Motorral Jézustól Buddhán át az iszapfürdőig

Born to be wi... Vietnamese!

Úgy látszik Meteorológus Mihály megharagudhatott tegnap a tegnapi melegebb éghajlatra való elküldése miatt, mert mára felhős szeles időjárást varázsolt ide Nha Trangba. Sebaj, ezért kétszeresen menjen el a 'csába. :) 

Mára nem terveztem semmit, illetve még korábban Vicky ajánlotta, hogy járjam be a várost motoron. Nem vagyok egy nagy motoros, alapvetően sosem szerettem otthon úgy a forgalomba menni, hogy nincs körülöttem legalább másfél tonna anyag, ami megvéd. Ezért vaciláltam ezen a motoros izén, de végül is ma úgy keltem fel, hogy miért is ne, annyi mindenbe beleugortam eddig az út során, próbáljuk ki ezt is, majd óvatos leszek, csináljuk. Úgyhogy szóltam is Vickynek, hogy hozza a vasat, ma motorozni szeretnék. 

Meg is hozta a robogót, íme: 

A mai hűséges paripám, Yamaha Nuovo. Komolyam megkedveltem!

Persze automatát kértem, mivel otthon soha nem motorozom ezért éppen elég újdonság volt nekem a motoros közlekedés maga, nem akartam a vietnámi forgalmi őskáoszban még a motoros váltást is tanulgatni. Egy 125-ös Yamahát kaptam, ránézésre nem hittem el hogy ez tényleg 125-ös, viszont muszáj voltam elhinnem neki, amikor a 117 kilómmal nyélgáz után gorsan és vidáman felszaladt 80-ig, és még bőven ment is volna, csak én voltam észnél - rövidnadrágban és pólóban jobb volt nem kísérteni a sorsot, és kipróbálni mennyi kenődik le rólam az aszfalton egy esés után, a teljesen kiszámíthatatlan forgalomban.

A bukósisak keresés egy külön kis reggeli humor forrása volt, ugyanis Vicky már az ismerőseit hívogatta át magához, mert egyetlen egy vietnámi fejre szabott bukó nem ment rá az Európában is nagynak számító kis buksimra. Végül az egyik ismerőse hozott egy sisakot, amit állítólag valami vietnámi jeti fejéről szedtek le, ez már majdnem jó is volt. Ahogy egy kitűnő kollégám megjegyezte, délkelet-ázsiai mércével valóban értelmezhetetlenek a méreteim. :) Mindegy is, a rendőrök ellen megfelelt, és esésnél is védett volna valamennyit. Talán.

By the way rendőrök: a magyar, de még az otthon előrelátóan kiváltott nemzetközi jogosítványom is abszolúte érvénytelen Vietnámban. Itt ugyanis csak a vietnámit fogadják el, amit valamilyen honosítási eljárás után kaphat meg az, aki elég sokáig itt tartózkodik, és van elég ideje meg türelme kiváltani. Tehát hiába volt nálam a hazai és a nemzetközi jogsi is, itt de jure érvényes jogosítvány nélkül vezettem, egyszerűbben fogalmazva a papírjaim annyit értek mint a mellékhelyiség falára akasztott rollni papír.... Ez gyakorlatilag addig nem is probléma, amíg balesetbe nem kerül az ember, mert az bizony szívás. Ha itt nyugati csattan helyivel, tökmindegy hogy akár a másik  jött belém, én vagyok a hibás, és fizethetek a kárért neki is, meg a saját motoromért is. Egyébként a beachen ma két rendőr előtt szálltam le- majd újra fel a motorra, de le se szarták hogy böszme európai motoron ül.  Amíg nincs baleset, nincs probléma.

Vezetni Vietnámban

Szóval a sisak-mizéria megoldása után belevetettem magam a vietnámi forgalomba, amiről eddig csak puhatestű gyaloggerként voltak benyomásaim. Hogy milyen a vietnámi forgalom? Utaltam rá már korábban, talán úgy lehetne leírni, mint a Szarvasvadász című filmben a vietnámiak által folyamatosan játszott játékot - ez egy permanens, össznépi orosz rulett. Folyamatosan a végsőkig kísértik a sorsot, aztán vagy bejön a manőver vagy nem. De valahogy általában mégis bejön, egész nap csak egyetlen motoros borulást láttam. Merthogy a közlekedés fő résztvevői itt a motorosok, pontosabban a robogósok: annyi de annyi van belőlük mint égen a csillag, az olaszok, Európa nagy robogónyergen szocializálódott nemzete sírva bújhatna szégyenében a sarokba a mocisok itteni számát látva. Mindenhol motorosok jönnek, a nagyobb utakon egyenesen motorosok árja hömpölyög, folyamatosan. 

A forgalom az egy külön posztot tölthetne ki. Én, aki keresztül-kasul körbeautóztam a Balkán minden egyes országát, azt gondoltam, hogy Albánia után nagyon sok újat már nem mutathatnak nekem közlekedési káosz ügyileg. 

Pedig de. A Balkán kérem alássan, az egy kényelmes úrvezetői stílusgyakorlat ahhoz képest, ami errefelé közlekedés címszó alatt működik. 

Először is, minden jármű legfontosabb eszköze errefelé a duda. Helyettesíti a tükröt, a stoptáblát, a jelzőlámpát, az elsőbbséget, az indexet, a záróvonalat, a menetirányt, a kötelező haladási irányt, vagyis úgy kábé mindent. A forgalomban nagyjából bármit szabad előadni, a lényeg hogy folyamatos dudálás közepette kell végrehajtani, és akkor menni fog. A forgalmi hierarchia errefelé is az erősebb kutya b...ik alapon szerveződik: a közlekedés legalja a gyalogger, az örüljön hogy egyáltalán él, és megtűrik a forgalomban. A zebra errefelé a kutyát nem érdekli, vidám dudaszóval fújnak takarodót róla a rá merészkedő gyalogosoknak. 

Az utóbbi években szerintem errefelé én voltam az egyetlen motoros, aki a zebra előtt megállt két gyalogosnak, ez gyakorlatilag kimeríti a sci-fi kategóriát errefelé - na jó, két jó kis európai csaj volt, és az egyiknek megnéztem a seggét áthaladás közben. :) 

 A csúcsos szalmakalapban tekerő helyi bringások már egy fokkal feljebb vannak, őket csak veszett dudálás közepette kikerülik.  A mindent uraló motorosok nagyjából egyenlő kaszt, ők érdekes módon viszonylag oda is figyelnek egymásra, persze a folyamatos dudálás előzésnél, kanyarodásnál itt is kötelező. A hierarchia csúcsán a teljes fémburkolatú járművek vannak: autók, buszok, kamionok. Ők nem kerülgetnek senkit, csak mennek és nyomják a dudát, és a motoros siserehad szétspriccel előlük az úton.

Mivel én is a motoros kasztnak a vendégművésze lehettem egy nap erejéig, ezért ahogy az első gázfröccsel becsatlakoztam a forgalomban a motorosok árjába, veszettül figyeltem mit csinálnak, hogyan csinálják, nyilván szerettem volna elkerülni egy kellemetlen és rám nézve egészen biztosan hátrányos kimenetelű vitát egy baleset esetén a másik robogóssal, esetleg egy rendőrrel.

Mint írtam feljebb, motorosként itt nagyjából mindent szabad, így némi tanulás után magam is alkalmaztam a helyi közlekedési eszköztárat, úgy mint: forgalommal szemben haladni, egyirányú utcában szembe haladni (tábla? hagyjálmár...dísznek is röhejes!) záróvonalon keresztül nagy ívben balra kanyarodni némi forgalomban szembe menéssel (csak így csinálják, nem állnak meg kanyarodáshoz), piros lámpán fékezés nélkül átmenni a többiekkel, körforgalomba ellenkező irányban behajtani, járdán motorozni - mindezt úgy, hogy legalább annyit nyomtam a dudát, mint húztam a gázt. A körforgalom egy érdekes eset, itt a csordaszellem érvényesült: annak van elsőbbsége, ahonnan többen jönnek. Tehát ha behajtottunk egy körforgalomba mondjuk öten-tízen, a már bent lévő három-négy motoros szépen lassított, mi voltunk többen....

 Az egyedüli, amit kivételként  betartottam, hogy minden manőver előtt körbenéztem, és ha lehetett, indexeltem.  Ők egyiket sem tették, simán ki- és bekanyarodott bárki bárki elé, bármilyen irányból. A tükör minden közlekedési eszközön egy jópofa csillogó dísztárgy szerepét töltötte be, autóknál meg még rá lehetett akasztani mindenféle szir-szarokat is, a használata pedig nyilvánvalóan a köznevetség tárgyává tenné a vezetőt, ennek megfelelően kerülik is.

Jézus, Buddha, iszapfürdő

A vietnámi forgalmi őrülettel való ismerkedés után elkezdtem bejárni a Vicky-től egy térképpel együtt kapott itinert. De nem is, mert még a közlekedéssel ismerkedő szakasz végén rájöttem, hogy márpedig én nem lehetek nagy motoros valami kemény napszemüveg nélkül, csak egy automata robogón furikázó kis turista csíra. Így megálltam egy utcai mobil napszemüveg árusnál - rengeteg van belőlük, képesek voltak úgy odajönni az emberhez napszemüveget tukmálni, hogy napszemüveg volt a fejemen - és némi alku után szert tettem egy eredeti Oakley-ra 5 dollárért. Felcsaptam a napgépet, és elkezdtem bejárni a túrát -  először elmotoroztam Nha Trang katolikus templomáig:

Katolikus templom, Nha Trang

A templommal szemben lévő körforgalom pedig tele volt zászlózva vietnámi és sarló-kalapácsos vörös zászlókkal, gondolom csak hogy tudja a rohadt egyházi reakciós banda, hogy hol a helye: 

Komcsi körforgalom - körbe a lenini úton, elvtársak!

Jézus után elmotoroztam Buddhához, egészem pontosan a Long Son pagodához, és az ott lévő óriás Buddha-szoborhoz

Long Son Pagoda

És némi hegymenet után fent várt az időtlen mosolyával Buddha:

Óriás Buddha-szobor

És azért ennek a környékén is találtam az otthoni fogalmak szerinti önkényuralmi jelképet, persze szükségtelen mondanom, hogy a Buddhizmus már több ezer éve használja a szvasztikát, amit sajnálatos módon az az idióta kefebajszú osztrák mázoló az irdatlan fasságaihoz felhasznált: 

Buddhista mozaik, Long Son pagoda, Nha Trang

Mindezek után pedig egy Nha Trang-tól 5 km-re lévő iszapfürdő-komplexum fel vettem az irányt, ahol csekély félmillió befizetése után megmártóztathattam a habtestemet a hegy termálvizében, és gyógyhatású iszapjában.  A tegnapelőtt még lángoló, és bedurrant bokám most egyáltalán nem fáj, a daganat a bokámon pedig teljesen lehúzódott, táncolni tudnék rajta. Valami mégis csak lehet abban a gyógyító cuccban, talán ezért is mérték ennyire méregdrágán. (Félmillió helyi pénz volt a beugró, ami 25 dollár, errefelé ez kurvasoknak számít) A masszázst nem használtam ki, pedig benne volt a jegy árában - egyszerűen van az az elvem, hogy akárki nem nyúlhat csak úgy hozzám, főleg ha csak úszógatyára vagyok vetkezve, és épp akkor szálltam ki a gőzölgő termálvízből. Pedig már tényleg zavarba jöttem, annyira roppantul csinos-mosolygós kis mandulaszemű vietnámi tündérvirág masszőr győzködött, hogy de hát a masszázs benne van a  jegy árában, higyjem el nagyon jó. Én elhittem, de inkább mégsem ikszeltem be. Pedig ez tényleg egy korrekt masszőr volt, helyi elit fürdőben voltam, nem kupiban.

Hazafelé érdekes módon megint kisütött a nap: úgy látszik, ez egy helyi időjárási jellegzetesség. Reggel szar idő van, felhő, szél, háborgó tenger - délutánra pedig ragyogó napsütés. Így a beach felé kanyarodtam a mocival, és napfürdőztem valamelyest még a parton. Utána pedig az utóbbi idők legjobb tengeri kajájával zártam a mai napot. 

Tengeri fű leves rákkal, polip saláta "kagylótésztában".

A motortól este fájó szívvel váltam meg, nagyon-nagyon bejött ez a szabadság, hogy nem szélvédő mögül mozizom hanem fúj a szél az arcomba és hallom a környezetet. Hazaérve szerintem tutira benevezek a B125-ös jogsira!

Most egy szállodához közeli búvárbolt-kocsmában ülök (Rainbow Divers - nem, NEM azért rainbow :) ), és egy Jack-kóla mellett ücsörögve posztolok.  Szomorú tény, de a mai estével zárul a közel 3 hetes indokínai túrám. Próbálok hozzászokni a gondolathoz, hogy otthon nem rövidnadrágban és papucsban mászkálok majd egész nap, a legnagyobb gondom nem az lesz hogy hova menjek aznap, mit és hol ebédeljek,  nem akkor kelek fel amikor jólesik, és nem kell max 200 métert mennem egy mindenhol isteni friss tengeri herkentyűs kajáért. No és ami a legfájóbb: nem +25-30 fok lesz vagy egyenesen gatyarohasztó meleg, hanem közel ugyanennyi, csak éppen mínuszban. Hát ez szar ügy!

Viszont jó lesz majd látni az ismerős arcokat, 3 hét után ismét magyarul beszélni, valamint az első falat jóanyám-féle rántott húsnál tuti biztosan le fogok fordulni a gyönyörtől az asztal alá... de lehet, hogy már a csípős paprikával megküldött húslevesnél hozni kell a defibrillátort. :)