Vietnám
Vietnám neve hallatán a fiatalabbaknak csak a háborús filmek ugranak be, már, ha a mai ifjú generációnak a Transformers filmeken, Xboxon, és drogos partikon kívül beugrik másvalami is bármiről, ami a lakóhelyüktől 100 km-nél távolabb van. (Vietnám? Neeemmondod? Gecó, nemtommiaz, valamilyen kis kínaiak akik ilyen ruhákat meg papucsokat árulnak, szóval ilyen piacos csávók, vágod? ) Akiknek esetleg még beugrik, azoknál helikoptereken repkedő amcsi katonák képei derengenek fel: ahogyan az LSD tripről épp leérkezett amerikai katona egy UH1-es helikopter ajtajában kapaszkodik az ajtóra szerelt M60-as géppuskába. Éppen a "Free fire zone" felett repülnek, ezért vadul tüzel a géppuskából mindenre, ami az elhaladó helikopter alatt él és mozog: vízibivalyokra, csúcsos szalmakalapos vietnámi parasztokra, nőkre, gyerekekre, vietkong harcosokra - miközben a háttérben napalmbombák fénye festi meg a sötétülő esti égboltot. Az egész jelenetet pedig a "Come on baby light my fire" szól a Doors-tól.
A 35-40 feletti generáció viszont még biztosan emlékszik a szocializmus éveiben nálunk tanuló vietnámiakra, akik a testvéri szocialista segítség jegyében tanultak Magyarorszhágon, hogy visszatérve építsék a már náluk is csak papíron létező szocializmusukat, és valszeg jó pár 40-50 közötti hölgy sóhajt fel, ha egy-egy már elfelejtett nevű, mandulaszemű, folyton mosolygó vietnámi diáksrácra gondol.
Hogy milyen is ehhez képest az igazi Vietnám? Az elkövetkező hetekben kiderül.
Utazás és érkezés
A több hónapos tervezgetés tegnap, január 17-én relizálódott: elindultam. Addig egészen távolinak tűnt az egész projekt:. Természetesen azért közben aktívan terveztem, útikönyveket és utazási fórumkat olvastam, szállásokat és jegyeket foglaltam, de mégis az egész valahogy csak egy monitor előtti virtuális élmény volt - ami aztán egyszer csak a való világban is realizálódott. Paff, ott álltam Ferihegyen a csomagjaimmal a kezemben, az indulásra várva.
Ahogy legutóbb áprilisban, most is a reptéren olykor hirtelen rám tört a félelem: vazze, te most elrepülsz 12 ezer km-re, az azért nem Dunakeszi alsó, mindezt tök egyedül, hetekig ott leszel, idegen kultúrában, idegen országokban, idegen emberek közt.Az ismeretlen utáni vágy azért legyőzte az ilyesfajta, megszokás és kényelem fűtötte negatív érzéseket, és végül 16 óra utazás után megérkeztem Saigonba, Vietnámba. Az úton egyszer szálltam át Katarban, ezt követően Bangkokban állt a gépünk még egy órát, amíg kiszálltak a csak oda menő utasok, és felszálltak a Saigonig jövők.
A kedvenc légitársaságommal, a Qatar-al repültem ismét, azon egyszerű oknál fogva, hogy ismét ők ajánlották még anno -szeptemberben a legolcsóbb jegyeket, ráadásul ezért az árért magasan ők nyújtják a legjobb minőségű szolgáltatás is. A pesti felszállás előtt érdekes élményben volt részem: odajött hozzám az egyik utaskisérő egy listával, és megkérdezte, hogy én vagyok-e a Mr Tamas Zsakai. Mondom hogy persze, hát ki más volnék. Erre a srác, hogy látja hogy törzsutas vagyok, üdvözöl ismét a Qatar járatán, és reméli legközelebb is velük repülök. Na ekkor az állam már a padlón kopogott... Továbbá az útra csirkét és marhát főztek, melyiket választom? (Sertés persze nem volt, hiszen az nem "halal", tehát arab légitársaságnál nem fordulhat elő) Ezen azért frankón leesett az állam, economy osztályon ilyen figyelmességet nem várhat sehol az utazó. Pontosan ez a az élmény, ami a méregdrága gépekkel- és a szintén drága üzemeltetési költségekkel szemben egy fillérbe sem kerül nekik, de mégis, rászánták azt a pár mondatot: a marketingesek kitalálták, az utaskísérő nem szabotálta el morogva, hogy "Áá vazze, már megint egy mekkora fasságot találtak ki a központban!", és ennek eredménye egy olyan elégedett vendég, aki legközelebb is tutibiztosan velük fog repülni. Na, az ilyen "wow-élmény" az, ami az otthoni szolgáltatókból egyenlőre teljesen hiányzik.
Megérkezés HCM Citybe
Budapest és Katar közt egész gyorsan eltelt az 5,5 óra, ellenben a bangkoki éjszakai út már gyötrelmesebb volt. Még gyötrelmesebb volt a bangkoki 1 óra várakozás a felszálló utasokra, valamint onnan az út Saigonba, azaz hivatalos nevén Ho Chi Minh városba, amit félig alva félig ébren húztam ki.
Na de hogy kerül a csizma az asztalra, és ki ez a Ho Chi Minh-csóka, és akkor most Saigon vagy Ho Chi Minh City a város neve??
A válasz egyszerű: Vietnám papíron mindmáig szocialista ország, és bár Marx bácsi forogna a sírjában annak a fajta szocializmusnak a láttán ami itt megy, de mindezek ellenére itt még a Karl Marx&Brothers társaság van hatalmon, a sarló-kalapácsos és vietnámi vörös csillagos zászlók pedig úgy tűnik kitűnően megférnek egymás mellett a felhőkarcolók tövében húzódó elegáns bevásárlóutcán a Rolex, Gucci, és Mango üzletekkel.
Saigonnak a Ho Chi Minh Város nevet - azaz teljes vietnámi nevén Thanh Pho Ho Chi Minh - a város 1975-ös felszabadítása (eleste?) után adták a győztes észak-vietnámiak, emlékezve az öt évvel korábban elhunyt forradalmi vezetőjükre, Ho Chi Minh-re, aki az életét Vietnám idegen uralom alóli felszabadításának szentelte. Ho Chi Minh (vietnámi kiejtésben egyébként inkább Hóó Tyíí Minny) egyébként annyit tesz, hogy fényt hozó, ezt volt Ho apó forradalmi neve, egyébként pedig Nguyễn Sinh Cung néven született a 19. század végén, és mielőtt még a múlt század 20-as éveinek elején magába szívta volna az impörialista elnyomás elleni felszabadítás harcos kommunista eszméit, éveket élt az USA-ban és Angliában is, 1918-ban például a leendő kommunista vezér még kisfőnökként dolgozott a General Motors-nál....
A szocializmus mint olyan hasonló módon van is meg nincs is, mint a nagy szomszédjánál, Kínában. Az 1988-as doi moi, azaz a gazdasági nyitás óta elképesztő módon pörög a gazdaság, számtalan külföldi cég telepedett meg Vietnámban, gomba módon nőnek ki a földből a plázák és a felhőkarcolók. Kétség nem fér hozzá, hogy.Saigon maga pedig idővel versenytársa lesz a régióban Bangkoknak, Kuala Lumpurnak és Szingapúrnak. (Update: most, hogy már nagyobb részét láttam Saigonnak és átjöttem Thaiföldre is: azért odébb van még az az igazi versenyzés, de kapaszkodnak a vietnámi kollégák felfele igen rendesen.)
Így lett tehát Saigonból Ho Chi Minh city, ennek ellenére az itt lakó közel 8-10 millió lakos kivétel nélkül mind Saigonnak hívja, tehát a hivatalos elnevezés mellett él tovább az igazi, tősgyökeres név is. Maga a város egyébként a Saigon folyóról kapta a nevét, vagy fordítva, mindegy is.
Na de milyen maga Saigon?
Saigon egy hamisítatlan délkelet-ázsiai turmix. A város elképesztően lüktet, pörög, és ugyan az a dinamikus ázsiai őserő árad belőle mint számos régióbeliu városból. Egy időben, egy helyen, és egymás mellett vannak jelen a francia kolonialista épületek, a csupa üveg plázák és felhőkarcolók, a lepukkant helyi dobozházak, a világmárkák csillogó üzletei, a mindenütt jelen lévő, a kajától a feltöltőkártyáig mindent áruló mobil árusok, és a járdán a földön ülve társasjátékozó idősebb arcok, mindez nyakon öntve az előtt már említett kommunista szósszal. Az utcákon elképesztő forgalom, motorosok egész hadai özönlenek mindenhol minden irányban, mellettük szép számmal autók, buszok, teherautók kavarognak az őrült forgalomban. A légszennyezés viszont nagyon durva, a többnyire kínai robogók ontják magukból a benzingőzt, az egész napos mászkálás közben déltájban rám is tört egy enyhe hányinger a nálunk már szerencsére nem tapasztalható, mindent átható tömény benzin égéstermék szagtól.
Program az első napon
A tegnap délutáni érkezésem utáni rövid esti városnézést kiadós alvás követte. A mai programot ez és a reggeli után, kb 10 órakor kezdtem meg, és rögtön bele is futottam a vietnámi élestílus buktatójába. A mai napra célba vett nevezetességek és múzeumok kivétel nélkül bezártak 11 órakor, és csak 13 óra után nyitottak ki, két és fél órás ebédszünet után. Az, hogy mit csinálnak az emberek ekkor, rögtön leesett: a vendéglátó helyek nagy része tömve volt, valamint sokan üldögéltek az utcán beszélgetve, üdítőt szürcsölve, társasjátékozva. Nesze b@zmeg szieszta, ugyan az a stílus mint Dél-Európában, csak itt mellé tényleg pörög a gazdaság. Itt nincs Angela Merkel, aki pénzelje a lusta teheneket, nem havi több ezer euróért társasoznak az utcán...
Gyorsan alkalmazkodtam a helyi stílushoz, és a hátralévő közel két órában lődörögtem és ebédeltem a belvárosban. A látnivalók nagy része Saigon központjában összpontosul, így nem kellett nagy utat bejárnom - ez egyébként szerencse is, hiszen egy-két kilométer megtétele is egy komplett szaunázással ér fel. A 30 fok körüli meleggel még nem lenne probléma, de a 80-90% körüli páratartalom ennél már sokkal nehezebben kezelhető. Gyakorlatilag egy folyamatos szaunázás az egész, folyamatosan csorog rólam a víz amint kilépek a légkondicionált szállodából. Így a helyi tempót felvéve csak nyugisan, lassan megyek bárhová, leszoktam a rám egyébként jellemző nyargalásról. Ezen az éghajlaton az nem igazán egészséges. A folyadék szükséglet is ehhez mérten magas, napi 4-5 litert iszom palackozott ásványvíz formájában, ennel nagy része pedig izzadtság formájában távozik.
A mai nap során megnéztem a háborús múzeumot (amit pár évvel ezelőttig még az amerikai háborús bűnök múzeumának hívtak). az újraegyesítési palotát, a Notre Dame-ot, és panorámáztam egyet a Bitexco Financial Tower 48. emeletén lévő kilátóból, pazar élmény volt. Holnapra pedig befizettem egy fél napos túrára a Saigontól északra elterülő Cu Chi alagutakhoz, ez lényegében egy vietkongok által használt alagútrendszer, amit látogathatóvá alakítottak át. Holnap után pedig a Mekong folyó deltájába megyek egy napos túrára, utána pedig irány tovább utam következő állomására, Bangkokba.
Nyugi anyu, szedem a malária-ellenes gyógyszert, nem lesz semmi bajom! :)
A vietnámi háborús dolgokról szándékosan nem írtam még, lesz majd egy ezzel foglalkozó külön poszt is.
Ebéd negyedmillióért
Az ország fizetőeszköze Csonka Pici kedvence, a dong. Egy dollár jelenleg 21 ezer vietnámi dongot ér, így ma pénzváltás után egyből többszörös milliomos lettem de sajnos csak dongban. De ez nem is baj, legalább ezekkel a számokkal szokhatom a jövőben várható forint árakat- és címleteket... Az itteni dong bankjegyeken Ho apó mosolyog ránk jóságosan - már szinte látom magam előtt, hogy a mi százezer forintosunkon Matolcsy György lesz, az ötszázezresen meg a nagy gazdasági szabadságharcosunk bölcs mosolyát csodálhatjuk meg, míg egy köteggel a markunkban elindulunk tejért és kenyérért sorba állni....
Ja, hogy a kajával kezdtem ezt a pontot... Szóval a vietnámi konyha más mint a thai, sokkal kevésbé csípős, más fűszereket használ, viszont igazán kitűnő. Ázsiai ország lévén itt is központi szerepet tölt be a rizs, de erőteljes kínai hatás érződik rajta, elvégre a nagy szomszéd közel ezer évig bábáskodott Vietnám felett. Az egyik legismertebb vietnámi étel a Phó, amit reggelire is előszeretettel fogyasztanak, meg egyáltalán mindenkor. A Phó úgy készül, hogy az ember elé tolnak egy kellemes fűszeres alaplét, és külön tányéron egy nagy kazal mindenféle egzotikus zödséget, tésztát, húst. Ezt a júzer maga zuttyantja bele a levesbe, ízlése szerint. Ezerféle változata létezik a phónak, reggelre főleg rizzsel eszik. Olyan ez mint az egyik magyar fegyvergyár termékei: mindegyik egyedi és minden esetben a felhasználónak kell befejeznie a gyártást. :) Részemről rövid idő alatt nagyon megkedveltem, ez alatt a bestiálisan párás és meleg időjárás alatt könnyen emészthető kellemes, finom, könnyű étel.
A phót egyébként úgy kell enni, hogy a kívánt mennyiségű tésztát, húst, zöldséget beledobálja az ember a lébe, aztán a mellékelt kanállal mer, és az evőpálcikával rásegít a bedobált mindenfélét kienni. Szürcsölni a levest nem tilos, így itt phó-evészetet általában hangos szürcsögés kíséri. Ma egy Phó24 nevű lánc egyik kajáldájában ebédeltem, ahol mindenki többnyire phót evett, el lehet képzelni a háttérzajt. :)
Ma tehát tavaszi tekercset ebédeltem (ami totálisan más volt mint az otthoni sült zöldséges palacsinta-szerű izé, ellenben baromi finom) és egy marhás phó-t ettem utána.
Egyéb vietnámi impressziók
Az első napi élmény-cunamiból pár szemelvény, amikre a legtöbben kíváncsiak:
- A vietnámi lányok rendkívül szépek. Kínaiasabb jellegűek mint a thaiok, de általában nagyon-nagyon csinosak. Nálam verik thaiokat.
- Az utcára lépéstől számított 15 percen belül garantáltan megtalálják a fehér férfiembert, hogy kell-e "happy massage" vagy "bum-bum massage", esetleg egész nyíltan szex. Füvet itt nem kínálnak úton-útfélen mint Kambodzsában, itt kőkemény büntetés jár érte. De a kurválkodás az aztán nagyon megy. Amikor érkezés után megkérdeztem hol lehet ásványvizet és sört kapni, a recepciós úgy igazított el: szemben ahol a lányok ülnek az utcán, ott árulnak vizet és sört is. Masszázs, kurvák és trafik, három az egyben. Egyébként aranyosak, már sokszor voltam ott vízért, sörért vagy cigiért, tudják már hogy csak a trafik szolgáltatást veszem igénybe, nem ajánlgatják már a masszázst, csak köszönnek és szólnak a mama sannak hogy vevő jött.
- A közlekedést többnyire gyalog oldom meg, mivel a helyi közlekedés full káosz, buszok ugyan vannak, de itt is on-demand jelleggel, ha az ember lát egy buszt leinti. Menetrend nincs kitéve, így nyelvi akadályok miatt a buszozás kilőve. A taxisokat is felejtsük el, Freddy Kruger-szerű hatalmas kifent karmokkal veti rá mindegyik magát a turistára, hogy ott húzza le ahol csak lehet - mocskos hiéna mindegyik, bár a szállodás szerint vannak korrekt taxitársaságok is azért. A motorosok által a kurvák mellett kínált másik szolgáltatás xe-om (motoros fuvar a hátsó ülésen) jó alternatíva a gyors közlekedésre, de valahogy személy szerint mindig ódzkodtam a kétkerekű járgányoktól, ezt ezért hagyom ki. Marad a talpalás.
- Az úttesten áthaladás külön tudomány, az útikönyv kiemelten foglalkozik vele. A zebra mint olyan semmit nem számít, bele kell vetni magad a szinte folyamatosan hömpölygő motorosok árjába. Az átkeléskor feléjük fordított arccal eléjük kell lépni, és magabiztos léptekkel haladni előre - ők meg szépen kikerülik az embert. Borzasztó bizarr érzés elsőre, kicsit olyan mint az orosz rulett, de a lényeg hogy működik. Ésszel kell csinálni persze, nem lehet bármikor elindulni, és csak úgy szabad a motoros-autós elé lépni hogy adjunk elég időt neki is ahhoz, hogy kikerülhessen.
Hát egyenlőre ennyi, éljen Vietnám!!!
Vietnám neve hallatán a fiatalabbaknak csak a háborús filmek ugranak be, már, ha a mai ifjú generációnak a Transformers filmeken, Xboxon, és drogos partikon kívül beugrik másvalami is bármiről, ami a lakóhelyüktől 100 km-nél távolabb van. (Vietnám? Neeemmondod? Gecó, nemtommiaz, valamilyen kis kínaiak akik ilyen ruhákat meg papucsokat árulnak, szóval ilyen piacos csávók, vágod? ) Akiknek esetleg még beugrik, azoknál helikoptereken repkedő amcsi katonák képei derengenek fel: ahogyan az LSD tripről épp leérkezett amerikai katona egy UH1-es helikopter ajtajában kapaszkodik az ajtóra szerelt M60-as géppuskába. Éppen a "Free fire zone" felett repülnek, ezért vadul tüzel a géppuskából mindenre, ami az elhaladó helikopter alatt él és mozog: vízibivalyokra, csúcsos szalmakalapos vietnámi parasztokra, nőkre, gyerekekre, vietkong harcosokra - miközben a háttérben napalmbombák fénye festi meg a sötétülő esti égboltot. Az egész jelenetet pedig a "Come on baby light my fire" szól a Doors-tól.
A 35-40 feletti generáció viszont még biztosan emlékszik a szocializmus éveiben nálunk tanuló vietnámiakra, akik a testvéri szocialista segítség jegyében tanultak Magyarorszhágon, hogy visszatérve építsék a már náluk is csak papíron létező szocializmusukat, és valszeg jó pár 40-50 közötti hölgy sóhajt fel, ha egy-egy már elfelejtett nevű, mandulaszemű, folyton mosolygó vietnámi diáksrácra gondol.
Hogy milyen is ehhez képest az igazi Vietnám? Az elkövetkező hetekben kiderül.
Utazás és érkezés
A több hónapos tervezgetés tegnap, január 17-én relizálódott: elindultam. Addig egészen távolinak tűnt az egész projekt:. Természetesen azért közben aktívan terveztem, útikönyveket és utazási fórumkat olvastam, szállásokat és jegyeket foglaltam, de mégis az egész valahogy csak egy monitor előtti virtuális élmény volt - ami aztán egyszer csak a való világban is realizálódott. Paff, ott álltam Ferihegyen a csomagjaimmal a kezemben, az indulásra várva.
Ahogy legutóbb áprilisban, most is a reptéren olykor hirtelen rám tört a félelem: vazze, te most elrepülsz 12 ezer km-re, az azért nem Dunakeszi alsó, mindezt tök egyedül, hetekig ott leszel, idegen kultúrában, idegen országokban, idegen emberek közt.Az ismeretlen utáni vágy azért legyőzte az ilyesfajta, megszokás és kényelem fűtötte negatív érzéseket, és végül 16 óra utazás után megérkeztem Saigonba, Vietnámba. Az úton egyszer szálltam át Katarban, ezt követően Bangkokban állt a gépünk még egy órát, amíg kiszálltak a csak oda menő utasok, és felszálltak a Saigonig jövők.
A kedvenc légitársaságommal, a Qatar-al repültem ismét, azon egyszerű oknál fogva, hogy ismét ők ajánlották még anno -szeptemberben a legolcsóbb jegyeket, ráadásul ezért az árért magasan ők nyújtják a legjobb minőségű szolgáltatás is. A pesti felszállás előtt érdekes élményben volt részem: odajött hozzám az egyik utaskisérő egy listával, és megkérdezte, hogy én vagyok-e a Mr Tamas Zsakai. Mondom hogy persze, hát ki más volnék. Erre a srác, hogy látja hogy törzsutas vagyok, üdvözöl ismét a Qatar járatán, és reméli legközelebb is velük repülök. Na ekkor az állam már a padlón kopogott... Továbbá az útra csirkét és marhát főztek, melyiket választom? (Sertés persze nem volt, hiszen az nem "halal", tehát arab légitársaságnál nem fordulhat elő) Ezen azért frankón leesett az állam, economy osztályon ilyen figyelmességet nem várhat sehol az utazó. Pontosan ez a az élmény, ami a méregdrága gépekkel- és a szintén drága üzemeltetési költségekkel szemben egy fillérbe sem kerül nekik, de mégis, rászánták azt a pár mondatot: a marketingesek kitalálták, az utaskísérő nem szabotálta el morogva, hogy "Áá vazze, már megint egy mekkora fasságot találtak ki a központban!", és ennek eredménye egy olyan elégedett vendég, aki legközelebb is tutibiztosan velük fog repülni. Na, az ilyen "wow-élmény" az, ami az otthoni szolgáltatókból egyenlőre teljesen hiányzik.
 |
| Katarban, már leszálás után |
Megérkezés HCM Citybe
Budapest és Katar közt egész gyorsan eltelt az 5,5 óra, ellenben a bangkoki éjszakai út már gyötrelmesebb volt. Még gyötrelmesebb volt a bangkoki 1 óra várakozás a felszálló utasokra, valamint onnan az út Saigonba, azaz hivatalos nevén Ho Chi Minh városba, amit félig alva félig ébren húztam ki.
Na de hogy kerül a csizma az asztalra, és ki ez a Ho Chi Minh-csóka, és akkor most Saigon vagy Ho Chi Minh City a város neve??
A válasz egyszerű: Vietnám papíron mindmáig szocialista ország, és bár Marx bácsi forogna a sírjában annak a fajta szocializmusnak a láttán ami itt megy, de mindezek ellenére itt még a Karl Marx&Brothers társaság van hatalmon, a sarló-kalapácsos és vietnámi vörös csillagos zászlók pedig úgy tűnik kitűnően megférnek egymás mellett a felhőkarcolók tövében húzódó elegáns bevásárlóutcán a Rolex, Gucci, és Mango üzletekkel.
 |
| Komcsi Rolex - forradalmi luxus |
Saigonnak a Ho Chi Minh Város nevet - azaz teljes vietnámi nevén Thanh Pho Ho Chi Minh - a város 1975-ös felszabadítása (eleste?) után adták a győztes észak-vietnámiak, emlékezve az öt évvel korábban elhunyt forradalmi vezetőjükre, Ho Chi Minh-re, aki az életét Vietnám idegen uralom alóli felszabadításának szentelte. Ho Chi Minh (vietnámi kiejtésben egyébként inkább Hóó Tyíí Minny) egyébként annyit tesz, hogy fényt hozó, ezt volt Ho apó forradalmi neve, egyébként pedig Nguyễn Sinh Cung néven született a 19. század végén, és mielőtt még a múlt század 20-as éveinek elején magába szívta volna az impörialista elnyomás elleni felszabadítás harcos kommunista eszméit, éveket élt az USA-ban és Angliában is, 1918-ban például a leendő kommunista vezér még kisfőnökként dolgozott a General Motors-nál....
A szocializmus mint olyan hasonló módon van is meg nincs is, mint a nagy szomszédjánál, Kínában. Az 1988-as doi moi, azaz a gazdasági nyitás óta elképesztő módon pörög a gazdaság, számtalan külföldi cég telepedett meg Vietnámban, gomba módon nőnek ki a földből a plázák és a felhőkarcolók. Kétség nem fér hozzá, hogy.Saigon maga pedig idővel versenytársa lesz a régióban Bangkoknak, Kuala Lumpurnak és Szingapúrnak. (Update: most, hogy már nagyobb részét láttam Saigonnak és átjöttem Thaiföldre is: azért odébb van még az az igazi versenyzés, de kapaszkodnak a vietnámi kollégák felfele igen rendesen.)
Így lett tehát Saigonból Ho Chi Minh city, ennek ellenére az itt lakó közel 8-10 millió lakos kivétel nélkül mind Saigonnak hívja, tehát a hivatalos elnevezés mellett él tovább az igazi, tősgyökeres név is. Maga a város egyébként a Saigon folyóról kapta a nevét, vagy fordítva, mindegy is.
 |
| Múlt és jövő Saigonban: előtérben a franciák által épített Notre Dame, háttérben a Diamond Plaza |
Na de milyen maga Saigon?
Saigon egy hamisítatlan délkelet-ázsiai turmix. A város elképesztően lüktet, pörög, és ugyan az a dinamikus ázsiai őserő árad belőle mint számos régióbeliu városból. Egy időben, egy helyen, és egymás mellett vannak jelen a francia kolonialista épületek, a csupa üveg plázák és felhőkarcolók, a lepukkant helyi dobozházak, a világmárkák csillogó üzletei, a mindenütt jelen lévő, a kajától a feltöltőkártyáig mindent áruló mobil árusok, és a járdán a földön ülve társasjátékozó idősebb arcok, mindez nyakon öntve az előtt már említett kommunista szósszal. Az utcákon elképesztő forgalom, motorosok egész hadai özönlenek mindenhol minden irányban, mellettük szép számmal autók, buszok, teherautók kavarognak az őrült forgalomban. A légszennyezés viszont nagyon durva, a többnyire kínai robogók ontják magukból a benzingőzt, az egész napos mászkálás közben déltájban rám is tört egy enyhe hányinger a nálunk már szerencsére nem tapasztalható, mindent átható tömény benzin égéstermék szagtól.
Éjszakai forgalom Saigonban
Program az első napon
A tegnap délutáni érkezésem utáni rövid esti városnézést kiadós alvás követte. A mai programot ez és a reggeli után, kb 10 órakor kezdtem meg, és rögtön bele is futottam a vietnámi élestílus buktatójába. A mai napra célba vett nevezetességek és múzeumok kivétel nélkül bezártak 11 órakor, és csak 13 óra után nyitottak ki, két és fél órás ebédszünet után. Az, hogy mit csinálnak az emberek ekkor, rögtön leesett: a vendéglátó helyek nagy része tömve volt, valamint sokan üldögéltek az utcán beszélgetve, üdítőt szürcsölve, társasjátékozva. Nesze b@zmeg szieszta, ugyan az a stílus mint Dél-Európában, csak itt mellé tényleg pörög a gazdaság. Itt nincs Angela Merkel, aki pénzelje a lusta teheneket, nem havi több ezer euróért társasoznak az utcán...
 |
| Saigoni utcakép: társasjátékozás az utcán ebédidőben |
A mai nap során megnéztem a háborús múzeumot (amit pár évvel ezelőttig még az amerikai háborús bűnök múzeumának hívtak). az újraegyesítési palotát, a Notre Dame-ot, és panorámáztam egyet a Bitexco Financial Tower 48. emeletén lévő kilátóból, pazar élmény volt. Holnapra pedig befizettem egy fél napos túrára a Saigontól északra elterülő Cu Chi alagutakhoz, ez lényegében egy vietkongok által használt alagútrendszer, amit látogathatóvá alakítottak át. Holnap után pedig a Mekong folyó deltájába megyek egy napos túrára, utána pedig irány tovább utam következő állomására, Bangkokba.
Nyugi anyu, szedem a malária-ellenes gyógyszert, nem lesz semmi bajom! :)
A vietnámi háborús dolgokról szándékosan nem írtam még, lesz majd egy ezzel foglalkozó külön poszt is.
Ebéd negyedmillióért
Az ország fizetőeszköze Csonka Pici kedvence, a dong. Egy dollár jelenleg 21 ezer vietnámi dongot ér, így ma pénzváltás után egyből többszörös milliomos lettem de sajnos csak dongban. De ez nem is baj, legalább ezekkel a számokkal szokhatom a jövőben várható forint árakat- és címleteket... Az itteni dong bankjegyeken Ho apó mosolyog ránk jóságosan - már szinte látom magam előtt, hogy a mi százezer forintosunkon Matolcsy György lesz, az ötszázezresen meg a nagy gazdasági szabadságharcosunk bölcs mosolyát csodálhatjuk meg, míg egy köteggel a markunkban elindulunk tejért és kenyérért sorba állni....
 |
| Milliárdok öcsém, milliárdok! |
Ja, hogy a kajával kezdtem ezt a pontot... Szóval a vietnámi konyha más mint a thai, sokkal kevésbé csípős, más fűszereket használ, viszont igazán kitűnő. Ázsiai ország lévén itt is központi szerepet tölt be a rizs, de erőteljes kínai hatás érződik rajta, elvégre a nagy szomszéd közel ezer évig bábáskodott Vietnám felett. Az egyik legismertebb vietnámi étel a Phó, amit reggelire is előszeretettel fogyasztanak, meg egyáltalán mindenkor. A Phó úgy készül, hogy az ember elé tolnak egy kellemes fűszeres alaplét, és külön tányéron egy nagy kazal mindenféle egzotikus zödséget, tésztát, húst. Ezt a júzer maga zuttyantja bele a levesbe, ízlése szerint. Ezerféle változata létezik a phónak, reggelre főleg rizzsel eszik. Olyan ez mint az egyik magyar fegyvergyár termékei: mindegyik egyedi és minden esetben a felhasználónak kell befejeznie a gyártást. :) Részemről rövid idő alatt nagyon megkedveltem, ez alatt a bestiálisan párás és meleg időjárás alatt könnyen emészthető kellemes, finom, könnyű étel.
A phót egyébként úgy kell enni, hogy a kívánt mennyiségű tésztát, húst, zöldséget beledobálja az ember a lébe, aztán a mellékelt kanállal mer, és az evőpálcikával rásegít a bedobált mindenfélét kienni. Szürcsölni a levest nem tilos, így itt phó-evészetet általában hangos szürcsögés kíséri. Ma egy Phó24 nevű lánc egyik kajáldájában ebédeltem, ahol mindenki többnyire phót evett, el lehet képzelni a háttérzajt. :)
Ma tehát tavaszi tekercset ebédeltem (ami totálisan más volt mint az otthoni sült zöldséges palacsinta-szerű izé, ellenben baromi finom) és egy marhás phó-t ettem utána.
 |
| Ilyen az igazi tavaszi tekercs |
 | ||||
| Phó (ez tegnap vacsorára volt) |
Az első napi élmény-cunamiból pár szemelvény, amikre a legtöbben kíváncsiak:
- A vietnámi lányok rendkívül szépek. Kínaiasabb jellegűek mint a thaiok, de általában nagyon-nagyon csinosak. Nálam verik thaiokat.
- Az utcára lépéstől számított 15 percen belül garantáltan megtalálják a fehér férfiembert, hogy kell-e "happy massage" vagy "bum-bum massage", esetleg egész nyíltan szex. Füvet itt nem kínálnak úton-útfélen mint Kambodzsában, itt kőkemény büntetés jár érte. De a kurválkodás az aztán nagyon megy. Amikor érkezés után megkérdeztem hol lehet ásványvizet és sört kapni, a recepciós úgy igazított el: szemben ahol a lányok ülnek az utcán, ott árulnak vizet és sört is. Masszázs, kurvák és trafik, három az egyben. Egyébként aranyosak, már sokszor voltam ott vízért, sörért vagy cigiért, tudják már hogy csak a trafik szolgáltatást veszem igénybe, nem ajánlgatják már a masszázst, csak köszönnek és szólnak a mama sannak hogy vevő jött.
- A közlekedést többnyire gyalog oldom meg, mivel a helyi közlekedés full káosz, buszok ugyan vannak, de itt is on-demand jelleggel, ha az ember lát egy buszt leinti. Menetrend nincs kitéve, így nyelvi akadályok miatt a buszozás kilőve. A taxisokat is felejtsük el, Freddy Kruger-szerű hatalmas kifent karmokkal veti rá mindegyik magát a turistára, hogy ott húzza le ahol csak lehet - mocskos hiéna mindegyik, bár a szállodás szerint vannak korrekt taxitársaságok is azért. A motorosok által a kurvák mellett kínált másik szolgáltatás xe-om (motoros fuvar a hátsó ülésen) jó alternatíva a gyors közlekedésre, de valahogy személy szerint mindig ódzkodtam a kétkerekű járgányoktól, ezt ezért hagyom ki. Marad a talpalás.
- Az úttesten áthaladás külön tudomány, az útikönyv kiemelten foglalkozik vele. A zebra mint olyan semmit nem számít, bele kell vetni magad a szinte folyamatosan hömpölygő motorosok árjába. Az átkeléskor feléjük fordított arccal eléjük kell lépni, és magabiztos léptekkel haladni előre - ők meg szépen kikerülik az embert. Borzasztó bizarr érzés elsőre, kicsit olyan mint az orosz rulett, de a lényeg hogy működik. Ésszel kell csinálni persze, nem lehet bármikor elindulni, és csak úgy szabad a motoros-autós elé lépni hogy adjunk elég időt neki is ahhoz, hogy kikerülhessen.
Hát egyenlőre ennyi, éljen Vietnám!!!
 |
| Saigon látképe a Bitexco Financial Tower-ből |
 |
| Mindjárt itt a Sárkány Éve! |
 |
| Saigoni utcakép dobozházakkal |
Nálam 5 csillagos az első beszámolód, szuperek a képek és pazar a video. Ne fukarkodj az élményekkel, itthon pocsék idő van, komoly felüdülés olvasni a trópusi "megpróbáltatásaidat".
VálaszTörlésJó mulatást :) Sajnos tavaly amikor mi voltunk még nem volt kész a Financial Tower szóval az kimaradt. A képek kurvajók!
VálaszTörlés