Indokína Projekt

Hogyan kezdődött?

Az utazni szenvedélyesen szeretők számára egy út ötletének megszületése gyakran olyan, mint az alkoholista számára a következő ital. Még szinte ki sem élvezte a torkán lecsúszó feles zamatát, de már a következő körön gondolkodik. Nagyjából hasonló körülmények közt fogant nálam mostani Indokína-projektem is.

Az egész úgy kezdődött, hogy tavaly tavasszal Szíriában, a sivatagi Palmyra oázisa (Tadmor) és Hama városa között a buszon zötykölődve a Palmyrában megismert, ideiglenes angol útitársammal beszélgettünk arról, ki merre járt, és milyen érdekességeket látott korábban. Mondanom sem kell, hogy az akkor (és sajnos még most is) a polgárháború szélén táncoló, a tüntetéseket nap mint nap fegyverrel brutálisan vérbe fojtó országban csak olyan, a vakmerőség és az elmebetegség vékony határán lavírozó hardcore utazók voltak, akiket a folyamatos igazoltatás  a 20 km-enként lévő katonai ellenőrző pontokon, a tőlünk pár tucat kilométerre dörgő sortüzek és a buszunk mellett elhaladó harcba (=mészárlásra) vonuló tankoszlopok látványa nem riasztott el. Így természetes, hogy ideiglenes útitársam is többször megfordult már Délkelet-Ázsiában, és sokat áradozott egy kis elzárt országról, Laoszról, különösen az ottani emberek nyugalmáról és kedvességéről, Burma érintetlenségéről és Vietnám látnivalóiról.

Laoszról hasonló ódákat zengett egy barátom is utazás közben, akivel 2010-ben Albánia gyönyörű vidékét fedeztük fel autóval. Így persze, hogy felkeltette a kíváncsiságomat ez, az ismertebb délkelet-ázsiai országok (Thaiföld, Vietnám, Burma) közé beékelődött elzárt, kis ország. Így aztán Szíriából hazaérve egy-két hónapon belül megszületett az ötlet: a következő úticélom ezt a kis ország lesz, és ha már a régióban járok, akkor az ismertebb Vietnámot is útba ejtem. Az ötletnek végső lökést aztán a Qatar Airways egy akciója adott, amikor is szeptemberben 3 napon át 25%-al, vagy még olcsóbban lehetett foglalni repülőjegyeket.
Ez az esetemben egy Budapest-Saigon reláción több, mint 100 ezer Ft megtakarítást jelentett, így egy rövid munkahelyi egyeztetést követően már vigyorgó arccal foglaltam is a repülőjegyemeg Saigonba, Vietnámba.


Ember tervez, Tet végez, avagy közlekedési nehézségek
A repjegy foglalás után még 4 hónapom volt az út megtervezésére, így szép komótosan gyűjtögettem be az információkat. Eredetileg egy Saigon (+ Dél-Vietnám), Bangkok (Thaiföld), Laosz túrát terveztem, a rendelkezésemre álló 3 hét alatt.
Aztán decemberben, a Rough Guide útikönyvek megérkezése után értek az első pofonok az útitervem tarthatatlanságát illetően.
Először is, amit a repjegy foglalásakor nem  tudtam ezért nem is vettem figyelembe - Vietnámban január 22-28 között zajlik a Tet, a holdújév ünnepe. Kezdetét veszi a Sárkány Éve, ami a nagy nyitó ünnepet kivéve alapvetően egy családi ünnep, így január 22-28 között nagyjából minden zárva lesz Vietnámban, kb mint nálunk karácsonykor, és a két ünnep között. De ez még csak a kisebbik probléma, a nagyobbik az, hogy a közlekedési lehetőségek mindegyike (busz, vonat, repülő) ilyenkor csúcsra van járatva, és háromszor-négyszer drágább lehet egy-egy jegy mint egyébként. Pl a Saigon-Bangkok repjegy a fapados Air Asia-val 50 dollár Tet után, 80 dollár a január 18-i érkezésemkor még a Tet előtt közvetlenül, és 150-200 dollár a Tet alatt.

Te(t)hát  ha nem akarok megérkezésem után pár nappal horror áron tovább menni Laosz felé, akkor arra kényszerülök, hogy a megérkezés után azonnal tovább menjek, meg sem kezdve a vietnámi programot.



Másodszor, már önmagában Vietnám  is elképesztő mennyiségű látnivalót ad, fűszerezve azzal a földrajzi jellegzetességgel, hogy az észak-déli irányban hosszan elnyúló ország két vége közt úgy 2300 km a távolság. De még a főváros Hanoi, és a déli nagyváros Saigon közt is 1500 km az út vagyis egy nagyjából Budapest-Amszterdam távon terülnek el a látnivalók. Mindez megfejelve a kitűnő délkelet-ázsiai infrastruktúrával, ahol a két nagyváros közti expressz vonat 32 órán keresztül közlekedik, vagyis úgy 50 km/órás átlaggal....
Laoszról még nem is esett szó, ott a közlekedés eleve korlátozott, lévén vasút az egész országban nincs, az útviszonyok katasztrofálisak, a helyiek pedig még délkelet-ázsiai mércével is nagyon ráérősnek számítanak.

Először tehát szorgosan összegyűjtöttem egy Excelben a látnivalókat: mit akarok megézni, mihez van közel, hogy lehet eljutni oda, mennyi idő alatt. Szépen hízott is a táblázat, és pikkpakk máris úgy nézett ki az egész utazás, mint egy klasszikus projekt. Volt egy időkeretem, ami nem volt tágítható, 3 hét, kész, ennyi van. Volt a töménytelen mennyiségű potenciális látnivaló, csak Vietnámon belül 2000 km-en elhúzva, és van ugye a költségkeret, ami a mai szenzációs 250-es USD árfolyamon még úgy sem vidám dolog, ha egyébként Vietnám és is Laosz kifejezetten olcsó országnak számít, európai mércével mérve.

Mivel az időkeret adott volt, ahhoz nem nyúlhattam, ezért csak a scope-ot (bejárandó úticélok) és a költségeket tudtam variálni, természetesen ahogy azt a klaszzikus projekt módszertan tanítja, ha az egyikhez hosszányúlsz, a másik változni fog. Sok látnivaló rövid idő alatt = magas költség. Kevesebb utazás ugyanannyi idő alatt = alacsony költség, de kevesebbet látsz.

Így hát először született egy A terv Excelben. Aztán egy B, egy C, egy D, és egy E terv, mind különböző sheeteken. Az egyikben rengeteg látnivaló volt bezsúfolva, sok-sok időt megspóroló repkedésekkel, de a repjegyek miatt gigantikus költségvetéssel. A másikban egy-egy régió bejárását céloztam meg, kevesebb költségért de sokkal kevesebbet is láttam volna az országokból. A többi pedig ezek variációja volt: több Laosz, több Vietnám, egy falatnyi Thaiföld.


Végül több fórumon, a régióban hónapokat eltöltő utazóktól megtudtam, hogy 3 hét önmagában Vietnámra vagy Laoszra is kevés. A klasszikus, Bangkokból induló és ugyanoda érkező, Thaiföld-Vietnám-Laosz-Thaiföld útvonalat 3-4 hónap alatt szokták bejárni a ráérő turisták, és az arrafelé nagy számban megforduló angol, ausztrál, amerikai évhalasztó egyetemisták.Akik Burmába is átmennek, azok még erre jó két-három hetet rá kell számoljanak, révén az az ország kb a 19. századbeli vidéki Magyarország színvonalán él most is.Végül a sok látnivaló és nagy rohanás tervet azért is adtam fel, mert még ha óriási költséggel meg is csinálható, de teljesen felesleges.
Délkelet-Ázsiában senki sem siet sehová. Ezt már magam is tapasztaltam tavaly. A menetrendek is csak a nemzetközi repülőknél vehetők szigorúan, egyébként pedig mindig és mindenhol úgy alakulgatnak a dolgok a maguk ráérős tempójában. A helyiek lelassult életvitelét teljesen felesleges megpróbálni összehangolni az európai, állandóan tervező és analizáló mentalitással. Nem lehet. Arrafelé minden szép lassan történik, ha előbb nem akkor majd utóbb, ha akkor sem  akkor meg valamikor majd egyszer.
Teljesen felesleges izgágáskodni, és útitervet lobogtatni a szép pirosra sült fehér bőrű kezünkben.
"Ma A városba megyek, holnap megnézem B múzeumot és C romokat, utána kicsekkolok, elérem az Y járatot és reggelre Z városban leszek, ahol vár a befizetett túra az ide-oda.... "

Hát kérem tisztelettel, egy méretes lófaszt. Ez ott nem működik, ezzel a rohanó idegbeteg európai mentalitással ott egyetlen egy dolgot lehet: állandóan frusztrálódni. Miért nem vagyunk már ott, miért vár ez a rohadt busz, miért nem jön már ez, miért nincs ez, miért nincs az...



De akkor mi is az útiterv?
Nos, ilyen környezetben belátható, hogy baromira felesleges rohanni, és a pipákat gyűjtögetni: itt is jártam, ott is, amazt is lefényképezem, hopp a Lonely Planetben pont ebből a szögből volt fénykép én is csinálok egye a haveroknak...
 A helyiek sem rohannak, így én sem fogok. Minden lassan történik arrafelé, a jó dolgok is, így ha az utazó rohan, a jó dolog nem tudja utolérni. A tapasztaltabbak tanácsai szerint szerint az teszi jól, aki ráérősen túrázik arrafelé. Hiszen ki tudja, lehet hogy hamarabb megy el egy busz a tervezettnél és ezért lekéssük, de ha toporzékolás és dühöngés helyett az ember átadja magát a karmájának és felfedezi az adott helyzet miértjére a választ, akkor találkozhat valakivel, vagy részese lehet olyan valaminek, ami nem történt volna meg egyébként. 
Szíriában már átéltem ezt, a pontról pontra megtervezett útitervemet egy harsány, fejhangú, idegbeteg röhögéssel téptem apró cafatokra egy hét után Libanonban, miután rátaláltam az isteni tengerparti Byblos városára, amit csak meglátni és megszeretni lehet egyetlen pillanat alatt.... 
Ez az imádnivaló kis város aztán úgy megtetszett, hogy onnantól magasról leszartam az egész útitervem további követését, és ott maradtam 4 teljes napig. Elegem lett az addigi rohanásból, az állandó kicsekkolásból becsekkolásból, az útiterv pontos követéséből, a hátizsákom folyamatos ki-be pakolászásából, a buszok utáni kajtatásból, a látványosságok erőltetett felkutatásából.
(Byblosról részletesebben egyébként először a már fent említett angol úriembertől hallottam Palmyra oázisában. Aztán a Szíriából Libanonba tartó 8 órás buszút végén az eredeti célomnál, Tyros városában  lecuccoltam a buszról, majd a csomagtér becsukása előtt egy hirtelen gondolattól vezérelve megkérdeztem a sofőrt hogy megy-e a busz tovább Byblosig? Az igenlő válasz hallatán visszapakoltam a zsákomat és kértem, vigyen tovább odáig. Vállat vont, és még fizetnem sem kellett érte...)

Így tehát az az útiterv, hogy nincs útiterv. Egész pontosan egy minimál útitervvel készülök, ami a megérkezés után kb 4-6 napig biztosít programot. Nem is teljesen a leglogikusabb, de ezt az előtte nem ismert körülmények (Tet) alaposan befolyásolják.  Információm az útikönyvekből lesz bőségesen, nagyjából tudom már, hogy Vietnámban és Laoszban hol mi van,  nagyjából milyen típusú élményre számíthatok, honnan hová mivel hova jutok el milyen gyorsan, vagy lassan. 
Azt pedig, hogy mikor hova megyek, majd menet közben fogom eldönteni.
Szállodát csak az érkezés utáni 2-3 napig foglalok, hogy legyen azért egy biztos pont a 12 órás repülőút után. Minden további, beleértve a szállást, programokat, és utazást, majd ott, helyben alakul.  Oda megyek, ahova úgy érzem, hogy mennem kell, és addig maradok amíg nem érzem, hogy menjünk tovább.

Ins'allah - ahogy az araboknál mondják. Mindenképp meg kell majd tanulnom ennek a szemléletnek a lao megfelelőjét is!