Vang Vieng szelleme
Laoszban nagyon erősen él az animista hitvilág, a szellemek tisztelete, ami szerint mindennek és mindenkinek saját szelleme van. Lehetnek jó szándékúak, vagy éppen ártóak, de úgy tartják hogy léteznek, és erősen hisznek is bennük. Ez egyébként tökéletesen megfér a domináns buddhizmussal, lévén az utóbbi meglehetősen toleráns vallás, nem állít magáról kizárólagosságot vagy egyetemességet.
Ennek szép példái egyébként a laoszi Buddha-ábrázolások is. Számos Buddha szobor feje felett hét kígyó látható, ami a hét fő Nagát, vagyis szellemet jelképezi. Ez a gyakori ábrázolás szimbolikus összesimulása a szellem-vallásnak, és a buddhizmusnak.
No de vissza Vang Vieng-hez. A tegnapi nap történései elgondolkodtattak azon, hogy valószínűleg Vang Viengnek magának is van saját szelleme, akit talán megsérthettem némileg a tegnapi, enyhe generációs ellentéttel és kultúrsznobizmussal átitatott posztommal. Ugyanis éppen hogy rákattintottam a Send gombra a Q Bar-ban a tegnapi mobilról írt posztomra, amikor abban a pillanatban beszippantott Vang Vieng.
A poszt elküldése pillanatában ugyanis az asztalomhoz ült egy arc. A helyen egyébként közben beindult a buli, szólt a zene, tömegek áramlottak be az utcáról, mindenki oda ült ahol helyet talált magának. A kb velem egykorú srácot Romannak hívták, és holland volt. Kiderült, hogy már évek óta itt él Laoszban, Vang Viengtől feljebb egy kis faluban egy laoszi nővel, és picit tele lett a zsákja a laókkal, ezért eljött Vang Viengbe, hogy európaiak közt lehessen. Rábeszélt a hely specialitására, a whisky bucket-re, ami egy kisebb vödörnyi whisky-kólát jelent, amiből éppen happy hour volt a bárban.
És akkor elindult a buli...
Így közelebb a negyvenhez mint a harminchoz, már nem vagyok már nagy bulihuligán. Nemzetünk nagy trubadúrját, Fluor Tamást idézve, csak akkor bulizom, ha úgy van. És Vang Viengben általában úgy van. Ez a hely a bulizásról szól, nem lehet félrehúzódva elkerülni vagy elfordulni tőle, mert azt Vang Vieng nem engedi. Nos, engem sem engedett, beszippantott, és én fültől fülig érő vigyorral önfeledten elmerültem Vang Vieng bulijainak forgatagában.
Leküldtük az első whisky-bucketet, aztán még egyet, és még egyet. Megbeszéltük a világ dolgait, kiderült hogy kitűnően ismeri a magyar történelmet, és pár magyar haverja rászoktatta a Kárpátia zejérére. is. Először bevallom azt gondoltam hogy ez az arc vagy más, vagy le akar szedni, esetleg leitatni és kirabolni. De nem, tényleg millió embert ismert, rengeteg bulizó és laó ráköszönt, kiderült laóul is folyékonyan beszél. Egyszerűen csak igazi hobó volt, aki jön-megy a világban, különösebben nem csnál semmit, és pár éve már Laoszban él.
Mivel a Q Bar kezdett tele lenni túl fiatal túl bunkó és túl részeg ausztrálokkal, új ismerősöm ajánlotta hogy menjünk át egy szigetre, ahol valami nagy, tüzeskedő party kezdődik éppen. Átmentünk.
Az agyam eldobtam, több óriási tábortűz égett, egy lángoló rúd alatt sokan limbóztak, és persze mindenhol bömbölt az elektronikus zene, mindenki mindenhol táncolt. Szerencsére itt kevesebb ausztrál volt, beszélgettünk koreaival, egyiptomi és marokkói arabokkal akik fenemód örültek nekem amikor elmondtam hogy jártam Szíriában és támogatom az arab tavaszt, spanyolokkal akik a nyakamba ugrottak és grande amigo-nak hívtak egy Viva Espana kiáltásomra, és a jó ég tudja hány féle nációval.
Úgyhogy módosítom a tegnapi véleményemet: Vang Vieng bitang pusztulatosan jó hely. Egyszerűen csak hátra kell dőlni, lazítani, és hagyni, hadd sodorják az embert az események, nagyjából úgy ahogyan a tubing-olókat sodorja a csipkés hegyek alatt a folyó, a Nam Song.
Mai történések
A hajnalba nyúló buli után délben keltem fel. Először a folyón átkelve rövid beszerző körutat tartottam a városban, mivel fogytán volt a kip-em, és a tubinghoz is szereznem kellett egy normális fürdőruhát. Ezt követően gyors átöltözés után bejelentkeztem tubingolni. Itt azonban meggondoltam magam, és egy otthoni cimborám korábbi ajánlására nem a teherautó belsőben való sodródást választottam, hanem a kajakozást. 80 ezer kip-ért béreltem egy kajakot, a városból felvittek 5 km-re a Nam Song folyásirányán, aztán egy 6-8 fős csoporttal vissza kajakoztunk Vang Viengbe. Kajakra jó móka volt az elképesztően gyönyörű hegyek alatt, a néhol egészen gyors sodrú folyóban evezni, legalább a tegnapi alkoholizálást is kompenzáltam egy 1-2 órás evezéssel. Az út utolsó harmadánál aztán megértettem, miért volt tényleg sokkal jobb ötlet a kajakozás a tubing helyett. A folyó sodrása jelentősen lelassult, az utolsó 2 km-en a teherautó kerekekben gubbasztó emberek szinte egy helyben álltak a folyóban, semmit sem haladtak előre. Mi viszont szép kényelmes tempóban, vidáman visszakajakoztunk Vang Viengig.
Ez a tubing egyébként egy hihetetlen valami. Az indulási pontja ugyan ott van, ahol a kajakosoknak, 4-5 km-re a várostól feljebb. Az ember bérel egy ilyen óriási teherautó gumit, tuktukkal felviszik az induló pontra, ahol természetesen óriási buli van. A hegyek tövében az itt még gyors sodrású Nam Song két partján pár száz méterenként vannak kocsmák és bulihelyek. Ezek nagy többsége teljesen tele van, mindenhol zene szólt, táncoltak és egyéb tudatmódosítókkal éltek, ausztrál zászlókat lengettek. (Ja, ma van valami Australia Day, az aussie-k teljesen meg vannak veszve tőle.) A folyó pedig tele volt a kocsmák között csordogáló, gumikban ücsörgő tubingolókkal.
Pár parti bárnál csúszdák (full betonból, kicsempézve, semmilyen szabványnak nem felelnének meg, de errefelé ilyen felesleges dolgokkal nem bajlódnak, leszarják) és a folyó felett átívelő acélsodronyra épített ugrálók voltak. Ezektől azonban még tegnap a buliban Roman óva intett, mivel életveszélyesek. A kajakban mögöttem ülő laó srác is mondta, hogy tegnap is meghalt egy ausztrál itt, a múlt héten is, minden évben 15-20 fiatal hal meg vagy az ugrálás következtében, vagy csontrészegen belefulladnak a Nam Songba egy-egy gyorsabb sodrású részen. A múlt heti srác korán engedte el a kapaszkodót és a folyóban egy sziklára esett. Bevitték a helyi kórházba, ahol műszerezettség híján semmit nem tudtak kezdeni vele, felrakták egy tuktukra (!!! ohne mentőautó...) és elküldték Vientiane-be. A srác út közben meghalt, a tuktukos elvette a pénzét és az iratait, és otthagyta az út szélén.
A helyet ahol meghalt a tegnapi srác, persze nem zárták be, most is működik, csak az egyik, folyóból kiálló sziklát takarták le pokrócokkal, a vérfoltok miatt. A laó kísérőm csak annyit mondott "They don't close, they need money". Ez van, kell a pénz, show must go on.
Ez Vang Vieng árnyas oldala.
Holnap bérelek egy motort és bebarangolom a környéket, vagy csak simán túrázom egyet. Megvettem már a buszjegyemet holnapután reggelre Luang Prabangba, az Arany Buddha városába, ahol sok minden más mellett ellátogatok az árvaházba is.
Laoszban nagyon erősen él az animista hitvilág, a szellemek tisztelete, ami szerint mindennek és mindenkinek saját szelleme van. Lehetnek jó szándékúak, vagy éppen ártóak, de úgy tartják hogy léteznek, és erősen hisznek is bennük. Ez egyébként tökéletesen megfér a domináns buddhizmussal, lévén az utóbbi meglehetősen toleráns vallás, nem állít magáról kizárólagosságot vagy egyetemességet.
Ennek szép példái egyébként a laoszi Buddha-ábrázolások is. Számos Buddha szobor feje felett hét kígyó látható, ami a hét fő Nagát, vagyis szellemet jelképezi. Ez a gyakori ábrázolás szimbolikus összesimulása a szellem-vallásnak, és a buddhizmusnak.
 |
| Laoszi Buddha |
Buddha életéről szóló történetek szerint egy alkalommal megtörtént, hogy Buddha meditált a szabadban, ám eleredt az eső. Ekkor egy óriási király kobra emelkedett Buddha feje felé, és a saját testével óvta meg őt az esőtől.
Érdekes egyébként, hogy a buddhizmus azokban az országokban tudott tömegesen elterjedni, ahol valamilyen formában már korábban is létezett a sárkányok, és kígyók kultusza. Az európai kultúrkörben ugye a kígyó nemszeretem-állat, a sátán is kígyó képében kísértette meg Ádámot és Évát, valamint a sárkányokat sem kultiváljuk különösen, ott van példának Sárkányölő Szent György, aki fogta és legyakta őket.
No de vissza Vang Vieng-hez. A tegnapi nap történései elgondolkodtattak azon, hogy valószínűleg Vang Viengnek magának is van saját szelleme, akit talán megsérthettem némileg a tegnapi, enyhe generációs ellentéttel és kultúrsznobizmussal átitatott posztommal. Ugyanis éppen hogy rákattintottam a Send gombra a Q Bar-ban a tegnapi mobilról írt posztomra, amikor abban a pillanatban beszippantott Vang Vieng.
A poszt elküldése pillanatában ugyanis az asztalomhoz ült egy arc. A helyen egyébként közben beindult a buli, szólt a zene, tömegek áramlottak be az utcáról, mindenki oda ült ahol helyet talált magának. A kb velem egykorú srácot Romannak hívták, és holland volt. Kiderült, hogy már évek óta itt él Laoszban, Vang Viengtől feljebb egy kis faluban egy laoszi nővel, és picit tele lett a zsákja a laókkal, ezért eljött Vang Viengbe, hogy európaiak közt lehessen. Rábeszélt a hely specialitására, a whisky bucket-re, ami egy kisebb vödörnyi whisky-kólát jelent, amiből éppen happy hour volt a bárban.
És akkor elindult a buli...
Így közelebb a negyvenhez mint a harminchoz, már nem vagyok már nagy bulihuligán. Nemzetünk nagy trubadúrját, Fluor Tamást idézve, csak akkor bulizom, ha úgy van. És Vang Viengben általában úgy van. Ez a hely a bulizásról szól, nem lehet félrehúzódva elkerülni vagy elfordulni tőle, mert azt Vang Vieng nem engedi. Nos, engem sem engedett, beszippantott, és én fültől fülig érő vigyorral önfeledten elmerültem Vang Vieng bulijainak forgatagában.
Leküldtük az első whisky-bucketet, aztán még egyet, és még egyet. Megbeszéltük a világ dolgait, kiderült hogy kitűnően ismeri a magyar történelmet, és pár magyar haverja rászoktatta a Kárpátia zejérére. is. Először bevallom azt gondoltam hogy ez az arc vagy más, vagy le akar szedni, esetleg leitatni és kirabolni. De nem, tényleg millió embert ismert, rengeteg bulizó és laó ráköszönt, kiderült laóul is folyékonyan beszél. Egyszerűen csak igazi hobó volt, aki jön-megy a világban, különösebben nem csnál semmit, és pár éve már Laoszban él.
Mivel a Q Bar kezdett tele lenni túl fiatal túl bunkó és túl részeg ausztrálokkal, új ismerősöm ajánlotta hogy menjünk át egy szigetre, ahol valami nagy, tüzeskedő party kezdődik éppen. Átmentünk.
Az agyam eldobtam, több óriási tábortűz égett, egy lángoló rúd alatt sokan limbóztak, és persze mindenhol bömbölt az elektronikus zene, mindenki mindenhol táncolt. Szerencsére itt kevesebb ausztrál volt, beszélgettünk koreaival, egyiptomi és marokkói arabokkal akik fenemód örültek nekem amikor elmondtam hogy jártam Szíriában és támogatom az arab tavaszt, spanyolokkal akik a nyakamba ugrottak és grande amigo-nak hívtak egy Viva Espana kiáltásomra, és a jó ég tudja hány féle nációval.
Úgyhogy módosítom a tegnapi véleményemet: Vang Vieng bitang pusztulatosan jó hely. Egyszerűen csak hátra kell dőlni, lazítani, és hagyni, hadd sodorják az embert az események, nagyjából úgy ahogyan a tubing-olókat sodorja a csipkés hegyek alatt a folyó, a Nam Song.
 |
| Hegyek Vang Vieng körül, és a Nam Song (reggel sajna rossz idő volt) |
Mai történések
A hajnalba nyúló buli után délben keltem fel. Először a folyón átkelve rövid beszerző körutat tartottam a városban, mivel fogytán volt a kip-em, és a tubinghoz is szereznem kellett egy normális fürdőruhát. Ezt követően gyors átöltözés után bejelentkeztem tubingolni. Itt azonban meggondoltam magam, és egy otthoni cimborám korábbi ajánlására nem a teherautó belsőben való sodródást választottam, hanem a kajakozást. 80 ezer kip-ért béreltem egy kajakot, a városból felvittek 5 km-re a Nam Song folyásirányán, aztán egy 6-8 fős csoporttal vissza kajakoztunk Vang Viengbe. Kajakra jó móka volt az elképesztően gyönyörű hegyek alatt, a néhol egészen gyors sodrú folyóban evezni, legalább a tegnapi alkoholizálást is kompenzáltam egy 1-2 órás evezéssel. Az út utolsó harmadánál aztán megértettem, miért volt tényleg sokkal jobb ötlet a kajakozás a tubing helyett. A folyó sodrása jelentősen lelassult, az utolsó 2 km-en a teherautó kerekekben gubbasztó emberek szinte egy helyben álltak a folyóban, semmit sem haladtak előre. Mi viszont szép kényelmes tempóban, vidáman visszakajakoztunk Vang Viengig.
 |
| Tubingolók stratra készen |
Pár parti bárnál csúszdák (full betonból, kicsempézve, semmilyen szabványnak nem felelnének meg, de errefelé ilyen felesleges dolgokkal nem bajlódnak, leszarják) és a folyó felett átívelő acélsodronyra épített ugrálók voltak. Ezektől azonban még tegnap a buliban Roman óva intett, mivel életveszélyesek. A kajakban mögöttem ülő laó srác is mondta, hogy tegnap is meghalt egy ausztrál itt, a múlt héten is, minden évben 15-20 fiatal hal meg vagy az ugrálás következtében, vagy csontrészegen belefulladnak a Nam Songba egy-egy gyorsabb sodrású részen. A múlt heti srác korán engedte el a kapaszkodót és a folyóban egy sziklára esett. Bevitték a helyi kórházba, ahol műszerezettség híján semmit nem tudtak kezdeni vele, felrakták egy tuktukra (!!! ohne mentőautó...) és elküldték Vientiane-be. A srác út közben meghalt, a tuktukos elvette a pénzét és az iratait, és otthagyta az út szélén.
A helyet ahol meghalt a tegnapi srác, persze nem zárták be, most is működik, csak az egyik, folyóból kiálló sziklát takarták le pokrócokkal, a vérfoltok miatt. A laó kísérőm csak annyit mondott "They don't close, they need money". Ez van, kell a pénz, show must go on.
Ez Vang Vieng árnyas oldala.
Holnap bérelek egy motort és bebarangolom a környéket, vagy csak simán túrázom egyet. Megvettem már a buszjegyemet holnapután reggelre Luang Prabangba, az Arany Buddha városába, ahol sok minden más mellett ellátogatok az árvaházba is.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése