Komcsi sajtóelemzés, vízi bábszínház, és tűzfalhekkelés Hanoiban

Út Laoszból Vietnámba
Jó kis meglepetés-nap kerekedett ebből a maiból, a fene se gondolta volna reggel a luang prabangi reptéren unatkozva, hogy este egy bábszínházban fogok ülni Hanoiban. Teljesen fel vagyok dobva - mindjárt azt is elmesélem, hogy miért. A napot alapvetően az utazásra szántam, Luang Prabangból Hanoiba, hogy aztán holnap reggel repüljek tovább Vietnám felkapott tengerparti üdülővárosába, Nha Thrang-ba, ahol némi klasszikus, teljesen egyszerű tengerparton dögléssel tervezem lezárni a közel 3 hetes kalandozásomat Indokínában.

Reggel annak rendje és módja szerint kicsekkoltam a szállásomról, kifizettem a kőkemény napi 25 dolláros szállást (ez egyébként Laoszban drágának számít, Vang Viengben 10 dollárért aludtam éjszakánként) és tuk-tukkal elzötyögtem a luang prabangi nemzetközi repülőtérre. Na már most ez a tényszerűség kedvéért nemzetközi repülőtér, de ne gondoljunk egy őrült nagy légi csomópontra, kb a budaörsi repülőtér hozzá képest egy metropolisz légikikötője. Az alábbi kép készítésekor mögöttem nem túl messzire egy kakas kukorékolt...

Luang Prabang International

De tény, lebonyolított nemzetközi forgalmat, ezért végső soron jogosult a nemzetközi repülőtér titulusra. Rögtön például kint is volt a bejárat mellett a menetrend, hogy hova is indulnak ma innen járatok. Nem volt őrült bonyolult, nem is kellett hozzá erdőnyi sok egymás melletti LCD képernyő. :)

A mai menü.... vagyis a mai járatok.

Mit írt ma a Vientiane Times?

Mivel jóval hamarabb érkeztem a reptérre (szállásom nem volt már, a várost pedig sokszor bejártam) ezért volt némi időm, és benéztem a reptér melletti étterembe, ami egyúttal a lounge funkcióját is hivatott volt betölteni. Egy jó Beer Lao mellett belelapoztam a helyi angol nyelvű sajtóba, a Vientiane Times-ba, ami nagyjából egy instant időutazás volt a 70-es évekbe, csak modern köntösben. 

Rögtön az első oldalon egy komancs ceremóniáról adtak hírt. A Lao Issara Army (ez volt a későbbi laoszi néphadsereg) megalakításának 63. évét, no és persze az azóta eltelt felettébb dicsőséges működését ünnepelték, melynek tiszteletére főelvtársak adtak át kitüntetéseket fő katonatiszteknek. 

Külön megemlékeztek az 1953-54-es száraz évszakbeli hadjáratról amelynek során a hős vöröskatonák visszavonulásra késztettek 8 ezer idegen agresszort, és felszabadítottak 100 ezer négyzetkilométernyi területet. Se többet, se kevesebbet. 

Ezt követően hosszasan sorolták a hadjáratokat, csatákat, hőstetteket, aminek eredményeként 1975-it megöltek 138 ezer ellenséges agresszort. Nem tudom, de az újságírónak vagy pisztolyt tartottak a fejéhez, vagy alaposan meghúzhatta a kígyópálinkás üveget, esetleg túl sok vicces gombát fogyaszthatott a cikkírás alatt, hogy ilyen szép kövérre nagyította a laoszi harci sikereiket. A Wikipédia szerint a franciák vesztesége összesen 75 ezer fő volt Indokínában, az amerikaiaké a későbbi vietnámi háború során 60 ezer, ezt a kettőt szépen összeadták és ukkmukkfukk mind a dicsőséges Laoszi Néphadsereg mérlegéhez írták.  

Ezen kívül a 7. oldalon az "Opinion" rovatban munkások, úttörők, nyugdíjasok és diákok mondták el a nyilván teljesen szabad és abszolúte saját véleményüket a dicsőséges Laoszi Néphadseregről, mind csodálattal adózva a bátorságuknak és a hazáért hozott áldozatuknak, ofkorsz. Az újságban volt még egy cikk az egyik tartományi útépítés sikereiről, az oktatás fejlesztésének fontosságáról, az erősödő kínai és japán kapcsolatokról, a business mellékletben a Luang Prabangba az utóbbi években beáramló, kb 60 millió dollárnyi külföldi turisztikai befektetésről, valamint az Euro zóna adósság válságáról. 

Igazi 70-es évekbeli Népszava-stílus: az ország épül-szépül, az elvtársak mutatják az utat, a nép pedig kart karba öltve felsorakozik mögötte. A békét a nép hadserege vigyázza, a kapitalizmus meg döglődik, de azért a befektetéseik jól jönnek. Mindezt a modern újságírás szabályai szerint, ahogyan kell. Ugyanakkor nyomor sehol, problémák sehol, egyébként is aki mást mer állítani, az a nép ellensége, és áruló, munkatáborba vele...

Persze, az otthoni kormánymédia se kisebb dakota marhaságokkal és Matolcsysta fantazmagóriákkal meg dicshumnuszokkal eteti a népet, de azért még el lehet olvasni az ellenkező oldal véleményét is. Még.

 

Vörös sajtó modern köntösben

A kommunista sajtó eme gyöngyszemének átmazsolázása után becsekkoltam, és jól elrepültem Hanoiba. 

Magyarokkal egyébként sem Laoszban, sem az út során végig egyszer sem találkoztam, több szállodában említették, hogy nahát, ilyen országból még nem járt náluk senki. 

Ezt egyébként nem is bántam, mert éppen elég volt Budapest-Doha járaton a magyarokkal tömött gépen utazni. Thaiföldre jellemzően sajnos nem az orvos-tanár réteg jár nyaralni, így a gép tele volt harmincas évjáratú susogós-joggingos vállalkozókkal, oldalukon a szoliban pirított ribancaikkal, végig is szenvedtem a marhaságaikat. Az egyik mellettem fizetni akart a láthatóan ingyenes kajáért, a másik már Dohában leszállás után a reptér épülete felé buszozva egy tényleg nagyon szép, kivilágított reptéri mecset mellett felkiáltott: "Nézd, de szép szálloda!"

Ezzel repültem, ATR72-es kávédaráló. Nem is volt rossz!

Hanoi, Hanoi, Te csodás...

Hanoi felett az ég borult, felhős, a hőmérséklet nap közben 15 fok, rohadt hideg van. Tél van. Az eddigi 25-30 és afeletti hőmérsékletek után ez durván kevés volt, ahogy beértem a szállodába, húztam is fel a pulóvert és a farmert. 

Hanoi első benyomás alapján nem az én városom. Nagyon nem. Szépségre kb mint Miskolc, csak 10 millióan lakják, és szabályosan őrjöngő forgalom van a városban, a helyiek pedig lényegesen kevésbé tűnnek barátságosnak, ám a taxisok és egyéb árusok annál rámenősebbek és pimaszabbak. (Most kezdtem el értékelni a laoszi emberek nyugalmát és kedvességét igazán...)

Sétáltam a szállodához közeli Hoan Kiem tó mellett egy versnyit - tényleg csak egy versnyit, mert kb annyi ideig volt kedvem a vasbeton kormánypaloták és dobozházak közt sétálni az őrült forgalomban, csak, amíg eszembe jutott ez a kis szösszenet - vagyis 1 percig: 

Ó, te drága Hanoi, 

Szép vagy te mint Miskolc, 

Meglát téged az ember, 

S rögtön el is iszkol!

Vízi bábszínház

Kerestem egy kajáldát, ahol egy közepes valamit ettem marha drágán, majd gyorsan a szálloda felé vettem az irányt, de rövidesen megláttam egy kivilágított épületet, ami előtt sokan álldogálltak. "Water Puppet Theatre", hirdette a nagy kék felirat. Hoppá, ezt az útikönyvek is melegen ajánlották! Megnézzük? Ne nézzük? Á, szállást kéne néznem, blogolnom - de mégis!
Nézzük!
Így a vacsora után három perccel hirtelen már egy bábszínház második sorában üldögélve találtam magam, és egy 50 perces előadást nézhettem meg, amin mondhatom, remekül szórakoztam!

A vízi bábozás egy egészen egyedi vietnámi jellegzetesség, ezen belül is speciálisan észak-vietnámi: az eredete több mint ezer évvel ezelőttig nyúlik vissza, amikor az esős évszakban a Vörös folyó mentén a vízzel elárasztott rizsföldeken dolgozó parasztok a szellemeket kibékítendő különböző kis jeleneteket adtak elő bábokkal, amit aztán később egyre inkább a szórakoztatás végett kezdtek művelni.  A dolog lényege, hogy egy vízzel borított "színpadon" mozognak a bábok, amiket egy paraván mögül, a víz alól botokkal mozgatnak a színészek. A játékot hagyományos vietnámi hangszereken játszó zenekar kísérte, a pár perces jelenetek pedig általában a vietnámi nép mindennapjaiból, és mondavilágából álltak össze. Az előadás természetesen vietnámiul volt, de a jelenetek magukért beszéltek, és nyelvtudás nélkül is lehetett élvezni a bábszínházat.
Volt itt minden: megjelent a rizsföldeken dolgozó parasztok élete, halászok vicces halfogási próbálkozásai, tüzes karikán ugrató büszke lovasok, románc, repkedő sárkányok! Nagyon profi, művészi munka volt mind a bábosok munkája, mind a zenekar! A lényeg, hogy roppantul jót szórakoztam, és művészi színvonalú,és a világon egészen egyedülálló előadást láthattam, ami egy abszolút szürke napot tett színessé. És  mivel amúgy is jó fej vagyok, plusz a mostani szállodámban villámgyors az internet, három kis részletet is kaptok ebből az egészen egyedülálló az előadásból.

Rizstermelők mindennapjai:

Tüzeskedés a vízen - lovasok, és tűzugratás:

Sárkányok eljövetele:

A Népi Demokratikus Tűzfal meghekkelése
Vietnámban egy bosszantó dolog van: nem elérhető a Facebook. A helyi kormány valamiért tiltja az elérést, így  semmilyen módon nem ehet facebookozni. Saigonban mobilról lehetett, számítógépről nem Hanoiban már sehogyan sem érhető el. Kaptam különböző tippeket-trükköket másokból akik már jártak itt, de nem volt használható. Találtam viszont a neten egy kis programot, amit eredetileg a nagy kínai tűzfal megkerülésére találtak ki, ezt használva tökéletesen működik a Facebook itt is.
Persze ez azért nem hekkelés, hanem csak egyszerű megkerülés, de azért nem is én lennék, ha nem találtam volna meg valamilyen okosságot. :)


Ennyit mára, egy alapvetően kevésbé eseménydús napról sokat sikerült összeírogatnom ismét. Hiába, ha sok ideje van az embernek.... Kezdem sejteni, hogy Tolsztoj hogy tudta összehozni a Háború és békét - valszeg nagyon-nagyon ráért...
Holnap korán kelés, fél 4-kor, mert 4-kor már indulni kell a repülőtérre, hogy kihasználjam Vietnám közel (vagy több mint) 2000 km-s észak-déli kiterjedésének előnyét: Északon 16 fok és felhős idő, Délen 30 fok felett, trópusi meleg! :)  Vasárnaptól majd fagyoskodhatok eleget, de addig még ide nekem a pálmafákat, tengerpartot, és napsütést!