Közlekedés Indiában, és kamionfestészeti műelemzés

Minden csak megszokás kérdése. Ahogyan otthon  reggelenként több éves rutinnal kanyarogtam a a céges mélygarázsban, pontosan tudva mikor kell negyed fordulattal tekerni a kormányt és elvenni a gázt, úgy kerülgetem itt Indiában is a már jól ismert lavórnyi kátyúkat a megszokott utamon. Csak most nem öltöny van rajtam hanem Free Tibet-es póló, és nem kétezer köbcenti mögött terpeszkedek a fotelnyi ülésben, hanem egy robogó nyergében egyensúlyozok. 

Nincs különbség. Semmi sem több mint tapasztalat - és csak raktunk múlik, hogy pozitívan vagy negatívan éljük meg ezeket.

A-ból B-be eljutni

.. a kettővel ezelőtti poszt alapján Indiában nem feltétlenül sima ügy! Az utóbbi közel négy hónapban ezt a feladatot számos közlekedési eszközzel abszolváltam, bár továbbra sem állítom hogy expert lennék ezen a téren, mivel főleg Észak-India és Nepál közlekedési viszonyait illetően szereztem valamennyi tapasztalatot, India pedig akárhogy is nézzük, hatalmas ország.  Mindenesetre az utóbbi hónapokban közlekedtem gyalog, biciklis riksával, robogóval utasként és vezetőként is, tuktukkal, lestoppolt privát autóval, dzsippel, taxival, taxinak használt áruszállítóval, menetrend szerinti helyi busszal, turista busszal, iskola busszal, repülővel. Ami kimaradt az a vonatozás a hajózás és a teherautó -  de ki tudja mit hoz még a jövő?

A teherautók megjelenése meglehetősen egyedi errefelé. Ugyanis minden teherautó kötelezően színes feliratokkal és ábrákkal van tele pingálva a vezető vagy tulajdonos ízlése, vérmérséklete vagy vallása szerint. És mivel az egymás nyelvét sem beszélő több tíz- vagy százmilliós népességű államok között az angol az általánosan használt közvetítő nyelv, így ezek a mókás feliratok szerencsére számunkra is érthetők. India is Great, Speed Limit, Obey Traffic Rules, Goods Carrier, God is Great, Om Sai Ram, Jesus Lives, Use Dipper at Night, Use Horn Please - csak pár ízelítő a leggyakrabban előforduló feliratokból. Ezek mellett hindu, muszlim, buddhista, keresztény jelképek, minenféle zászlók lógók színes csillogó biszbaszok, vagy éppen hazafias motívumok is gyakran feltűnnek ezeken a legtöbbször több tíz éves füstokádó gépszörnyeken. Delhiben egy alkalommal egy parkoló kamiont sikerült körbefényképezni, ráadásul egy szebb példányt, így ezeket a jellegzetességeket most közelebbről is bemutathatom Nektek.

"Sweet Remember Welcome". WTF???

Színes tintákkal álmodtak

A dudát komolyan veszik

Csak hogy tudd. Valaki vár rá. Valahol.

Ajándék 2013. Kapta, vagy adta?

"India Is BEST" Mellette az indiai griffmadár legyakja Pakisztán pajzsos címerét. Nem barátok a pakikkal.

Úton, útfélen

A közlekedés túlnyomó része közúton zajlik, ezért a legtöbb tapasztalatot én is ezen a téren szereztem. Az utóbbi két hónapban pedig nem csak utasként, hanem robogóval vezetőként is részt veszek a közúti forgalomban.
Maguk az utak elképesztő, katasztrofális, reménytelen állapotúak. Útburkolat hol van hol nincs, de ahol van ott sem gondozzák, ezért poros, kavicsos, vizes, olajos, mikor hogy dobja a gép. A burkolat állapotát a természeti erők és az autók kerekei alakítják, a kátyúk, gödrök pedig az út természetes tartozékai. Ebből eredően a járművek folyamatosan jobbra-balra kavirnyálnak az úton, a haladás itt általában az úthibák, vagy inkább gödrök folyamatos kerülgetését jelenti. Kalimpong a legözelebbi repülőtértől, Bagdogrától mindössze 70 km-re található, mégis 3,5 órán át tart az út ide a fantasztikus közlekedési infrastruktúrának köszönhetően. Sávok, felfestések, útburkolati jelek na azok sehol nincsenek, ilyen úri huncutságokkal csak nagyon nagy városokban pl Delhiben vagy Kalkuttában találkozni, ott is inkább csak a belvárosban. Persze a felfestések nem jelentenek semmit, úgysem veszi őket komolyan senki sem.

Az indiai utak viszonyainak leírása nem egyszerű feladat, pláne részt venni benne nem az. Annak ellenére sem, hogy Indiába már úgy érkeztem, hogy az érdekesebb közlekedési kultúrájú országok közül az utóbbi 10 évben már például autóval a Balkán összes országát bejártam keresztül-kasul. Így rendelkezem némi tapasztalattal az európaitól eltérő közlekedési viszonyokkal bíró országokban, korábban gyalogosként több alkalommal is jártam Ázsia számos országában, Vietnámban egy napig még motoroztam is. Ezek a tapasztalatok azt hiszem hozzásegítettek az indiai közlekedés túléléséhez.

A legfőbb különbség az otthoni de általában az európai közlekedés és az itteni viszonyok között, hogy míg otthon alapvetően szabályok mentén zajlik a közlekedés és azok rendezik a közlekedési helyzeteket, addig itt erről nincsen szó. Szabályok persze vannak, de csak névleg, a gyakorlatban senki nem foglalkozik velük. Nem is nagyon van lehetőségük megismerni sem őket, a jogosítvány megszerzése nem egy kifejezett agysebészet errefelé és inkább szól az intézményesített korrupcióról mint a tényleges közlekedési szabályok átadásáról. 

Jogsit szerezni Indiában: először abszolválni kell egy közlekedési tesztet, amiben 15-ből 10 kérdésre helyesen kell válaszolni. Nagyjából ha nem kevered össze a kamiont a motorral, és tudod hogy bal odalon kell általában haladni, akkor ez már meg is van. Ez után kap a jelölt egy tanuló jogosítványt, amiben már saját magától gyakorolhat a forgalomban.(!!!) Ha már úgy érzed megfelelő rutint szereztél, bejelentkezel vizsgára, ahol egy vizsgabiztos előtt kell demonstrálod a vezetői képességeidet. Ha megfelelően lefizetted a biztost  ügyes vagy, akkor már meg is van, és mehetsz a jogosítványodért. Természetesen számos "közvetítő" létezik, akiknek a segítségét igénybe véve még ennyit sem kell fáradozni, és egy ügyes shortcut-al rögtön az elkészült jogosítvány átvételénél lehet kezdeni a folyamatot.  

 Szóval a csak virtuálisan létező szabályokat nem nagyon van lehetősége elsajátítani az embernek. Az európai utazó pedig jól teszi ha végképp elfelejti a szabályokat, megfigyeli a helyieket hogy milyen helyzetben mit csinálnak, és azt csinálja ő is. Elsőbbség, zebra, sáv, irányjelzés, lámpa, rendőr karjelzése - ezek itt mint semmit nem jelentenek, ezekben bízni errefelé konkrétan életveszélyes mutatvány.  Ebben a szabályok nélküli világban mindig az adott közlekedési helyzetben derül ki hogy merre tovább, gyakorlatilag egy folyamatos improvizálás a forgalom. Nagyjából úgy közlekednek az utakon, ahogyan gyalog is. Kalimpongban, ebben a 60 ezres városban kettő darab közlekedési tábláról tudok, mind a kettő egyirányú utcát jelöl. Ami nem jelenti azt hogy ezekben  az egyirányú utcákban a motorostól a teherautóig bezárólag ne jöhetnének bármikor szembe, ha éppen úgy adódik - én is gyakran motorozok szembe a haladási iránnyal, mert arra rövidebb. A közlekedési tábla itt a rendőr, akik a zsúfoltabb kereszteződésekben hadonásznak és próbálják mindenféle nem szabványos kézmozdulattal úgy-ahogy rendezni a közlekedést. De ez sem jelenti azt, hogy ha nekem int a rendőr hogy mehetek, ne használná ki egy autós a másik irányból hogy a rendőr éppen nem felé néz, és gyorsan a háta mögött kislisszol, bevágva elém Ezért is áll a forgamasabb kereszteződésekben minden irányban egy-egy rendőr.

A totális közlekedési tudatlanság számos probléma forrása. Jó példa erre a gyalogos forgalom. Mivel a belvárosokat kivéve sehol sincsenek járdák, és ahol vannak is ott is általában a nyílt szennyvíz-elvezető csatornák mellett (amit persze szinte mindenhol szarul építenek meg vagy nem rendeltetésszerűen használnak, és a szennyvíz nem folyik el hanem áll és bűzölög ezekben a nyílt kanálisokban), így  aki csak teheti azokat sem használja. A gyalogosok tehát az úton közlekednek, mégpedig menetirányban, a bal odalon. Ebből eredően nem is látják a mögülük érkező forgalmat, ezért  a hátuk mögül érkező autók-motorok-teherautók dudálással jelzik a közeledésüket. 

A folyamatos dudálás általában először irritálja a nyugati utazót, pedig erre itt nagy szükség van.  Az itteniek ugyanis olyanok mint a denevérek: közlekedés közben csak hang után tájékozódnak. Simán kielőzik az előttük lévő gyalogost, vagy elkezdenek kanyarodni anélkül hogy körbenéznének és meggyőződnének arról hogy szabad a pálya.  Hiszen a másik majd úgyis dudál. 

Már pusztán azzal, ha a gyalogosok a menetiránnyal szemben közlekednének és előbb le tudnának húzódni az út szélére a közeledő autó elől, sok felesleges dudaszó és balesetveszélyes helyzet elkerülhető lenne, plusz a forgalom is folyamatosabbá válna. De nem, az emberek itt konokul menetirányban gyalogolnak. 

Ne keress logikát Indiában, nincsen.

A duda egyébként errefelé a kormányt a gázkart/gázpedált és féket követő legfontosabb eszköz a közlekedésben, így a haladást folyamatos ide-oda dudálgatás kíséri. Gyakorlatilag ha a közlekedő mögött látó távolságban van bárki is az úton, függetlenül attól hogy egy irányban halad vagy vele szembe jön, dudálni fog, sőt egyenesen dudálnia kell ha nem akarja a saját vagy a másik testi épségét veszélyeztetni. Dudával jelzi hogy jön, hogy ott van, dudál ha megkezdi az előzést és a másik is visszadudál hogy fogta a jelzést és tudja hogy előzik, vagy folyamatosan tülköl hogy most nem jó. Mivel senki nem használja a tükröket, sőt sok autón behajtják vagy egyenesen le is szerelik, ezért duda nélkül közlekedni errefelé kifejezetten veszélyes. Táblák szinte sehol sincsenek, egy kereszteződésbe is dudálva hajtanak be, hogy jelezzék, jönnek. A funkció fontosságából eredően a legtöbb jármű dudája sokkal erősebb és hangosabb az otthon megszokottnál, az én kis 110 köbcentis Honda Activa robogóm (amit kizárólag az indiai és mexikói piacra gyártanak) is fülsiketítő hangon tülköl.  A nagy közúti duda koncert csak a sötétség beálltával csillapodik valamelyest, akkor a közlekedők egymás közti morzézása a hanghullámokról fény jelekre vált, és mindenki villogtat.
Egymás szemébe, persze, mert úgy az igazi. 

Test test elleni küzdelem

Korábban úgy jellemeztem az ázsiai közlekedést, mint egy non-stop orosz rulettet amit több golyóval játszanak. Ezt most már inkább egy folyamatos test-test eleni küzdelemnek látom, legalábbis itt Indiában biztosan.

 Mind a gyalogosokat mind az autósokat az állandó tülekedés és nyomakodás jellemzi, és ha csak egy résnyi helyet is hagynak az előttük haladó előtt már azonnal megpróbál valaki oldalról befurakodni, ezért az úton is mindenki a másik seggében autózik/motorozik, hogy a közlekedésben kiharcolt pozícióját megőrizze. Ez egyébként sorban állásnál is megfigyelhető, simán oldalról bárki beáll eléd a pulthoz/ablakhoz, ha nem vagy résen és nem zársz rá az előtted lévőre.  Mindenki folyamatosan a másik nyakán van, szinte semmi privát távolságot nem tarta a másiktól. Ez például azoknak a dolgoknak az egyike amit még négy hónap után is nehezemre esik elviselni, hiszen pl pénztárnál fizetésnél a tőlem 10 centire álló arc simán belebámul a pénztárcámba, érdeklődve nézve mennyi pénzből is válogatok? Volt, hogy egy ATM-es pénzfelétel utáni vásárlásnál a sorban mögöttem küzdő érdeklődő meglátva a vastag köteg 500 rúpiást, hangot is adott a csodálkozásának, "Oh my God, lot of money!"


A buszos  közlekedésnél két poszttal ezelőtt nem említettem egy itteni jellegzetességét, mert ennek inkább ebben a posztban a helye. Ez pedig nem más, mint hogy errefelé a buszoknak kötelező helyi kelléke a segítő. Ő a busz vezető mellett utazik, és elvégez minden olyan feladatot amivel a vezető nem piszkolja be a kezét. Lemossa a szélvédőt, ellenőrzi az előre váltott jegyeket, vagy eladja azoknak akik menet közben pattannak fel - ezt sokszor szó szerint kell érteni, ha nincs csomagod akkor a busz nem áll meg, lelassít Te meg felugrasz rá - felmászik a tetőre és le-fel adja a csomagokat. Ezek mellett városokban vagy necces helyzetekben, például elakadt jármű előzése szakadék szélén a szerpentinen, még egy fontos feladata van. Ő a humán tolató radar és távolság érzékelő. A vezetővel ellentétes oldalon a nyitott ajtóban áll sokszor félig kilógva, figyeli a forgalmat és hangosan szól a vezetőnek hogy jöhet-e még vagy állj. De olyan verziót is megfigyelhető, aki a busz tetejét ütögetve jelezte ugyan ezt. Városban pedig folyamatosan kint lógnak a buszból, és figyelik a kaotikus forgalomban a busz másik oldalán a helyzetet. 

Ez egyfajta indiai négy szem elv a közlekedésben.

Az alábbi, már egyszer beposztolt képen is ott az ajtóban lévő segítő. 

Indiai anzix

Nagyjából ezek az eddigi tapasztalataim az indiai közlekedéssel kapcsolatban. Katasztrofálisan rossz minőségű és túlterhelt infrastruktúra, lepusztult járművek, zéró közlekedési morál és rengeteg baleset. Ezek mellett meglehetősen groteszk hogy India atomhatalom, és a bitang pusztulatosan fostos infrastruktúra fejlesztése, vagy a sápasztó társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése helyett az indiai kormány fontosabbnak tartja az űrkutatásban élen járni, és például csekély 72 millió dollárt lapátolni egy űrkutatási projektbe, csak hogy egy Mars körüli szondát állíthassanak pályára elsőként az ázsiai országok közül megelőzve Japánt és Kínát is. Mert ez valóban roppant fontos.

Incredible India.

Végül pedig egy kis ízelítő az indiai forgalomból, amit egy busz első ülésén volt szerencsém végignézni  Delhitől Agráig.