Travel News
Bele kell húznom, az események folyamatosan hömpölyögnek és le vagyok maradva a blog írással, már ha persze tartom magam az eredeti szándékomhoz, hogy a picit is érdekesebb látottakról beszámolok ezen a blogon.
Jelenleg Thaiföldön vagyok Bangkokban, ahova ma hajnalban érkeztem Saigonból repülővel. A szállásomat bomba áron lőttem az interneten, a belváros szélén van, így csak fél litert kell izzadnom amíg bekerülök a városba. A tegnapi, utolsó saigoni napomon a Mekong deltában voltam egy egész napos túrán, ma pedig a királyi palotát, és a híres Smaragd Buddhát rejtő Wat Phra Khaeo csodálatos épületegyüttesét néztem meg. Holnap a kínai negyedbe látogatok, ahol már ezerrel folyik a Sárkány Évének ünneplése. Ma estére a Patpong piroslámpás negyedét terveztem be, de egyszerűen nincs kedvem hozzá. Ehhez hasonlót tavaly már láttam Phuketen, táncoló kurvák és ladiboyok, harsogó zene, villogó fények és kurvázó részeg farangok mindenhol - ehhez egyáltalán nem volt kedvem.
Turistáskodás a Cu Chi alagutaknál
Saigon látnivalóinak felfedezése után fogtam, és jó turistás módon felkerestem egy utazási irodát, és befizettem két útra: a vietkong alagutakhoz vezető félnapos, és a Mekong deltába vezető 1 napos útra. Bár mindig is jobban szerettem magam felfedezni a látnivalókat, de indokínában helyi segítség nélkül ez rendkívül nehéz, ráadásul a szolgáltatáshoz képest igazán nem borsos 25- és 35 dolláros árakért cserébe két, halálosan profin megszervezett utat kaptunk, plusz rengeteg olyan infót kap így az ember, amihez önállóan nem jutott volna hozzá. (Mint utólag kiderült, az egyik legjobb vietnámi utazási irodánál fizettem be - szerencsére) A mai poszt jó része is Mr Typhoon elmeséléseiből áll össze.
Külön szenzációt jelentett az idegenvezetőnk, Mr Typhoon, aki egészen biztosan showman lett volna ha egy másik országba születik. Folyamatosan szórakoztatta a csoportunkat, ami a második napra nagyon jó kis csapattá kovácsolódott össze. Az út elején - amit a mikrobuszban egy klasszikus "Good Morning Vietnam" csatakiáltással kezdett - közölte, hogy mi mostantól a túra végéig egy család vagyunk, és onnantól "my family"-nek vagy "my brothers"-nek szólított minket. Ahol csak tudott poénkodott, ugyanakkor a folyamatos poénkodás mellett minden tudnivalót és érdekességet elmondott, de kitűnően értett ahhoz is hogy meghitt pillanatokat varázsoljon a társaságnak. Hogy ezt hogy csinálja minden nap, azt nem tudom, főleg hogy több századszor járhat ugyan azon a helyen, de mindenesetre külön bónusz volt Mr Typhoon személyisége a túrán. (Ide feltöltöttem volna egy videót, ahogyan Typhoon egy nótát énekel nekünk, de sajnos a Youtube Thaiföldön, de legalábbis ennél a szolgáltatónál le van tiltva...)
A másik érdekesség - és itt folytatódik a tegnapi poszt - az egyik amerikai csoporttársunk, Bobby volt. Ez a 60 feletti úriember ugyanis 1968-ban egy évet szolgált Vietnámban katonaként, a frontvonalban. Ez önmagában speciális körülmény egy olyan nevezetességnél, ahol a kiállított tárgyaknál, prezentációknál, képeknél minden második-harmadik mondatban előfordult az "american invaders" és az "american enemies" szófordulat, sőt valójában az egész arról szólt, hogy a vietnámi nép hogyan védekezett az amerikaiakkal szemben, akik milyen válogatott kegyetlenségeket követtek el ellenük. Ez kiegészült azzal, hogy ők ketten Typhonnal végig egymást ugratták, és bár barátságosan, de azért ez okozott érdekes pillanatokat. Volt egy-két áthallásos burkolt beszolás. :)
A túra maga egy prezentációval kezdődött: egy terem méretű veremben - ami maga is az alagútrendszer egy része volt korábban - egy maketten bemutatták a Cu Chi környéki alagútrendszer felépítését, keletkezésének történetét. Természetesen ehhez hasonló alagutak rengeteg helyen voltak szerte Vietnámban, de ezek közül ezt a Saigonhoz közeli alagútrendszert alakították ki a turisták számára.
A bemutató után végig nézettek velük egy 60-as években készült propaganda filmet: először azt hittem viccelnek velünk, de nem, ezt a kőkemény kommunista propagandát nézették velünk egy darabig. Volt benne minden, imperialista hódítók, ártatlan nő- és gyerek áldozatok, kegyetlen gyilkos amerikaiak, a bátor vietnámi nők hogyan szállnak szembe a hódítókkal és lőnek ki tankokat az életük kockáztatásával - éppen csak nem növesztettek sátánszarvakat az amerikaiakra. Mindezt egy olyan teremben, amelynek közepén egy hatalmas vörös-csillagos vietnámi zászló volt a falon, alatta Ho Chi Minh elvtárs portréja, és vörös alapra festett nagy jelmondatok.
Tiszta időutazás volt számomra zsenge ifjúkorom világába, csakhogy ez ott maga volt a valóság. Meredten figyelte mindenki, a nyugatiak még nem láttak ilyen jellegű brainwasht.
Ha Mr Typhoon közli, hogy aki nem figyel rendesen a filmre, arra vár egy barátságos munkatábor a Mekong delta egy maláriaszúnyogoktól hemzsegő félreeső vidékén, hát komolyan mondom, elhittem volna.
A vietnámi papucs valódi eredete, és a vietkong ebéd
Gonosz módon a végére hagytam a két hangzatosabb elemet, hiába, tanultam a nagyoktól. :) Szóval a vietnámi papucs. A vietkongoknak ugye sok mindenük volt amit feljebb felsoroltam, és ami előnyt jelentett számukra az amerikaiakkal folytatott harcban, felszerelésük azonban roppant szegényes volt. Cipőjük sem volt, az amit a rizsföldeken még elment, az a harc közben nem volt praktikus. És ugye akkor nem úgy működött a dolog, hogy leugrottak a piacra vagy valamelyik bevásárló központba, esetleg rendeltek egy komplett taktikai felszerelést az 5.11 Tactical-tól. Nem.
A lábbeli-kérdést úgy oldották meg, hogy használt autógumikból készítettek maguknak papucsokat, ami így könnyű volt ugyanakkor nagyon tartós. Ezeket az autógumiból készített papucsokat nevezte el az egyszerű dolgozó nép (pártutasításra) Ho Chi Minh-papucsoknak, és akkoriban ilyenben járt szinte fél Vietnám.
És hogy mitől lett egy ilyen flip-flop taktikai? Hát attól, hogy a bokát tartó gumiszíjat úgy készítették, hogy a papucsba fordítva is bele lehessen bújni. Ha tréfálkozni akartak egy kicsit az ellenséggel, akkor felvették a papucsokat fordítva, látványosan trappoltak benne az úton egy kicsit, majd később a nyomok alapján elinduló ellenséget jól hátba támadták, mert ugye a vietkongok valójában pont az ellenkező irányban voltak, mint amerre a nyomaik mutattak.
A túra végén volt lehetőség egy 20-30 méteres szakaszon az eredeti, de kiszélesített alagutakban mászkálni egy kicsit. Mivel ez 2 méterrel a föld alatt történő négykézláb mászást jelentett egy földből készült alagútban, inkább nem hívtam ki magam ellen a sorsot és megvártam fent, amíg a többiek ki vietkongoskodták magukat.
Az alagút mászás után a túra végefelé asztalhoz ültettek minket, és elénk tettek pár tányért, amin főtt tápióka gyökér volt, egy kis tányérban pedig darált földimogyoró. A főtt gyökérdarabot meg kellet mártogatni a mogyoróban, hogy egy kis ízt adjon neki, és növelje a tápanyagtartalmát. Ez az egyszerű étel igen gyakran került a vietkongok asztalára - képletesen szólva persze, mert egyrészt kevéssé valószínű, hogy terített asztalnál ebédeltek volna, másrészt errefelé nem része eredetileg a kultúrának az asztalnál evés, ezt az európaiak hozták be a keresztény vallással, a gyarmatosítással és a nemi betegségekkel együtt.
Egyenlőre nnyi a háborúból. Eltelt 40 év, az egykori ellenségek mára barátokká váltak. Vietnámi oldalon viszont 3 millióan meghaltak, az ország lakossága évtizedekig irtózatosan szenvedett, ezen belül is 400 ezren haltak meg, és 500 ezren születtek nyomorékként az amerikaiak által bevetett "Agent Orange" becenevű vegyi fegyvertől, amely dioxint tartalmazott. (Az Agent Orange-et a sűrű trópusi növényzet elpusztítására vetették be, hogy az ne szolgálhasson a vietkong harcosoknak fedezékül. A szer magas dioxin tartalma miatt azonban az összes élőlényre, így az emberekre is rendkívül veszélyes) A háború hatása tehát ezeknek az embereknek a szenvedésein keresztül mind a mai napig tart.
A vietnámi háború aztán 1975 április 30-án ért véget Saigon elfoglalásával, amit ugye mint arról írtam is, röptében át is neveztek Ho Chi Minh Citynek, ami a hivatalos megnevezéseken kívül sehol sincsen jelen. Ennek a háborúnak is volt egy olyan szimbolikus pontja, mint a II. világháború befejezésének. Április 30-án az észak-vietnámi hadsereg 843-as számú T 55-ös tankja áttörte az Elnöki Palota kapuját, ami a gyarmati időkben a kormányzói palota volt. Ezt a pillanatot tekintik ma is Vietnámban a végleges felszabadulásnak.
Konklúzió
A kommunizmus ázsiai terjedése, a "dominó-elv", amiről az amerikaiak annyira tartottak, nem valósult meg Észak Vietnám győzelme ellenére. Sőt, maga Vietnám vetett véget 1979-ben a legszörnyűbb kommunista rémuralom, a Pol-Pot féle esztelen tömeggyilkos rezsim vérgőzös tombolásának is Kambodzsában. Európában és a Szovjetúnióban a komcsik meg is buktak, Kínában és Vietnámban pedig egyfajta államkapitalista rendszerré alakult át, ami már messze távol áll az eredeti ideológiától.
Ellenben felfoghatatlan mértékű szenvedést és horrort hozott egy egész nép számára, de azoknak a messziről idehurcolt, zömében egyszerű fiatal srácoknak is, akiket ellenük küldtek.
Mi értelme volt ez alapján, történelmi távlatból utólag visszatekintve az egésznek? A választ szerintem sejtitek Ti is. Kár, hogy a dolgokat nem igazán vagyunk képesek egyébként is távolabbról szemlélni. Mert akkor talán jobban láthatnánk őket úgy, ahogy valójában vannak. És nem szellemet vélnénk felfedezni a szoba falán, csak rájönnénk, hogy a nyitott ablakban mozog a függöny.
Bele kell húznom, az események folyamatosan hömpölyögnek és le vagyok maradva a blog írással, már ha persze tartom magam az eredeti szándékomhoz, hogy a picit is érdekesebb látottakról beszámolok ezen a blogon.
Jelenleg Thaiföldön vagyok Bangkokban, ahova ma hajnalban érkeztem Saigonból repülővel. A szállásomat bomba áron lőttem az interneten, a belváros szélén van, így csak fél litert kell izzadnom amíg bekerülök a városba. A tegnapi, utolsó saigoni napomon a Mekong deltában voltam egy egész napos túrán, ma pedig a királyi palotát, és a híres Smaragd Buddhát rejtő Wat Phra Khaeo csodálatos épületegyüttesét néztem meg. Holnap a kínai negyedbe látogatok, ahol már ezerrel folyik a Sárkány Évének ünneplése. Ma estére a Patpong piroslámpás negyedét terveztem be, de egyszerűen nincs kedvem hozzá. Ehhez hasonlót tavaly már láttam Phuketen, táncoló kurvák és ladiboyok, harsogó zene, villogó fények és kurvázó részeg farangok mindenhol - ehhez egyáltalán nem volt kedvem.
Turistáskodás a Cu Chi alagutaknál
Saigon látnivalóinak felfedezése után fogtam, és jó turistás módon felkerestem egy utazási irodát, és befizettem két útra: a vietkong alagutakhoz vezető félnapos, és a Mekong deltába vezető 1 napos útra. Bár mindig is jobban szerettem magam felfedezni a látnivalókat, de indokínában helyi segítség nélkül ez rendkívül nehéz, ráadásul a szolgáltatáshoz képest igazán nem borsos 25- és 35 dolláros árakért cserébe két, halálosan profin megszervezett utat kaptunk, plusz rengeteg olyan infót kap így az ember, amihez önállóan nem jutott volna hozzá. (Mint utólag kiderült, az egyik legjobb vietnámi utazási irodánál fizettem be - szerencsére) A mai poszt jó része is Mr Typhoon elmeséléseiből áll össze.
Kicsit tartottam tőle, hogy hogyan is kell kieteni a Cu Chi nevet. Csak remélni mertem benne, hogy nem Ku Khi, de szerencsére úgy kell ejteni, hogy Ku Cshi. :))
Külön szenzációt jelentett az idegenvezetőnk, Mr Typhoon, aki egészen biztosan showman lett volna ha egy másik országba születik. Folyamatosan szórakoztatta a csoportunkat, ami a második napra nagyon jó kis csapattá kovácsolódott össze. Az út elején - amit a mikrobuszban egy klasszikus "Good Morning Vietnam" csatakiáltással kezdett - közölte, hogy mi mostantól a túra végéig egy család vagyunk, és onnantól "my family"-nek vagy "my brothers"-nek szólított minket. Ahol csak tudott poénkodott, ugyanakkor a folyamatos poénkodás mellett minden tudnivalót és érdekességet elmondott, de kitűnően értett ahhoz is hogy meghitt pillanatokat varázsoljon a társaságnak. Hogy ezt hogy csinálja minden nap, azt nem tudom, főleg hogy több századszor járhat ugyan azon a helyen, de mindenesetre külön bónusz volt Mr Typhoon személyisége a túrán. (Ide feltöltöttem volna egy videót, ahogyan Typhoon egy nótát énekel nekünk, de sajnos a Youtube Thaiföldön, de legalábbis ennél a szolgáltatónál le van tiltva...)
A másik érdekesség - és itt folytatódik a tegnapi poszt - az egyik amerikai csoporttársunk, Bobby volt. Ez a 60 feletti úriember ugyanis 1968-ban egy évet szolgált Vietnámban katonaként, a frontvonalban. Ez önmagában speciális körülmény egy olyan nevezetességnél, ahol a kiállított tárgyaknál, prezentációknál, képeknél minden második-harmadik mondatban előfordult az "american invaders" és az "american enemies" szófordulat, sőt valójában az egész arról szólt, hogy a vietnámi nép hogyan védekezett az amerikaiakkal szemben, akik milyen válogatott kegyetlenségeket követtek el ellenük. Ez kiegészült azzal, hogy ők ketten Typhonnal végig egymást ugratták, és bár barátságosan, de azért ez okozott érdekes pillanatokat. Volt egy-két áthallásos burkolt beszolás. :)
A túra maga egy prezentációval kezdődött: egy terem méretű veremben - ami maga is az alagútrendszer egy része volt korábban - egy maketten bemutatták a Cu Chi környéki alagútrendszer felépítését, keletkezésének történetét. Természetesen ehhez hasonló alagutak rengeteg helyen voltak szerte Vietnámban, de ezek közül ezt a Saigonhoz közeli alagútrendszert alakították ki a turisták számára.
A bemutató után végig nézettek velük egy 60-as években készült propaganda filmet: először azt hittem viccelnek velünk, de nem, ezt a kőkemény kommunista propagandát nézették velünk egy darabig. Volt benne minden, imperialista hódítók, ártatlan nő- és gyerek áldozatok, kegyetlen gyilkos amerikaiak, a bátor vietnámi nők hogyan szállnak szembe a hódítókkal és lőnek ki tankokat az életük kockáztatásával - éppen csak nem növesztettek sátánszarvakat az amerikaiakra. Mindezt egy olyan teremben, amelynek közepén egy hatalmas vörös-csillagos vietnámi zászló volt a falon, alatta Ho Chi Minh elvtárs portréja, és vörös alapra festett nagy jelmondatok.
Tiszta időutazás volt számomra zsenge ifjúkorom világába, csakhogy ez ott maga volt a valóság. Meredten figyelte mindenki, a nyugatiak még nem láttak ilyen jellegű brainwasht.
Ha Mr Typhoon közli, hogy aki nem figyel rendesen a filmre, arra vár egy barátságos munkatábor a Mekong delta egy maláriaszúnyogoktól hemzsegő félreeső vidékén, hát komolyan mondom, elhittem volna.
 |
| Ho Chi Minh elvtárs, és jelmondatok a hazáról |
A komcsi agymosás után a túra útvonala a különböző, alagutakkal összefüggő bemutató helyszínekre vitt minket. Először megnéztünk egy rakás vietkongok által épített csapdát: az alapvetően szántó-vető életformát élő gerillák a jelentős technikai fölénnyel rendelkező ellenséggel szemben azt használták fel, amijük volt: a helyismeretüket, a kézi szerszámaikat, és a vadászati tudásukat, amivel állatok helyett az amerikaiakra vadásztak. (Ez utóbbi félmondat szó szerint így hangzott el angolul is :) ) Ezekből a csapdákból aztán rengeteget helyeztek el, hiszen olcsón és hatékonyan képes volt kiiktatni egy ellenséges katonát lelassítani- vagy megállítani és a sebesült szenvedésével jelentősen demoralizálni egy egységet.Ismét némi töri: ez sem ismert tény, de 1973-ban az USA és Észak-Vietnám megállapodott arról, hogy az USA kivonul Vietnámból, cserébe később választásokat tartanak az ország újraegyesítésével kapcsolatban. Ezt a békeszerződeést aztán 1975-ben Észak Vietnám megszegte, és úgy lerohanta a déli országrészt, mint a pinty. De ha figyeltünk az előző posztban, akkor tudjuk, hogy a vietnámi történelem ismeretében ez egyáltalán nem meglepő tény. Észak mindig is erősebb volt, ott volt a hatalmi centrum, és mindig Dél felé terjeszkedett. Miért lett ez volna akkor másként? Ugyeugye, ha lett volna egy törikönyv az amerikai vezetésénél? Akkor sem alakulnak valószínűleg nagyon másként a dolgok, de legalább nem maradnak hülyék és rájönnek hogy a komancsok csúnyán bolondot csináltak belőlük.
 | |||
| "You step in and no more honeymoon" Mr Typhoon szerint. Ha ő mondja, akkor biztos úgy volt! |
Gonosz módon a végére hagytam a két hangzatosabb elemet, hiába, tanultam a nagyoktól. :) Szóval a vietnámi papucs. A vietkongoknak ugye sok mindenük volt amit feljebb felsoroltam, és ami előnyt jelentett számukra az amerikaiakkal folytatott harcban, felszerelésük azonban roppant szegényes volt. Cipőjük sem volt, az amit a rizsföldeken még elment, az a harc közben nem volt praktikus. És ugye akkor nem úgy működött a dolog, hogy leugrottak a piacra vagy valamelyik bevásárló központba, esetleg rendeltek egy komplett taktikai felszerelést az 5.11 Tactical-tól. Nem.
A lábbeli-kérdést úgy oldották meg, hogy használt autógumikból készítettek maguknak papucsokat, ami így könnyű volt ugyanakkor nagyon tartós. Ezeket az autógumiból készített papucsokat nevezte el az egyszerű dolgozó nép (pártutasításra) Ho Chi Minh-papucsoknak, és akkoriban ilyenben járt szinte fél Vietnám.
És hogy mitől lett egy ilyen flip-flop taktikai? Hát attól, hogy a bokát tartó gumiszíjat úgy készítették, hogy a papucsba fordítva is bele lehessen bújni. Ha tréfálkozni akartak egy kicsit az ellenséggel, akkor felvették a papucsokat fordítva, látványosan trappoltak benne az úton egy kicsit, majd később a nyomok alapján elinduló ellenséget jól hátba támadták, mert ugye a vietkongok valójában pont az ellenkező irányban voltak, mint amerre a nyomaik mutattak.
 |
| Ho Chi Minh Tactical - harci vietnámi papucs |
A túra végén volt lehetőség egy 20-30 méteres szakaszon az eredeti, de kiszélesített alagutakban mászkálni egy kicsit. Mivel ez 2 méterrel a föld alatt történő négykézláb mászást jelentett egy földből készült alagútban, inkább nem hívtam ki magam ellen a sorsot és megvártam fent, amíg a többiek ki vietkongoskodták magukat.
Az alagút mászás után a túra végefelé asztalhoz ültettek minket, és elénk tettek pár tányért, amin főtt tápióka gyökér volt, egy kis tányérban pedig darált földimogyoró. A főtt gyökérdarabot meg kellet mártogatni a mogyoróban, hogy egy kis ízt adjon neki, és növelje a tápanyagtartalmát. Ez az egyszerű étel igen gyakran került a vietkongok asztalára - képletesen szólva persze, mert egyrészt kevéssé valószínű, hogy terített asztalnál ebédeltek volna, másrészt errefelé nem része eredetileg a kultúrának az asztalnál evés, ezt az európaiak hozták be a keresztény vallással, a gyarmatosítással és a nemi betegségekkel együtt.
 |
| Vietkong kaja - főtt tápióka gyökér mogyoróval, hozzá zöld tea. |
Felvetődik a kérdés, hogyan főztek az alagutakban? Hát nem megújuló erőforrásokkal, az tuti! A jó üreg tüzet használták, méghozzá úgy, hogy a füstöt kisebb alagutakon keresztül elvezették, és többnyire több réteg avar között vezették ki a felszínre, aminek a végére a füst szépen szétterült a talajon, és nem szállt fel.
 |
| Ennyi látszott az alagút végén. Igazi füst volt, tényleg működött a dolog. |
Egyenlőre nnyi a háborúból. Eltelt 40 év, az egykori ellenségek mára barátokká váltak. Vietnámi oldalon viszont 3 millióan meghaltak, az ország lakossága évtizedekig irtózatosan szenvedett, ezen belül is 400 ezren haltak meg, és 500 ezren születtek nyomorékként az amerikaiak által bevetett "Agent Orange" becenevű vegyi fegyvertől, amely dioxint tartalmazott. (Az Agent Orange-et a sűrű trópusi növényzet elpusztítására vetették be, hogy az ne szolgálhasson a vietkong harcosoknak fedezékül. A szer magas dioxin tartalma miatt azonban az összes élőlényre, így az emberekre is rendkívül veszélyes) A háború hatása tehát ezeknek az embereknek a szenvedésein keresztül mind a mai napig tart.
 |
| Az "Agent Orange" áldozatai 40 évvel a háború után |
A vietnámi háború aztán 1975 április 30-án ért véget Saigon elfoglalásával, amit ugye mint arról írtam is, röptében át is neveztek Ho Chi Minh Citynek, ami a hivatalos megnevezéseken kívül sehol sincsen jelen. Ennek a háborúnak is volt egy olyan szimbolikus pontja, mint a II. világháború befejezésének. Április 30-án az észak-vietnámi hadsereg 843-as számú T 55-ös tankja áttörte az Elnöki Palota kapuját, ami a gyarmati időkben a kormányzói palota volt. Ezt a pillanatot tekintik ma is Vietnámban a végleges felszabadulásnak.
 |
| A 843-as számú tank, amelyik szimbolikusan lezárta a vietnámi háborút |
Utolsó törilecke mára: a vietnámi háborúban a vietnámi oldalon két formáció is harcolt: a "Viet Cong" gerillák, valamint az észak-vietnámi reguláris hadsereg erői. Értelemszerűen az előbbi az ellenség hátországában tevékenykedett, míg az utóbbi face to face támadta az amerikaiakat. A gerillák az ún. Ho Chi Minh ösvényen kaptak utánpótlást Északról (HCM város, cipő, ösvény... ez a csávó tudott valamit! :) ) ami Laoszon, később Kambodzsán keresztül vezetett Dél-Vietnámba. Ennek majd a későbbi, laoszi posztokban lesz jelentősége.
Konklúzió
A kommunizmus ázsiai terjedése, a "dominó-elv", amiről az amerikaiak annyira tartottak, nem valósult meg Észak Vietnám győzelme ellenére. Sőt, maga Vietnám vetett véget 1979-ben a legszörnyűbb kommunista rémuralom, a Pol-Pot féle esztelen tömeggyilkos rezsim vérgőzös tombolásának is Kambodzsában. Európában és a Szovjetúnióban a komcsik meg is buktak, Kínában és Vietnámban pedig egyfajta államkapitalista rendszerré alakult át, ami már messze távol áll az eredeti ideológiától.
Ellenben felfoghatatlan mértékű szenvedést és horrort hozott egy egész nép számára, de azoknak a messziről idehurcolt, zömében egyszerű fiatal srácoknak is, akiket ellenük küldtek.
Mi értelme volt ez alapján, történelmi távlatból utólag visszatekintve az egésznek? A választ szerintem sejtitek Ti is. Kár, hogy a dolgokat nem igazán vagyunk képesek egyébként is távolabbról szemlélni. Mert akkor talán jobban láthatnánk őket úgy, ahogy valójában vannak. És nem szellemet vélnénk felfedezni a szoba falán, csak rájönnénk, hogy a nyitott ablakban mozog a függöny.
Ezzel a mogyorós gyökérrel, jól lehet egyáltalán lakni?Vagy csak nassolni való?:)
VálaszTörlés@Tigrisszem A jóllakás azt hiszem, sokadlagos szempont volt akkor. :)
VálaszTörlés