Eddig babonából nem írtam róla, de ma végül sort kerítettem a luang prabangi Deak Kum Pa árvaház meglátogatására, amit már három hónappal ezelőtt célként tűztem ki magam elé, és aminek megsegítésére egy kis gyűjtést is rendeztem az ismerősök között.
De mielőtt erre rátérnék, gyorsan a mai nap eseményei:
Gimme more WAT!
Az árvaházba délután 2-kor indultunk a város központjából, így viszont sajnos pont nem tudtam elmenni a bő félnapos túrára a Kuang Si vízesésekhez, ahol a víz több "szinten" át esik lefelé, és a vízesések közti azúrkék tavakban úszni is lehet. Nem baj, majd legközelebb, ha erre járok.
Így volt pár órám délelőtt, béreltem 2 dollárért egy bringát, és bebicajoztam Luang Prabang kicsit távolabbi területeit is, ahova tegnap nem jutottam el. Az egy főre jutó templomok száma itt is magasan verte az egész indokínai átlagot, ezért meg is álltam mindegyik templomnál és kolostornál.
 |
| Gyakori utcakép: sétáló szerzetesek |
Ezt az egyik watban fotóztam, szintén egy jellegzetes laoszi Buddha-ábrázolás, az esőhívó Buddha. Van egyébként eső lecsendesítő (vagy békítő) Buddha is, az mind a két kezét a magasba tartja. Ugye itt is mint más alapvetően mezőgazdasági gyökerű társadalomban, két dolog okozhatott nagy problémát: ha sok volt esőből, vagy ha túl kevés.
 |
| Esőhívó Buddha |
A bringás vársonézést követően 14 órakor találkoztam Andrew-al, az ausztrál hotel tulajdonossal, aki 4 éve már Laoszban él, és a saját üzlete mellett rengeteget foglalkozik a város széli árvaházzal, aminek jelenleg 570 lakója van, és a számunk folyamatosan növekszik.
A találkozót követően tuk-tukra pattantunk, és elvitt engem és egy francia lányt Patricia-t az árvaházba. Végig vezetett minket az iskolán, a hálótermeken, és közben rengeteget mesélt: miért kerülnek ide a gyerekek, hogyan, mennyibe kerül az étkeztetés, a ruhák, az orvosi ellátás.
Gyakorlatilag a havi 25 dollár, amit a laoszi kormány kvázi normatívaként havonta egy gyerek ellátására biztosít, az élelmezés egy részére elég csak. Minden de minden ami itt van: az összes újabb épület, az új építésű hálótermek, a gyerekek ruhái, a számítógép terem, a víztisztító berendezés, adományokból finanszírozzák. A fejlesztéseket az árvaház hivatalos vezetője jóváhagyásával ő vezeti, mert komoly munkát de legfőképp pénzt rábízni a laókra nem nagyon lehet állítólag. Hosszasan sorolta, melyik épületet mikor építették fel, milyen cégek segítségével, és mennyibe került. Tojást, húst, kenyeret szintén ő és a segítője vesz és visz az árvaházba majd minden nap a gyerekeknek. A víztisztító berendezést is ők finanszírozták, hiszen az itteni csapvíz a folyamatos megbetegedések forrása volt. Most már van egy víztisztítójuk, amiből minden hálóterembe nagy ballonokban hordják a tisztított vizet.
Az orvosi ellátást pedig szintén teljes mértékben saját zsebből finanszírozza: olyan hogy TB, Laoszban nem létezik, az egyébként is szegényes egészségügy fizetős, így ha egy gyereknek komolyabb orvosi ellátásra van szüksége, elviszi egy kórházba és kifizeti. Sajnos ennek ellenére is nemrég halt meg az egyik gyerek, mert a helyi kórházban nem álltak rendelkezésre a szükséges felszerelések, és gyógyszerek.Viszont a nővér szobában nagy halom gyógyszert láttam, amelyet egy koreai cég adományozott nemrég az árvaháznak.
Andrew szinte név szerint ismerte a gyerekeket, és a teljes személyzetet, folyékonyan beszélt laóul is. Jelenleg a fő céljuk az, hogy szeretnék a maradék, még régi, faépítésű hálókat lecserélni kőből építettekre, később pedig leburkolni legalább a fontosabb utakat, mert az épületek között nincs szilárd burkolatú út vagy tér, így esős évszakban minden gyerek nyakig sáros, és a por is sok egészségügyi problémát okoz.
 |
| Egy újabb tanterem: az ajtók felett lévő táblák szerint mind cégek adományaiból épült |
A gyerekek szinte havonta érkeznek, volt, hogy egy alkalommal egy hegyi faluból több mint 50, hmong nemzetiségű gyerek indult ide.
Mint kiderült, a legfőbb ok az egyik szülő elvesztése: már korábban írtam, Laoszban az átlagéletkor 45 év, emelett itt vidéken egy családnak nem ritkán 6-8 gyereke is van. Így ha az egyik szülő (jellemzően az apa) meghal, a gyerekek egy részét nem tudja az anya egyedül eltartani,ezért szerencsés esetben egy ilyen árvaházba kerülnek, a kevésbé szerencsések egyszerűen éhen halnak. Érdekes egyébként, hogy a tágabb közösségek (falvak) miért nem segítik az árvákat: a válasz az volt, hogy minden családnak megvan a maga sok-sok éhes szája, ha valamelyik családban egy kereső kiesik, nem tudnak segíteni rajta.
 |
| Fürdő- és mosó helyiség: nem Whirpool mosógép, és Jacuzzi |
 |
| Ez egy új hálóterem, nemrég épült, jellemzően 50-60-an laknak egy teremben |
 |
| A tantermekben ment az oktatás, de persze érdekesebbek voltak a látogatók |
 |
| Az érkezésünk persze felkeltette a kis lakók érdeklődését |
 |
| A suli végeztével aztán tömegesen vonultak a hálótermek, játszótér felé |
Az árvaház mögött egy kisebb háztáju gazdaság húzódott, amit a nagyobbacska gyerekek maguk műveltek. Ottjártamkor is suli után sokan fogták az öntöző kannákat, és mentek megöntözni a veteményt.
 |
| Zöldséges kert az árvaház mögött - a gyerekek művelik |
 |
| Laó matekpélda. Ki tudja megoldani? |
 |
| Nagy lelkesedéssel vetették rá magukat a francia lány által hozott édességre |
Az árvaházban tett túra után szóba hoztam a saját adományunk kérdését. Az eredeti szándékom ugye az volt, hogy pénzt nem, de szükséges dolgokat adományozunk a gyerekeknek. A túra után viszont szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy itt Andrew-val az élen nagyon-nagyon jó lelkű emberek óriási erőket és nem kevés pénzt fordítanak a még így is igencsak szegény és egyszerű viszonyok között élő gyerekek feltételeinek javítására, és gyakorlatilag az ellátásukra. Így végül úgy döntöttem, hogy a négyünk által összeadott 330 dollárt odaadom Andrew-nak készpénzben, és arra kértem hogy a jelenleg legfontosabb dolgok finanszírozására fordítsa.
Ez most egyébként az élelmezés mellett a melegebb ruha biztosítása a gyerekeknek - hiszen nekik egy váltás ruhájuk van csak, ilyenkor télen pedig, ezen a kontinentális beütésű, hegyes vidéken nem ritka az 5-10 fok sem éjszakánként. De egyébként is millió helye van a pénznek, hiszen például tisztálkodó szereket - fogkrémet, fogkefét, tusfürdőt - is csak az adományokból tudnak venni, erre sem futja a laoszi állam "támogatása".
Az éjszakánkénti hideget egyébként tegnapelőtt magam is tapasztaltam, polár felsőben és melegítő alsóban aludtam a szállásomon, aminek az ablakaiban üveg egyébként optimista módon nem is volt, csak egy zsalugáter, és mögötte egy szúnyogháló.
 |
| Az árvaház egy kis lakója |
Érdekes, hogy veszekedés, verekedés állítólag szinte soha nem fordul elő a gyerekek között, holott gyakorlatilag a ruhájukon kívül semmijük nincsen: nincsenek játékaik, nincs Xbox és Playstation, nincs tévé az egész árvaházban. Egymással játszanak, békében.
Összességében azt mondhatom, hogy bár továbbra is nagyon egyszerű és európai szemmel nagyon elmaradott körülmények között élnek ezek a gyerekek, de a dolog sokkal jobban szervezett volt mint azt gondoltam, és a hozzánk hasonlóan gondolkodó külföldiek adományainak hála, a gyerekek még mindig valamivel jobb körülmények közt élnek mint a hegyi falvak nyomorgó és teljesen kilátástalan életű lakói (ezeket volt alkalmam a buszból látni), az oktatásnak köszönhetően pedig sokkal jobb eséllyel vágnak neki az életnek innen, az árvaházból.
Így hát most én sem tudok mást mondani Nektek, kedves Rozál, Csongor és Krisztián, mint: Kop chai! - azaz köszönöm szépen!
Aki pedig ezek után úgy gondolja, hogy akár csak pár dollárral támogatja ezt a folyamatos munkát, az ezen az oldalon PayPal-al megteheti. Az oldalt üzemeltető Cobra Group egyébként több házat húzott fel itt, az árvaházban.
Én is köszönöm neked Tamás, hogy része lehettem ennek a felemelő érzésnek:)
VálaszTörlésSok embernek ki kellene próbálni ezt:)
Amúgy a tigrisszem és vagyok: Rozál:)
VálaszTörlés