Paradise City

Phuket, reptér

Thaiföld, Phuket

Péntek este, tehát már lassan 3 napja érkeztem meg Phuketre. A kambodzsai délelőtti városnézés után fél napos utazás várt rám. Először ki a Pnomh Penh-i reptérre, ahol még utolsó ajándékként levágtak 20 dollár, helyben és kp-ban fizetendő reptéri illetékkel. Onnan Air Asia-val repültem tovább Bangkokba, ahol kicsekkolás, újra becsekkolás (az Air Asia fapados társaság, nem vállal transzfert) után a phuketi járattal mentem tovább, és este 10 körül érkeztem meg ide.
A reptéren a magyar vendéglátóim, a phuketi Hungarian Center üzemeltetői vártak. Otthon még ódzkodtam attól, hogy magyarok üzemeltette szállodába jöjjek, külföldön ha csak lehet kerülöm a magyarokat. Ennél kellemesebb csalódás azonban nagyon ritkán ért!
Andi, Robi és Nam rendkívüli kedvességgel, és korrekt módon egyengetik a vendégek útját. Nagyon jó áron dolgoznak, és rengeteg olyan kis apróságot adnak a szolgáltatás mellé, amik nagyban megkönnyítik az itteni életet (napi ingyenes fuvar a tengerpartra, ingyenes wifi). A saját kis éttermükben pedig Andi és Nam valami fantasztikusan jó konyhát vezet, nagyon barátságos árakon lehet állati finom thai, és magyar ételeket enni.
Mivel ők nem idegenvezetők, hanem itt élnek 6 éve, ezért rengeteget tudnak arról, hogy mi hogyan működik itt Thaiföldön. Bárhová megyek velük, csak özönlenek az információk, amiket egyébként turistaként soha nem tudnék meg.

A tengerpart, és dolce vita
Napjaink egy részét a meseszép Kata Beach-en töltjük. A fehér homokos tengerparton a kristálytiszta víz kb 26 fokos, még éppen nem túl meleg. Pukhet szigetén számos hasonló található (Karon, Patong, Kamala, Bang Thao, Nai Thong) de Robiék szerint ez az egyik legjobb. A nap többi részében lehetőség van a Robiék által szervezett túrák valamelyikére menni, kóborolni a városban, vásárolni a piacok valamelyikén, vagy beülni egy ízorgiára valamelyik thai étterembe.

Kata Beach, Phuket

A túrákat egyébként szintén a szokásos korrektség jellemzi: minden túrának meghatározott autónkénti ára van, ami a távolságtól és időtől függően változik. Ez egy autóra értendő, így ha többen mennek akkor olcsóbb – megint csak vendég központú szemlélet, és nem az otthon megszokott harácsolás.







Érdekességek Thaiföldről
Mivel mint említettem, vendéglátóink maguk is itt élnek 6 éve, rengeteget tudnak az itteni viszonyokról. Mint megtudtam, Thaiföldön idegennek, azaz nem thaiföldinek semmilyen ingatlan tulajdona lehet. A vendéglátónk panziója például a saját nevén van, de a föld, amin a ház áll, thai nevén kell, hogy legyen. Nem eladható az ingatlan semmilyen külföldinek.

Ugyan ez a helyzet a munkavállalással. Külföldi állampolgár nagyon kevés kivételtől eltekintve nem vállalhat munkát Thaiföldön. Tulajdonosként a saját cégét igazgathatja, vezetheti, de effektív munkát nem végezhet. Vendéglátóink panziójában ezért is dolgozik több thai, a szobaszervizt és az éttermi munkát csak ők végezhetik, Robiék csak a céget vezetik.

49% Tesco, 51% Lotus

Még megdöbbentőbb a helyzet a cégekkel. Minden cég legalább 51%-ban thai tulajdonban kell, hogy legyen. Teljes külföldi tulajdonú cég Thaiföldön nem lehetséges. Még a nagy multicégek sem tudtak rést ütni ezen a bástyán. A TESCO, ami szintén jelen van Thaiföldön, és ismert arról milyen meglehetősen gátlástalan üzletpolitikát folytat hazánkban, itt csak 49%-ban tulajdonos a TESCO-Lotus hálózatban, 51% a Lotus nevű thaiföldi cég kereskedelmi cég tulajdona.
Ez mindenesetre érdekes, de lehet, hogy ilyen feltételek melett az itteni TESCO nem fél év alatt fizeti ki a beszállítóit, mint ami a TESCO bevett gyakorlata nálunk...

Sawathee ka

Sawathee ka
... ami üdvözlést jelent thai nyelven. A híres thai mosoly általában ezzel a tiszteletteljes üdvözlési formával kapcsolódik össze, amikor üdvözléskor a tisztelet jeleként a kezüket az arcuk elé téve meghajolnak. Ez viszont nem csak Thaiföldet, de Kambodzsát is jellemzi, és talán több más  indokínai országot is, amit most nem látogattam meg. (de már most erősen gondolkodom egy Vietnam-Laosz túrán.....)
Mindenesetre lenyűgöző, hogy a legváratlanabb helyzetekben is ez a jellegzetes, tiszteletteljes meghajlás fogadja az embert. Ennek egy része nyilvánvalóan a pénzét itt elszóró farangnak szól, de számos olyan szituációt megfigyeltem, amikor thai ember a másiknak is így köszönt.

Siem Reapból Phuketbe

Búcsú Angkor városától

Tegnap, csütörtökön búcsút vettem Siem Reap-tól, és útra keltem Pnomh Penh felé. Ismét várt rám a majd 6 órás, kényelmetlen buszozás a kamikaze sofőrökkel.

Angkor Spirit Palace

A szállodát, az Angkor Spiritet szomorúan hagytam ott. Nagyon megkedveltem ezt a helyet, hihetetlenül segítőkész, kedves, aranyos volt mindenki, akivel csak találkoztam. Emellé csodálatos, angkori stílusban épült szálloda volt, tele trópusi növényekkel, makulátlanul tiszta, és igényesen berendezett – így a kicsekkoláskor alig hittem a szememnek, hogy a két éjszakáért, a pólóim mosásáért, és egy vacsoráért az étteremben összesen 63 dollárt kértek, alig 13 ezer forintot. Még egy ajándék sálat is kaptam az elmenetelkor.

Mivel az óriási területen elterülő Angkort csak kb negyedéig tudtam bejárni egy nap alatt, ezért egyszer még biztosan vissza fogok még térni ide, Siem Reap-ba, és azon belül is az Angkor Spirit szállodába.

Siem Reapból vissza Pnomh Penh-be

Vidéki Kambodzsa

Most egy kevéssé kamikaze sofőrt fogtam ki, emellett kisebb is volt a forgalom, mint a tragédiába torkollott nagy ünnep után. A fullra tömött buszon mellettem volt az egyetlen üres ülés – bár elnézést kérések mellett két hátizsákot tettek oda, annyi előnye azért volt, hogy a hátizsákoknak nincsen lába, így kedvemre terpeszkedhettem az út során.

Az útitársam mozdulatlansága azt is megengedte, hogy pár képet készítsek a vidéki Kambodzsáról. Láthatóan komoly szegénységben lévő területeken jöttünk keresztül.

Utolsó nap Kambodzsában

Tegnap este barangoltam kicsit a folyóparti nyüzsgő negyedben, majd beültem egy indiai étterembe. Hihetetlenül finomat ettem, ilyen ízeket ismét csak nem éreztem még. Teljesen más ízvilága volt mint a khmer vagy thai konyhának. A vacsorát laoszi Lao Beer-el öblítettem le, majd elsétáltam a híres Heart of Darkness szórakozóhelyre. Itt, mivel tegnap egész Kambodzsában nemzeti gyásznap volt, 10-kor már zártak. Azért ittam egy whiskey-t és egy sört, és megnéztem belülről a helyet.

Királyi palota - arany, csillogás

Ma reggel kicsekkoltam a szállodából, ami kevésbé kedves ám drágább hely volt mint a siem reap-i, majd egy utolsó körútra mentem a városba. Ellátogattam a nagy piacra, a Phsar Thmey-re. Itt hihetetlen nyüzsgés fogadott, úgy látszik minden nap piac nap errefelé. Vettem kisöcsémnek egy ajándékot (nem írom le mit, hadd gebessze a kíváncsiság :) ) valamint pár kambodzsai szuvenírt, közte Buddha szobrokkal, és „I survived Cambodia” (túléltem Kambodzsát) pólókkal. Hihetetlenek ezek a kambók, a nemzeti tragédiájukból pár nappal utána már üzletet csináltak. Majd ellátogattam Buddhához a legnagyobb fővárosi templomba, a Wat Phnom-ba, és egy gyors ebéd után (Cavern pub, rendkívül jó kis rock kocsma) elmentem a királyi palotába. Az 1917-ben épült épület együttesben csodás épületek, gyönyörű trópusi kert, csillogás és fényűzés fogadott minden szinten, a totális ellentéte az országos kambodzsai nyomornak. Ez van, ez is Kambodzsa….

Élet és halál

És most írok pár sort arról, amiről eddig nem akartam. Érzékeny lelkűek ezt a részt lapozzák át, a vörös khmerek népirtásáról lesz szó.

Ahogy egy nagyon kedves barátom kitűnően összefoglalta SMS-ben, tömény élet-esszenciát tapasztaltam öt nap alatt Kambodzsában. De olyan töményet, hogy egy ideig eltart, míg feldolgozom. Élet és halál, nyomor és luxus, hamis órák és eredeti ízek, természetesen kedves emberek mosolya és sátánlelkű népvezérek rémtettei. Mindezt egyetlen országban megtapasztaltam.

A vörös khmerek

Mondhatni, mindig is zsigerből gyűlöltem diktatúra minden formáját, bármilyen ideológia is kapcsolódjon hozzá. De amit itt tapasztaltam, az egész egyszerűen túltett minden elképzelhetőn, az emberi aljasság és brutalitás számomra eddig ismeretlen sötét bugyraiba engedett betekintést.

Előzmények: a francia gyarmati státusz 1954-es megszűnése után a független Kambodzsa jelentős fellendülésnek indult, egész Délkelet-Ázsia legjobban prosperáló országa volt. Egészen a 60-as évek végéig, amikor is a vietnámi háború alatt az USA úgy döntött, hogy szerintük a vietkongok kambodzsai területen keresztül kapnak utánpótlást, ezért csapást kell mérnie ezekre a területekre.

Ebben, mármint a kambodzsán keresztüli utánpótlásban valószínűleg volt is valami, mert jelentős vietnámi kisebbség él az országban. De a csapás olyan jól sikerült, hogy Kelet-Kambodzsa nagy részét módszeresen szarrá bombázták, valamint szárazföldi műveleteket is indítottak kambodzsai területen a feltételezett vietkong utánpótlási útvonalak ellen. (Egyébként az amcsik Laoszt is tönkrebombázták, oda is több Hirosimához elegendő erejű bombát dobtak le)

Ez ahhoz vezetett, hogy az amerikaiak által porrá rombolt területeken gyakorlatilag megszűnt a központi kormány ellenőrzése, és egyre nagyobb teret nyertek a Pol Pot vezette vörös khmerek. A vörös khmerek a 70-es évek elejétől egyre nagyobb és nagyobb területeket vontak ellenőrzésük alá, míg 1974-ben elfoglalták a fővárost, Pnomh Penh-t.

És ekkor kezdődött a horror…

A vörös khmerek filozófiája szerint mindent el kellett pusztítani, ami nem illett a földműves társadalom ideológiájába. Az elpusztítást pedig szó szerint, és fizikailag értették.

A főváros elfoglalása után 4 nap alatt az egész várost kiürítették, és az összes lakóját – mint városi, tehát a munkás-paraszt nép ellenségének tekintendő népséget – a földekre vezényelték kényszermunkára, rizs termesztésre. Minden épületet leromboltak, ami a múltra emlékeztetett és nem kommunista volt. Buddhista templomok, könyvtárak, gyárak, bankok, mindent.

A rendszer ellenségei

Elkezdték módszeresen, fizikailag is kiirtani az értelmiséget. Minden papot, ügyvédet, tanárt, tisztségviselőt, orvost, mérnököt, művészt – egyáltalán mindenkit, aki nem földműves vagy munkás volt, vagy csak egész egyszerűen nem illett a képbe, netalán valakinek a vörösök közül bármilyen problémája volt vele, ellenségnek tekintették és megöltek. Elég volt egy szemüveg, hogy valakit értelmiséginek, és a proletariátus ellenségének kiáltsanak ki, és arra azonnali halál, vagy rosszabb esetben előtte borzalmas kínzások sorozata várjon.

A vörös khmerek rémuralma alatt Kambodzsa népességének kb 20%-át kiirtották, megközelítőleg 2-3 millió embert, pontos számok nem ismertek a nyilvántartások pontatlansága miatt. (És a tömegsírok jó része is még mindig feltáratlan…)

A vörös khmerek vérgőzös tombolásának a vietnámi hadsereg vetett véget, akik elsődlegesen a vietnámi kisebbség tömeges gyilkolása miatt bevonultak Kambodzsába, és ha már ott voltak, elsöpörték a vörös khmerek hatalmát. A vörös khmerek kiűzése azóta is ünnepnap Kambodzsában, iskolák, terek vannak elnevezve 1979 januárjáról.

A népirtás rémtetteit több múzeum is megörökítette. Ezek közül én a Pnomh Penh-ben található S-21 kódnevű komplexumban, más néven „Tuol Sleng”-ben, valamint a Pnomh Penh-től kb 16 km-re található „Killing field” nevet kapott tömeges kivégzőhelyen jártam.

Tuol Sleng

Tuol Sleng - 18 ezer ember halt meg itt...

A hely az 50-es években épült, és eredetileg gimnázium működött benne. A vörös khmerek hatalomra jutása után börtönné alakították át a rendszer ellenségei számára. A börtönben magában közel 20 ezer ember halt meg elképesztő, barbár kínzások következményeként, valamint szintén innen tízezreket szállították a fentebb is említett kivégzőhelyre. A vietnámi hadsereg bevonulásakor a vörös khmerek hátrahagyták iszonyatos rémtetteik bizonyítékait, így a hely borzalmas rendeltetéséről és állapotáról számos, vietnámiak által készített fénykép tanúskodik, valamint azok a képek, amiket a vörös khmerek maguk készítettek akkurátusan az áldozataikról.

A vörös khmerek 5 éves uralma szinte a kőkorszakba vetette vissza a  porig rombolt országot, legyilkolt milliókat, vér- és könnypatakot hagyva hátra.

Killing fields

80 ezer koponya több emeleten

A Pnomh Penh-től 16 km-re található hely mindent felülmúlt. A bejárattól 50 méterre található buddhista sztupában több tízezer koponya van felhalmozva – a feltárt tömegsírok áldozatainak csontjai. Emellett a helyen egy bejárható útvonalon angol és khmer nyelvű táblák rögzítik, hogy hol mi történt pontosan. Hova érkeztek a teherautók, hol volt az őrök háza, hol tárolták a gyilkoláshoz használt fegyvereket, hol a halottak szórt vegyszereket. Hol végezték ki a nőket, hol a gyerekeket. Átlag napi 150-200 szerencsétlent végeztek ki csak azon a helyen, de volt amikor több mint 300 kivégzendő érkezett egy nap.

A gyereket….

ÁLLATOK!!!!!!!

Volt ott egy fa….. A neve „killing tree”. Ma is látható, ott van, nem vágták ki. Körbejártható, nincs elkerítve, akár meg is tapogatható.

A fának egy nagy, masszív kiszögellése van….. és ezek a rohadt állatok azon verték szét a gyerekek fejét….. és a mellette lévő tömegsírba dobálták őket…. Csak abban a sírban több mint 160 gyermek holttestét találták meg…..

A "Killing Tree", a gyerekek fája.....

A jó kurva életbe, bazzeg bazzeg bazzeg, most megint magam előtt látom, és megint eleredt a könnyem…

A Killing Fields múzeumában megtekinthető pár vörös khmer vezér vallomása. Az S-21 vezetője nyíltan felvállalja a tettét, azzal, hogy ő biztatta az embereket a gyerekek megölésére, mondván, vagy megölik őket vagy később bosszút fognak állni a családjuk kiirtása miatt.

A tízezernyi koponyát tartalmazó sztupában füstölőt gyújtottam és virágot tettem az áldozatok emlékműve elé, és pár percig a sírással küszködve lehajtott fejjel álltam a szinte felfoghatatlan barbár népirtás áldozatai előtt.

Hihetetlen, hogy ugyan az a nép, ami képes volt létrehozni Angkor világraszóló épitészeti és művészeti csodáját, ilyen mélyre volt képes süllyedni, ennyire elvakította az ideológia, ennyire ki tudott vetkőzni saját magából.

A másik amit nem értek, az a világ közönye. 1945 után a győztes hatalmak fogadkoztak, hogy soha többé holocaustot, soha többé népirtást, nem hagyják többé az emberiség elleni bűntettek elkövetését. Ehhez képest tétlenül nézték végig vagy 4 millió kambodzsai éveken keresztül tartó brutális lemészárlását – aztán tétlenül nézték a boszniai haláltáborokat és etnikai tisztogatást, a ruandai népirtást, és a darfúri tragédiát is.

A killing fields, és a killing tree után félig sokkos állapotban vitettem vissza magam a tuktukosommal a városba. A sokkból visszarántott a valóságba, amikor sofőröm közölte, hogy „you give me money”, merthogy a Killing Fields messze van, és ez túl sokba került neki. Persze, hogy előtte megalkudtunk egész napos fuvarozásra 15 dollárban és kifizettem neki előre, ez nem számított, ez is a lehúzás része volt…

A retinámba égett borzalmakat a város forgatagában próbáltam kimosni. Elmentem egy rock kocsmába, aztán egy másik kocsmába, majd bevetettem magam az őrült nagy ünneplő tömegbe, mert aznap volt a Víz ünnepe, a nagy hajós játékok, amiért teljesen meg voltak őrülve a helyiek. Szállásadóim szerint egész Kambodzsából özönlenek ilyenkor a fővárosba, 2-3 millió ember érkezik csak ezért Pnomh Penh-be.

A becslés nem lehetett túlzó, mert akármerre mentem, elképesztő tömegen kellett keresztül vágnom magam. Elnéztem az éjszakai piacra, ahol óriási kirakodó vásár és koncert volt, majd vacsoráztam a folyóparton, ezután úgy döntöttem, hogy hazatérek a szállásra.

Másnap, miután megérkeztem Siem Reap-ba, láttam az interneten, hogy mi történt. 450 ember halt meg, agyontaposták egymást. Hihetetlen, ismét halál és szenvedés… És én ezzel a tömeggel együtt forgolódtam, az ő életkedvük és ünneplésük törölte ki a látott borzalmakat. És erre ez történt.

Leírthatatlan, hihetetlen, felfoghatatlan…

Fényes történelem, csodás építészet, elképesztően tragikus közelebbi múlt, élet és halál, nyomor és luxus, hamisság és igazság – nagyon tömény koncentrátumban, melynek a neve: Kambodzsa.

Tomb Raider

Ma hajnalban 4:30-kor várt rám Chom, a megbeszéltek szerint. Hosszú farmerben és pufi kabátban ült a recepció előtt, végül is csípős hajnali hideg volt, vagy 22 fok.

Elindultunk napfelkeltét nézni - erre nagyon vártam már, fantasztikus képeket láttam róla a neten. 

Angkor Wat

Az Angkor név fővárost jelent, és tudni kell róla hogy óriási nagy területen fekszik. Az egyes romok között több kilométer távolság van, a bejárásához legalább 3 nap szükséges, így a mai egy szem nappal éppen csak karcoltam a felszínét. Amit meg tudtam nézni 7 óra alatt, az a fő templom, Angkor Wat, mellette Angkor városát, és a mesés Ta Phnom templomot és a rá nőtt óriás fákat. 

Angkori napfelkelte fotózásra sietni kellett, mert turisták százai indultak a hajnali sötétségben tuktukon ugyan ezzel a cx0éllal Angkor felé. Chomot mindenesetre nem kellett biztatni, húzta neki rendesen, előzgettünk a tuktukkal folyamatosan. Az egy napos belépő (20 dollár) megvásárlása után rövidesen ott is voltunk a napfelkelte néző helynél. Átverekedve magam az erőszakos árusok hadán át, lépdeltem a hídon Angkor felé. 

Egy turista csoport mögött haladtam, és már bent voltunk Angkorban. Az idegenvezetőjük az egyik romnál azt mondta, maradjanak itt, ez a legjobb hely a napfelkelte nézéshez. Így én is itt maradtam - igen, a nézéshez valóban ez volt a legjobb hely, a fotózáshoz viszont nem. :) A híres kis tó 100-200 méterre odébb volt, de ezt csak utólag tudtam meg, mivel korom sötét volt és semmit nem lehetett látni a zseblámpák/telefonok fényén kívül. 

Így hát felmásztam a romra, és kiügyeskedtem magam egy kiszögelléshez, ahol nekiálltam felállítani a kamera állványt. Itt ért a második pech a nap során, mert elővétel után derült ki, hogy az állvány feje az utazás során eltört, így az állvány némileg használhatatlan lett. 

Mit némileg, teljesen. 

Füstölt az agyam rendesen, nade sebaj. Kézzel fogtam a fényképezőt az állványhoz, így is támasztott valamennyit. Elkezdtem fotózni, ahogy jött fel szépen lassan a nap.Ennek során vettem észre, hogy én nem azon a helyen vagyok ám, ahol akartam lenni. De ekkora már olyan szép nagy tömeg volt, hogy inkább maradtam ott, ahol voltam. Készítettem annyi képet amennyit lehetett, majd már napfelkelte után kissé bosszúsan lemásztam. Azért csak kissé bosszúsan, mert egyrészt a kis dolgoknak is örülni kell, másrészt amikor odaballagtam a tóhoz, hogy pár ajándék képet készítsek onnan ahonnan kell, végül mégis mákom lett. Angkor Wat teteje felett lévő napkorong elé beúszott pár kisebb sötét felhő, így szinte pontosan ugyan azok a fényviszonyok álltak elő, mint napfelkeltekor. Juhéééjj, Buddha ismét kegyes volt hozzám, köszönöm! :)

 Sajnos a napfelkeltés képeket, és még utána is egy jó darabig RAW-ban fotóztam, így ezeket csak az otthoni gépen tudom megnézni. Mindenesetre egy JPEG valahogy benn maradt a majdnem jó képek közül.   

Napfelkelte nézés után bementem magába Angor Wat-ba. Ez egy gigantikus épület, óriási méretei mellett nagyon díszes is. Felfoghatatlan, hogy volt ennyi pénz, munkaerő, ilyen szervezés ennyi irtóztató munka kivitelezéséhez. Itt nem csak egymásra dobálták a köveket mint Egyiptomban: mindenhol díszes faragások húzódtak végig. De olyan távolságban, hogy elfáradt az ember, mire bejárta. Hihetetlen alkotóerő, és energia volt ezekben a romokban. Ez ténylegesen a világ egyik csodája, lenyűgöző!!

Angkor Thnom

Angkor Wat után átmentem Angkor Thom-ba, egy egy másik, nagy, piramis-szerű épületegyüttes (azt hiszem könyvtár volt) hatalmas sztupákkal, és a már ismert  mosolygó arcot ábrázoló óriás kő-képekkel. Itt is mászkáltam egy-másfél órát, majd teljesen kimerülve érkeztem meg a véletlenül pont ott lévő turistaetető-szuvenírárus depóról. 

Ez viszont nagyon nem tetszett Angkorban. Az árusok rettentő erőszakosak voltak, állandóan lógott valaki a nyakamon, hogy megvetessen velem valamit. Olaj volt a tűzre, amikor vettem egy khmer krama-t (fejkendő) és pár hűtőmágnest az árusoknál, ugyanis ez rendkívül praktikus viselet a nap ellen, a sapkával együtt nagyon jól védi a nyakat, arcot - attól függ hogyan hajtogatjuk. Ez után vagy négy árus ajánlgatott mindenféle szirt-szart, de végül sikeresen kijutottam. :)

Ennél a romnál a képek egy része rosszul sikerült, mivel itt tanultam meg használni a polárszűrőt. A képek egy részében emiatt az ég természetellenesen világos - sebaj, azért készültek itt is jó képek!

Tha Phnom temploma

Egészen fantasztikus élmény volt Tha Pnnom templomegyüttese. Ez, bár szintén nem volt kicsi, nem a méreteivel tűnt ki a többiek közül. Ezt a templomot talán jobban elhanyagolták mint a többit, mindenesetre a dzsungel óriás fái elkezdték visszavenni a természetnek a templom területét. Az óriás fák gyökérzete egészen fantasztikus módon nőtte körbe a romokat, egészen hihetetlen formákat, alakzatokat hozva létre. Azt hiszem ez is gyönyörűen példázza, hogy nem mi, emberek vagyunk az urak a bolygón, a természethez egyszer végül minden, és mindenki visszatér, előbb vagy utóbb. 

Tomb Raider

Tomb Raider 2

Ezeknél a fantasztikus romoknál néha teljesen a Tomb Raider-ben éreztem magam, már csak Angelina Joile hiányzott, ahogyan romról romra ugrál combján a két hatalmas pisztollyal. :D

Chom kiűzetése a paradicsomból
A jól sikerült nap egyetlen negatív pontja tuktukosomhoz, Chom-hoz kötődött. Reggel, okulva a tegnapi tapasztalatokból, pontosan lealkudtam vele az árat. Hova megyünk, mit csinálunk, mennyiért. 30 dollárról indult, amit lealkudtam 20-ra, még ezt is soknak tartottam, az útikönyvek 15 dollárt írtak a főszezonban a normál tarlfának. Megbeszéltük, hogy ezért elvisz a Wat-ig, és még két fenti helyszínre. Váratlanul aztán, Ta Phnom-ba indulás előtt közölte, hogy ez a kör neki már bukó, nagyon sokat vagyunk távol, és kellene még 10 dollár. Meghökkentem a nem kicsit pofátlanságon, végül 100 thai baht-ban és 2 dollárban kiegyeztünk, ez összesen kb 5 dollár.
Annyira bemérgelt ezen a dolgon, hogy út közben meg is gondoltam magam, és lemondtam az esti programot, amire beszervezett: all you can eat büfé vacsora, és khmer táncosok előadás 15 dollárért.Feltételeztem, hogy mellé még simán leakasztana másik 15 dodóra, mondván hogy várt rám végig a vacsora alatt. Utolsó próbálkozásként még bedobta, hogy a foglalás lemondásáért őt 5 dollárra szedi le a tulaj, kértem adja át neki, hogy sajnálom hogy így alakult, de dumálja ki magát. Így hát Chom-nak helyi szokás szerint sok szerencsét kívántam, és a magam kezébe vettem az esti városnézés irányítását. A szállodának nagyon jó kajája van, nem drága, és a mindig itt várakozó "helyi" tuktukosok 2-3 dollárért bevisznek, majd valaki ugyan ennyiért vissza is fog hozni.
Egyedüli bosszantó dolog Kambodzsában a turista helyeken mind nagy számban ott lévő kéregetők, és a turistát nagy fehér pénzeszsáknak tekintő árusok és tuktukosok. Ezen a helyieknek változtatniuk kell, mert bár minden adottságuk megvan a turistaparadicsommá váláshoz, de amíg a 80-as évek hiéna mentalitása jelen van, addig bizony Thaiföldre fog menni a sok turista, és nem ide. Pedig kár lenne Kambodzsáért, Angkor csodás és egyébként a helyiek is sokkal kedvesebbek, természetesebbek. A kéregetőkkel és a tuktukos hiénákkal kell kezdeniük valamit.

Ez volt hát a mai program eddig, most összeszedem magam, eszek fent az étteremben valami finomat, és benézek a városba mászkálni. Másnap reggel pedig ismét egy 6 órás busz út vár rám Pnomh Penh-ig, 12:30-kor indulok és este érek a városba. Pénteken délután pedig vár a repülő, ami az utam következő fő állomására visz, Phuketbe. Itt az eddigi kalandok után kezdődik a nyaralás, lubickolás, és semmittevés. :)

Találkozásom Buddhával, Chom, és az úszó falu

Kambodzsában máshogy görbül a tér és az idő…

A pnomh penh-i szállodások nagyon segítőkészek voltak, és foglaltak nekem helyet Siem Reap-ba, egy métert sem kellett mozdulnom. A busz ma reggel 8:30-kor indult, a megbeszélés az volt, hogy a szálloda előtt vesz fel.

Reggel időben fel is keltem – jó nagyot aludtam a tegnapi őrült kavargásban mászkálás után. 7:50-kor kicsekkoltam, ahol szóltak, hogy siessek a reggelivel mert a busz mostantól fél órán belül bármikor itt lehet. Király, ezek szerint a 8:30 relatívan értelmezett fogalom errefelé – végül is a királyi palotát is az orrom előtt zárták be fél órával a nyitva tartás vége előtt. Siettem reggelizni, ki is rendeltem a rántottámat – majd ismét jött a tulaj, és elnézéskérések között szólt, hogy most kapta az infót: a busz nem jön a szálloda elé, és nagyon gyorsan oda kell mennem a buszállomásra, mert nem várnak meg senkit. Végül is a jegy hátoldalára is rá volt írva, hogy „Passangers don’t come on time, tickets are worthless”. Köszi.

Szuper, a reggelit már kipakolták a tányéromra, de ott kellett hagyjam. Még szerencse, hogy minden csomagom indulásra készre volt pakolva. Bepattantam egy tuk-tukba, és átviharzottunk a városon. A buszállomáson becsekkoltam a buszba – érdekes módon úgy viselkedtek, mintha reptéren lennék. A csomagra bilétát tettek, a másolatát a jegyemre ragasztották, két utaskísérő lányka segített fel mindenkit a buszra. A buszon később felszolgáltak ásványvizet, és péksüteményt, ez is benne volt a 11 dolláros jegyben.

A buszút külön történet. A „Mekong express limoosine bus” társasággal utaztam, (így, ahogy írom) ebből az első és az utolsó szó igaz, a többi viszonylag relatív – mint minden errefelé. Az út Pnomh Penh-ből Siem Reapba 5,5 órán keresztül tartott, az utaskísérő kedvesen mosolyogva közölte, hogy nem állunk meg a célig, tehát mindenki legyen szíves intézze el minden dolgát, és vegyen szendvicset, ha szükséges. (Véletlenül pont arra járt egy szendvicsárus is)

A robogókkal zsúfolt országúton ugyan azt az összevissza kavargást adták elő a közlekedésben részt vevők, mint városban – csak épp itt 80-90 km/órás sebességgel. Sajnos hátul ültem a magasabban lévő üléssoron, így végig ráláttam a sofőr produkciójára. Hajmeresztő, amiket meg mert csinálni, egy több tíz tonnás busszal. A légkondi ellenére többször leizzadtam, és nem a melegtől… Egy folyamatos kamikaze repülésen éreztem magam.

Út közben volt alkalmam megfigyelni a vidéki kambodzsa életét. Az országút pálmasorokkal szabdalt zöld rizsföldeken és falvakon vezetett keresztül, ahol rengeteg magas cölöpökre épített, bádogból és fából készült ház volt található. Sok helyen meg lehetett figyelni az általános kambodzsai szokást: a ház előtt főztek és ettek, a házba csak aludni jártak be. Persze érthető, ilyen időjárás mellett senki nem kívánkozik fedett helyre, légkondi nélkül az egy kemence.

Apropó légkondi. Mindig gyűlöltem a légkondi alatt alvást, és ki is kapcsoltam állandóan. Itt viszont meg kellett tapasztalnom, hogy légkondi nélkül egyszerűen nem lehet kibírni. De tényleg. Európai ember ebben a párás melegben nagyon nehezen tud tartósan létezni. A hőmérséklet még csak-csak elmegy, ilyen 30-35 fokos meleg nálunk is van nyaranként. Az viszont száraz meleg, ellentétben az itteni, 70-80%-os páratartalommal. Konstans szaunázás az egész, ahogy kilép az ember ebbe a párás melegbe, azonnal megjelennek a verejtékcseppek a homlokán, pár perc  után pedig el is kezd csorogni az arcról, hátról, mindenhonnan a víz.

Siem Reap

Ez a város sokkal jobban tetszett külsőre, mint Pnomh Penh. Más stílusú, jobban karban tartott épületekkel, kiépültebb infrastruktúrával. Persze nyomornegyed itt is van, de valahogy van egy olyan bája a városnak, ami Pnomh Penh-nek nincsen. Egyébként hosszú évszázadokig ez a város volt Kambodzsa fővárosa, csak a 15. században tették el innen a székhelyüket az uralkodók. (Kigyúrtam magam kambó töriből, ugye? J )

A gyötrelmes busz út után az állomáson odalépett hozzám egy szimpatikusnak tűnő fiatal srác: „You need a tuk-tuk sir?” Mondtam, nézzük meg. Odamentünk a járgányhoz, hogy letárgyaljuk a feltételeket. Korrekt árat mondott, 3 dollár a szállodáig, és elfoadott thai baht-ot is. Megmutatta az engedélyét, hogy kérem ő certified tuktuk driver, és behajtási engedélye is van Angkorba, ahova nem mindenkinek.

Rögtön be is mutatkozott: ő Chom. Érdeklődött jártam-e már itt, majd rögtön üdvözölt és kellemes tartózkodást kívánt előre is Siem Reap-ban.

A szálloda előtt kérdezte, megyek-e még máshova is. Elég jól tudott angolul, úgyhogy hagytam hadd győzködjön. A nap hátralévő részéért 10 dollárt kért, ami korrekt volt, így gyakorlatilag du 2-től este 6-ig kibéreltem.

Végre egy korrekt tuktukos!

Gyors tus után felmentem a bárba inni egy sört (1,5 dollár). Fogtam wifit, gyors is volt, így rácuppantam az Indexre. Olvasom a főoldalon: tömeghalál Kambodzsában. Miiii vaaaaan? Nézem, a tegnapi ünnepélyen pánik tört ki, és 345 embert agyontapostak.

Baaaaaazzzzzz… ÉN IS OTT VOLTAM!!! A cikk szerint a tragédia 10 óra körül történt, én pedig pont akkoriban tértem vissza a szállodába. Szerencsére egyébként is messzebb voltam tőle, de azért ez mégis nagyon durva. Teljesen le voltam sújtva, nagyon vidáman tértem haza az egész várost szó szerint ellepő óriási ünneplő tömegből (a helyiek szerint állítólag 2-3 millióan is érkeznek ilyenkor Kambodzsa minden részéről Pnomh Penh-be). Együtt ünnepeltem velük, végre sikerült kiverni a fejemből a killing fields sokkjait – erre ez történik. Lementem Chom-hoz, mondtam neki mi történt, ő is hallott róla egész éjjel a TV-t nézték a családjával. Kértem, vigyen el egy wat-ba (buddhista templom), hogy gyújthassak egy füstölőt az elhunytak emlékére. Tuktukra pattantunk, és pár perc múlva egy katolikus templom előtt találtam magam. Mondtam, hogy igazán kedves, de én egy buddhistába akarok menni. Elkerekedett a szeme, de szívesen elvitt egybe. Mint kiderült, ők nem úgy mondják hogy templomba menni, hanem Buddhához menni. Na ja, ebben a vallásban nem a ház és az egyház számít, hanem a személy akihez imádkoznak. 

Itt éppen egy szertartás közepébe csöppentem. Zenekar játszott, és szerzetesek csoportja imádkozott Buddha előtt. Vettem egy csokor füstölőt, és elhelyeztem három külön edényben, a füstölő árus útmutatása szerint. A tiszteletadás után aztán persze átmentem turistába, és levideóztam-fotóztam a szerzeteseket. Chom szerint ritkán van ilyen zenés-énekes esemény, úgyhogy szerencsém van. Úgy látszik, Buddha ezzel viszonozta, hogy benéztem hozzá.

Köszönöm!

Buddha meglátogatása után Chomra bíztam magam, és elvitettem magam egy étterembe. Bár éltem a gyanúval, hogy egy cimbijéhez visz – így is lett. A hely színvonalas volt, a főétel azonban csapnivaló, sovány vigasz volt a desszertnek felszolgált kókuszos banánleves. Itt már kezdtem gyanakodni, hogy nem biztos, ha hülye turistaként egy taxisra bízom magam, bármilyen jó fej is. A későbbiek aztán be is bizonyították ezt.

Az úszó falu

Mivel én kértem hogy nézzük meg a napnyugtát, Chom kivitt a halálba, 15 km-re Siem Reaptól egy tóhoz. Ott tisztázódott a félreértés, hogy nem Angkorhoz visz ki napnyugtát fotózni, hanem a tóhoz, és átmehetünk az úszó faluhoz. Na jó, mondom, legyen. Megyek  jegyet venni, mondja a jegyárus, 40 dolár. Heee???? Hajszálra voltam tőle hogy visszavitessem magam, de ha már ott voltam, legyen.

Az élmény tényleg páratlan volt, bár a 40 dodó is k…a sok érte. Korrektnek tűnt mindemellett a dolog, számlát is adtak a 40 dodóról, rendes hajóállomásról indultak, és egy cég üzemeltette a hajókat. Sok egyenruhás eladó is volt és rengeteg turista – de azért akkor is. 40 dodó az 40 dodó.  Itt viszont Chom egy haverja várt, aki a hajójával kivitt, egyedül csak engem. Kimásztam a  hajó elejére, hatalmas élmény volt, amikor a hajó orra előttem hasította az óriási Tonle Sap-ot.

A kapitány és az első tiszt

Tehát valszeg ezért volt ennyi az út, mert egyébként a netről kiderült, hogy csak 20 dollár. De azért akkor is, Chom, a jó khmer nénikédet...

Az úszó falu egy halász falu a Tonle Sap tavon – ebből ered az ugyan ilyen nevű folyó is, ami Pnomh Penh-en is keresztül folyik. Ez egyébént egy trükkös folyó, mert áradáskor a Mekong megfordítja a folyásirányát, és akkor visszafele folyik a víz a tóba. Érdekes. Ez az óriási, 16 ezer négyzet kilométeres tó tart el 3 millió főt, és a Wikipédia szerint a kambodzsaiak fehérje bevitelének 60%-a valamilyen módon a tóhoz köthető. Úújabb ééérdekes adat! Iván, megjegyezted? :)

Úszó falu - főutca

Amellett, hogy nyilvánvalóan lehúztak 20 dollárra, a falu óriási élményt adott! Csónakokra és cölöpökre épült házak a vízen, itt élnek emberek százai. És nem ám a víz mellett, hanem keményen 10-15 percnyi motorcsónak útra a parttól!! Itt még a szomszédhoz is csónakkal ugornak át az emberek. Villany csak egy-egy házban volt, ott ment a tévé, gondolom itt még aktívan él a szomszédnál tévézés hagyománya. A gyerekek úszó iskolába járnak, aminek még egy úszó tornaterme is van – ottjártamkor éppen fociztak a srácok. A lakók mind nagyon egyszerű körülmények között élő halászok, így láttam amikor este a halászhálókat varrták, főztek, dolgaikat rendezgették.

A naplemente megnézése után (persze, pont akkor borult be, egész nap hétágra sütött…) visszamentünk a faluba, ahol véletlenül volt egy étteremmel egybekötött szuvenír bolt. Ez egy kicsit elvett az úszó falu varázsából, de hát nekik is élni kell valamiből.  

Kislány a háztetőn - Chong Kneas úszó falu

Vacsorára nem bíztam magam Chom-ra, a szálloda éttermében vacsoráztam. Egészen kitűnő dolgokat: egzotikus zöldségekkel megpakolt ráklevest, és valami fantasztikusan finoman fűszerezett kókuszos currys csirkét. A kambó konyha igazán kitűnő, más mint a thai. Sokkal kevésbé csípős, inkább a lágy visszafogott ízek jellemzik. A tegnap vacsorára evett halas Amok is ilyen volt, ott a kókuszos lé mellett valami isteni fűszer volt, úgy éljek holnap kifaggatom a szakácsot, mi az. A fizetéskor épp egy rendőr fejezte be előttem a vacsoráját és ment kifele – kérdeztem az egyébként roppant udvarias pincért, hogy elfogad-e thai baht-ot. A rendőr megállt a srác mögött, az hátrasandított, és közölte, hogy jajj szorri, de itt a baht nem jó pénz.

Persze, csaptam a homlokomra magamban, most éppen fasírtban vannak a thai-okkal, nem szeretik egymást valami vita miatt. Ettől függetlenül Chom elfogadta a 100 baht-ot a fuvarért, de az ő háta mögött nem is állt egy rendőr.

Holnap reggel korán kelés, 4:30-kor indulok Chom-al napnyugtát fotózni, utána Angkor, este pedig tradicionális khmer tánc. De jó előre pontosan lebeszélem vele a feltételeket mindenről, mert nem akarok még egy 40 dolláros beugróba belefutni. Elég volt egy lehúzás egy útra.

Rolex vásárlás, és Kambodzsa

Mivel a kambodzsai szállásomon használhatatlanul lassú az internet, ezért utólag posztolom be az élményeket. Most leírom Word-be, amíg még frissek az élmények.

Tehát: vasárnap délelőtt egy gyors vásárlást zavartam le a bangkoki MBK-ban. Mivel akkor még teljesen meg voltam kavarodva az időeltolódástól, nem bírtam kiverni az ágyból magam korábban 9 óránál. Ennek az eredménye az lett, hogy csak 10 után indultam el a Facebook-on kapott tipphez, az MBK bevásárló központba. Mivel az út 1,5 óra bangkoki szállodától a belvárosig, ezért igen, nagyon-nagyon ki voltam számolva. Igazából ahogy megérkeztem az MBK-ba, futottam egy gyors kört, és már indulhattam is vissza. 

Ez a bevásárló központ viszont nem hasonlított a Siam Centerben megismert puccos csillogó nyugati stílusú központokra. Ez egy kulturált keretek közötti,5 szinten elterülő vásár volt, ahol klasszikus boltok is voltak. Itt egy órás standon megpillantottam egy Rolex katalógust. Rákérdeztem, és igen, volt neki Rolexe. Persze mind másolat volt, a pult alól vette elő a néni őket. Kinéztem egy Oyster Perpetual órát, ami – mint utólag utánanéztem – úgy 5-6 ezer dollárba kerül eredetiben. A kínált 1800 baht-os árat sikerült lealkudnom 1200-ra, így kb 8 ezer Ft-ért a birtokomba vehettem a híres thaiföldi másolt órák egyikét. Ezekről jót is, rosszat is hallottam, meglátjuk hogy az enyém hogy muzsikál. Most tehát már van egy Rolexem. 

Ez után őrült vágtában visszamentem a szállodába, ahol már diszkréten érdeklődtek, mikor óhajtok kijelentkezni, mivel délután 1 óra is elmúlt. Nem kellett kétszer mondaniuk, úgy húztam el a reptérre, mint a csík.

Kifele ugyan az a problémás thai ügyintézés volt, mint befele, csak kisebb sorral. A repülés sima út volt, az Air Asia kellemes meglepetést okozott. Még ajándékot is kaptam tőlük, egy cég logós törülközőt és felfújható fejpárnát. Valszeg annak tudható be a kedvességük (más senki nem kapott), hogy én vettem meg egy nap alatt magamnak és az egész családnak a repjegyeket, összesen négy oda-visszát.

Pnomh Penh felé érve az összes utastársam – mind farangok – az ablakra voltak tapadva. Ilyet tényleg ritkán látni, valószínűleg most voltak ők is először Kambodzsában.

A belépés érdekes volt: egyrészt nem vittem tollat a vízumigénylő kitöltéséhez, és az egyik kambó határőrtől kértem egyet. Elkezdtem tölteni,közben még két kollégája odajött és nézte, mit írok. Nem tudom mi volt ilyen érdekes, de frankón zavarba jöttem, hogy három határőr nézi fél méterről a produkciómat.

Másrészt pedig az országba érkezésem után 20 perccel meg is vesztegettem egy határőrt. A dolog úgy történt, hogy a vízumigénylőhöz kellett volna egy fényképet hoznom. Ez nálam nem volt, mondom a határőrnek, nincs. Azt mondja, akkor ez száz baht lesz – és miután odaadta a pénzt, kiikszelte a fényképem helyét.

Ott jöttem rá,hogy ez zsebre ment, amikor az útlevél ellenőrzéskor bele kellett nézni egy digitális kamerába, és szépen lefényképeztek. Tehát teljesen felesleges a vízumfénykép, csak egy ürügy a lenyúlásra. A vízum kiadása is érdekesen történt: az utasok körbeállták a vámosokat, akik mint régen az orvosnál, név szerint szólították az embereket. Akit szólítottak, az kilépett a sorból, odaadta a 20 dolláros vízumpénzt, és megkapta az útlevelét. Ázsiai stílus.

Pnomh Penh – na, ez aztán egy érdekes város! A reptérről befele először megdöbbenti a külsőségek alapján történő vélemény alkotáshoz szokott európai szemet a kambodzsai valóság. Még az enyémet is, ami pedig több havi Bukaresten edződött. De Pnomh Penh külvárosa bőven üti Bukarestet is. Sokkal lepusztultabb és kaotikusabb mint Thaiföld, és teljesen máshogy lepusztult mint egy európai város. De ezt viszonylag gyorsan megszokja az ember szeme, ma már fel sem tűnt.

Mint kiderült, pont jókor érkeztem: most van a 4 napos „Hajó fesztivál”, amikor a Tonle Sap folyón hajócsapatok versenyeznek napokon keresztül.És ezért az eseményért fél Kambodzsa vidéki lakossága feljön Pnomh Penh-be. Ennek az eredménye valami elképesztő, hihetetlen káosz és forgalom az utcákon. Mindenfelé robogók, robogók és robogók, néha egy-egy tuktuk, ritkábban pár autó. Ez a legnagyobb nemzeti ünnepük, majd próbálom kideríteni milyen gyökerei vannak. De az tény: teljesen meg vannak őrülve ezért a hajóversenyért.

Forgalom Pnomh Penh-ben

Ma eltöltöttem pár órát délelőtt és este sötétedés után is az utcákon, mert ez valami egészen hihetetlen élményt adott. Ilyet még soha nem tapasztaltam: mindenhol gyalogosok hömpölyögnek, a nagyobb utakon pedig motorosok tömegei mennek fel és alá. Egy tűzijátékot is sikerült elcsípnem, és a Tonle Sap-on óriási, kivilágított figurák hajóztak fel és alá. Az éjszakai piacon pedig mindenhol zenés standok dübörögtek, és volt egy színpad is, ahol valamilyen kambodzsai népi játékot adtak elő. Természetesen mindenhol utcai árusok, a cipőtől a ruhánát a kajáig mindent árultak. Az összes étterem és kocsma nyitva, szerintem a nemzeti kambodzsai jövedelem egy egész százalékban kifejezhető része cserél itt gazdát egy ilyen hajó ünnepen. Ez a harsány ünnep, az utcákon hömpölygő ünneplő százezrek tudták csak kimosni az emlékeimből a Tuol Sleng és a Killing fields borzalmait, főleg a gyerekek fáját…

Délelőtt lekéstem a királyi palota nyitva tartását, bár 11-ig tart program szerint nyitva, de 10:32-kor már bezárták a kapukat. Megunták az őrök, pihenni akartak. Kambodzsai munkatempó.

Kambodzsai Nemzeti Múzeum

Ez viszont lehetőséget adott arra, hogy elvegyüljek a délelőtti hajóversenyek forgatagában. Mászkáljak a helyiek között, fotózzak, megnézzem a kambodzsai nemzeti múzeumot, és életemben először sült békát egyek.

A mászkálásról és a kambodzsai nemzeti múzeumról a képek tanúskodnak. A béka pedig finom volt, valahol a csirke és a hal közé helyezném. A béka után felszolgált kicsit csípős, ismeretlen gyümölcsökkel és tésztával megpakolt leves pedig valami egészen hihetetlenül finom volt. (Itt ugye a levest az étkezés végére szolgálják fel, először a főételt eszik és utána jön a leves.) Teljesen ismeretlen fűszerekkel és ízekkel találkoztam, de majd elaléltam a gyönyörűségtől, annyira jó volt.

Béka - a hasamban brekegett

Tuol Sleng és Killing Fields: erről most nem írok, nem szeretném felidézni azt, amit két whisky és az ünneplő tömegben mászkálás úgy-ahogy feledtetni tudott.

Kérjük, adja át helyét a szerzeteseknek

Mivel holnap már indulok tovább Kambodzsa felé, ezért csak a mai, érkezés utáni nap, és a holnapi nap délelőttje áll a rendelkezésre arra, hogy megnézzem Bangkokot. Egy kicsit elsietve terveztem meg az elutazást, attól függetlenül, hogy közel 10 milliós város megismeréséhez nem csak 1 de 5 nap is kevés.

A mai nap így az erőltetett ütemű Bangkok-nézés jegyében telt.

Jet lag, és barátai
Először is itt volt ez az időeltolódás nevű cucc, amivel meg kellett küzdeni. 6 óra eltolódás van Magyarországhoz képest, vagyia amikor most itt éjjel 1:15 van, akkor otthon este negyed 8. Egy már többször itt járt kollégám szerint, a titok nyitja az, hogy ahogy megérkezik az ember, mindent a helyiek ritmusában kell csinálni, és akkor elkerülhető a több napos gyötrődés az eltérő időzónák között. Ennek jegyében, hiába aludtam a repülőn összesen csak 2 órát, és magyar idő szerint hajnali 1 volt a megérkezéskor, rövid pihenő után ráerőszakoltam magam az elindulásra. Hiába akartam aludni, és mosott szarként belevetettem magam Bangkok forgatagába - ezt követően pedig töményen zúdította rám az élményeket ez a nyüzsgő, tíz millió lakosú ázsiai metropolisz.
Ami még szokatlan, az a páratartalom. Jelen sorok írásakor, éjszaka, 68%-os a páratartalom. Nap közben, eső után ez több is volt. Szépen lassan, de folyamatosan csorog az emberről a víz. Főleg, ha megspékeli egy kis csípős tengeri herkentyűvel, vagy kiadós mászkálással - esetleg mászkálás közben csípős kaja evéssel. Na akkor egy tízes csomag pzs elfogy. Egy olyan szauna ez, amiből csak 2 hét múlva lehet kijönni. :)

Közlekedés

Sky Train

Az első benyomások már a városba menet érik az utazót. Bangkok nagyon sok szempontból a kemény ellentétek városa, érdekes módon viszont ezek az ellentétek szépen megférnek egymás mellett. Először itt van mindjárt a közlekedés. A normál közúti közlekedés egy hatalmas őskáosz. Folyamatos dugóban állandóan nyomakodva hömpölyögnek a motorok, tuk-tukok, autók, buszok, a forgalmasabb csomópontokon szinte fuldokolni lehet a benzinfüsttől. A közúti közlekedés mellett pedig van egy olyan városi gyorsvasút hálózat, ami mellett a mi metróvonalaink bizony falusi metrónak tűnnek. Pedig anno pesti földalatti megépítésekor itt még hírből sem hallottak talán még a tömegközlekedés műfajáról sem, de mostanra szépen elhúztak mellettünk. A reptértől a helyiek által is gyakran használt gyorsvasút visz be a városba. A jegy ára 10 baht, azaz kb 100 Ft. Ezért kapunk modern, új állomásokat és légkondicionált metrókocsikat, zárt peronokat - nincs ám "depi vagyok öngyi leszek", a peronok üveg ajtajai a szerelvény megállása után nyílnak ki, centire pontosan a kocsik ajtajai előtt. A gyorsvasút hálózat több helyen is két, vagy három szinten keresztezi egymást, megfejelve még esetleg egy "földszinten" lévő közúti csomóponttal. És mondom, mindez a szolgáltatás 100 Ft-ért, nálunk több mintháromszor ennyiért harminc éves széthulló, kigyulladó, kényelmetlen, légondicionálatlan, szakadt, büdös szerelvényeken utazhatunk. (Mocs-kos békávé, sálláláálálááá)

Lokál taxis

Ja, légkondicionálás: a thai-okban az éghajlat ellenére egy rozmár veszett el, legalábbis nincs más magyarázat arra, a helyi divatra, hogy ha közlekedsz, akkor törvényszerűen brutális erővel csonttá kell fagyasztani az utast. A légkondinak csak  MAX állását ismerik errefelé, még a taxisok is kedvességből a fullon járatott légkondit az utasok felé irányítják.

Chatuchak hétvégi piac
Az egymás mellett harmonikusan élő ellenetétek másik típusa volt ma a Chatuchak hétvégi piac. Ezt úgy kell elképzelni, mint nálunk a "kínai" piacokat, ez viszont minden ízében ázsiai piac. Hatalmas méretű városrész, ahol piacidőben hömpölyög a színes kavalkád az árusok bódéjai között. Van itt aztán minden: selyem-, ruha-, ezüst-, arany-, bizsu-, óra hegyek, az ide-oda hömpölygő embermasszát pedig át meg át szövi az árusok folyamatos kántálása, a mindenféle helyi ételek és keleti fűszerek illata. Itt az egyik selyem árusnál pattant el az addigi visszafogottságunk, és kíméletlenül kifosztottuk a hihetetlen áron kínált, csodaszép selyem holmikat áruló hölgyet. Bár végig keményen alkudtunk, de a végén már ő dobta be az újabb és újabb ajánlatokat, még ennynit abból és olcsóbb, vagy emebből is és akkor egy grátisz. Az ázsiaiak született kereskedők. Annak ellenére, hogy úgy érkeztünk a piacra hogy nem akarunk vásárolni, csomagokkal megpakolva jöttünk el a Chatuchak-ról.

Fantasztikus illatok és ízek

És természetesen nem hagyhattuk ki a helyi kajákat sem, mivel mint a piacok általában, itt is verhetetlen volt a kínálat helyi ételekből. Csak itt lángos, kolbász, és sült hurka helyett tengeri herkentyűt, fűszeres csirkét, és jégbe hűtött friss kókuszdiót ettünk. A kiválasztott étkezdénél az ételeket készítő főzőnő mögött, egy ajtólapra téve ráláttunk a konyhai folyamatokra - mit mondjak, a látványtól nem hogy a HACCP ellenőr, de egy monarchia-beli egészségügyi dolgozó is azonnal szívrohamot kapott volna. Szinte biztos voltam abban hogy meg fogom bánni a jó sorsom ilyen mértékű kísértését, már a bejáratnál menni fog a hasam, és válogatott ázsiai kínok ezrei fognak gyötörni, egyenlőre azonban megúsztam. (kopp-kopp-kopp)




Siam Center & Siam Paragon & Siam blablabla

Siam Paragon shopping szentör

 Ennek a hangulatos, vibráló, színes ázsiai forgatagnak a totális ellentétéhez nem is kellett messzire mennünk, csak pár megálló a Sky Train-en és már ott is vagyunk a belvárosi Siam Center forgatagában. Én itt kétszer tévedtem el egy óra alatt az egyenként is óriási, de sokszor össze is épült nyugati stílusú bevásárlóközpontok erdejében. Ezek a mi Westendünkhöz hasonló kínálattal (túlértékelt divatos szarok, pizzériák és steak house-ok) és a helyi trendi fiatal közönséggel működnek.

Ettől száz méterre sem pedig egy teljesen más stílusú, utcai bevásárló negyed fogadott - ez már kedvemre való volt, kb a mi körúti boltjainkhoz volt hasonló, itt is rengetegen voltak és már volt átfedés a piac kínálata között, viszont ennek a hangulata szintén magával ragadó volt, nem úgy mint a shopping centerek légkondicionált, csillogó világa. Itt is vettem pár apróságot, és nem hagytam ki az utcán parázson s ütött tengeri herkentyűt sem.

Készül a vacsorám

A tömény nap után a szállásra visszatérve még megtapasztalhattam, hogy a légkondicionált hipermodern Sihanouk Rail Link-ről leszállva az emberek átszállnak a jellegzetes, platós kisteherautóból átalakított nyitott buszokra, az én taxisofőröm pedig halált megvető bátorsággal szörfözött az esti bangkoki dugó hullámain.
A helyi közlekedési kultúra külön posztot megérdemelne egyébként. 






Több szintes közlekedési csomópontok, alatta közlekedési őskáosz, emellett nyomornegyedek és csillogó üvegpaloták - ez volt Bangkok, ahogyan ma láttam. Ahogyan a metrón lévő feliraton olvasható: "Kérjük adják át a helyüket a szerzeteseknek."

Már megérte beöltözni...

Odaút - keleti kényelem

Szóval az történt, hogy némi gyötrődés után megérkeztünk. Mert 12 órát repülni Economy Class-on akkor se jó, ha közben Monica Bellucci jár az ember kedvében, pedig itt még erről sem volt szó.
Jelenleg itt döglök a némi nagyképűséggel "Convenient Grand Hotel"-nek elnevezett tiszta de semmi átlagon felüli szálláson.

Egy ilyen, több kontinentesen- és kultúrkörön átívelő úton az ember elég sűrűn kapja az arcába a benyomásokat.És mivel az utóbbi napom nagy részét utazva töltöttem el, az élményanyag nagyobb része még ebből való.

Tehát, először is a cég akikkel jöttünk, a Qatar Airways. Már neten olvastam róluk jókat, mindenféle versenyen állandóan dobogósok évek óta - de hogy tényleg ennyire jó, azt álmomban sem mertem gondolni. Adva van ugye az a tény, hogy 20-30%-al olcsóbban viszik az embert Thaiföldre, mint a nagy európai társaságok (Lufi, KLM, Air France, stb)

Ehhez képest amit már economy class-on is kap az ember: eleve 23 kg a megengedett poggyász, a standard 20 kg helyett. Apró figyelmesség, de jól esik.A paraszt economy class-os turista is menüből választhat - igaz, 2-3 fajta kaja van, lényegében A-B-C menü, de azért akkor is. Mindenki előtt saját LCD monitor, amin óriási mennyiségű filmet, zenét, TV műsort, játékot, stb lehet kiválasztani, természetesen rengeteg nyelvvel és felirattal. Mindenkis saját magának. A Bécsből induló gép karfájából Transformers-szerűen lehetett kihajtogatni a monitort és az étkezőasztalt. Csak néztem.

Nem túlzás. Tényleg ilyenek. Mind.

Aztán a léginénik. Hát, az állam kopogott. A légitársasági katalógusokból lelépő, kifejezetten nagyon csinos tip-top huszonéves lánykák, a Benetton-skála minden színében. Volt kicsit filippínó, kicsit kínai, kicsit arabos, teljesen európai. Egymás között is angolul beszéltek. Sehol a malévos, fél életüket levegőben töltött, mosolytalan negyvenes matrónák A Qatar-nál szerintem rájöttek, hogy a repjegyek nagy részét amúgy is a férfiak veszik meg, az arab országokban meg pláne...

Ilyen milliőben telt az út. A szemet gyönyörködtető léginénik ide-oda libegése és Family Guy nézés mellett sorban suhant el az ablakunk előtt Törökország, Irak, Kuvait, Bahrein. Majd átszálltunk Dohában egy iszonyat nagy Boeing 777-300-ra, amivel Bangkokig reppentünk. A vacsi után Indiát átaludtam, rám is fért.
A megérkezés után két órával egészen abszurd módon, Bangkok közepén szalonnát-májkrémet-libatepertőt falatoztunk lilahagymával és pálinkával a magyar ízekre hónapok óta kiéhezett jóapámmal, és egy teljesen másik kultúrkör élményzuhatagját kezdtük kapni. De ez már egy másik poszt története.

Ellenőrző listák és turista trükkök

Indulás előtti last minute checklist-et futtatok. Cipő OK, zoknik OK, 1 hosszúnadrág OK, rövidnadrágok OK, fehérnemű (mit finomkodjunk, férfiembernek az GATTYAA!!) OK, úszónadrág OK, pólók OK, sapka OK (fontos!), napgépet nem viszek, drága lenne elhagyni ott majd veszek valami original copy verszácsét három baht-ért. Fényképező OK, akkutöltő OK, telefon töltő OK, mp3 OK, fülhallgató OK, pulóver 1 db reptérig OK. Útlevél OK, bankkártyák OK, dollár kápéban Kambodzsába OK, tisztálkodó cuccok OK.
Kimaradt: az mp3 töltője, és fényképező állvány, shit, Bécs felé be kell ugornom értük otthonra. Meg kéne még egy  hasi-tasi is, kint a fő pénztárca és a mellék pénztárca játékot játszom majd. A fő pénztárca állandóan rejtve, póló alatt viselt hasitasiban,  vagy póló alatti nyakbaakasztósban,  a zsebtolvajok számára látható, elővett-zsebrevágott mellék pénztárcában pedig sosem lesz több pár tíz dollárnál. Ha kifogy a mellék bukszából a zseton, akkor a fő pénzforrásból zárt WC-ben kíváncsi szemek elől rejtve újratöltjük. Kipróbált módszer.

Hátizsákba pakoltam, semmi bőrőnd, semmi szemszonájt - a taktika az hogy főleg Kambodzsában ne laza nyugati utazgatónak tűnjek (= pumpolás céljára való fehér pénzeszsák, a helyieknek) hanem csóró "on budget" túrán levő, kicsit szakadt szürke egér hátizsákos turistának, aki vérre menő küzdelmet fog folytatni minden egyes tuk-tukossal egyetlen dollárnyi fuvardíj lealkudásáért is. Úgyhogy bőven pakoltam rocker pólókat, Kambóba majd "No Techno" vagy "Wigwam Rock Club" pólóbban fogok megérkezni, muahhahaa.
Vajon van egyáltalán  kambodzsai rockzene? Na,  majd a Heart of Darkness klubban kiderül, jesssz.

A hátizsák súlya 8.4 kg, a max megengedett súly a Qatarnál 23 kg, így kint felpakolhatok még 14 kilót. Ennyi helye lesz a vásárolt öccá' forintos Nike póloknak és társaiknak, a szuvenír kiselefántoknak, mini Buddha-szobroknak, az  "I love Cambodia" feliratú hüttőmágneseknek, és hasonló biz-bazoknak. Ez azért nem kevés, na.


Hello, IT!
És végül, magamban az este kiosztottam a "Nem az én munkám" verseny nyertesét - az Ismeretlen Helpdeskes személyének.
Ugye, mivel napjaim során Los Alamos-ban atomtitokkal dolgozom, ezért fő a szuperbiztonság. A szuperbiztos, agyon-enkriptált, törhetetlen szuper laptopomon domain looser jogosultságokkal rendelkezem. Ez több mint az átlag júzereké, de pölö a WiFi le van tiltva. Mivel feltett szándékom volt, hogy a blogot töltöm kintről is, ezért kértem hogy kivinném a céges csodamasinát, és külföldi utazáshoz engedélyezzék a WiFit.

Nos, be is állították - de csak azt. A szuperbiztonságossá tett rendszer rendületlenül a vállalati proxy-t keresi, hiába.
Az, hogy tudok internetezni, az egy másik történet, de ha nem vagyok kicsit találékonyabb az átlagnál, akkor elvittem volna 10 ezer km-re kb négy kilónyi felesleges súlyt a hálózatra csatlakoztathatatlan laptop személyében.
Nem, nem kapcsoltam ki a proxy keresést, máshogy internetezem, hagyjuk. :)

IT Crowd, bazzeg!!