Rolex vásárlás, és Kambodzsa

Mivel a kambodzsai szállásomon használhatatlanul lassú az internet, ezért utólag posztolom be az élményeket. Most leírom Word-be, amíg még frissek az élmények.

Tehát: vasárnap délelőtt egy gyors vásárlást zavartam le a bangkoki MBK-ban. Mivel akkor még teljesen meg voltam kavarodva az időeltolódástól, nem bírtam kiverni az ágyból magam korábban 9 óránál. Ennek az eredménye az lett, hogy csak 10 után indultam el a Facebook-on kapott tipphez, az MBK bevásárló központba. Mivel az út 1,5 óra bangkoki szállodától a belvárosig, ezért igen, nagyon-nagyon ki voltam számolva. Igazából ahogy megérkeztem az MBK-ba, futottam egy gyors kört, és már indulhattam is vissza. 

Ez a bevásárló központ viszont nem hasonlított a Siam Centerben megismert puccos csillogó nyugati stílusú központokra. Ez egy kulturált keretek közötti,5 szinten elterülő vásár volt, ahol klasszikus boltok is voltak. Itt egy órás standon megpillantottam egy Rolex katalógust. Rákérdeztem, és igen, volt neki Rolexe. Persze mind másolat volt, a pult alól vette elő a néni őket. Kinéztem egy Oyster Perpetual órát, ami – mint utólag utánanéztem – úgy 5-6 ezer dollárba kerül eredetiben. A kínált 1800 baht-os árat sikerült lealkudnom 1200-ra, így kb 8 ezer Ft-ért a birtokomba vehettem a híres thaiföldi másolt órák egyikét. Ezekről jót is, rosszat is hallottam, meglátjuk hogy az enyém hogy muzsikál. Most tehát már van egy Rolexem. 

Ez után őrült vágtában visszamentem a szállodába, ahol már diszkréten érdeklődtek, mikor óhajtok kijelentkezni, mivel délután 1 óra is elmúlt. Nem kellett kétszer mondaniuk, úgy húztam el a reptérre, mint a csík.

Kifele ugyan az a problémás thai ügyintézés volt, mint befele, csak kisebb sorral. A repülés sima út volt, az Air Asia kellemes meglepetést okozott. Még ajándékot is kaptam tőlük, egy cég logós törülközőt és felfújható fejpárnát. Valszeg annak tudható be a kedvességük (más senki nem kapott), hogy én vettem meg egy nap alatt magamnak és az egész családnak a repjegyeket, összesen négy oda-visszát.

Pnomh Penh felé érve az összes utastársam – mind farangok – az ablakra voltak tapadva. Ilyet tényleg ritkán látni, valószínűleg most voltak ők is először Kambodzsában.

A belépés érdekes volt: egyrészt nem vittem tollat a vízumigénylő kitöltéséhez, és az egyik kambó határőrtől kértem egyet. Elkezdtem tölteni,közben még két kollégája odajött és nézte, mit írok. Nem tudom mi volt ilyen érdekes, de frankón zavarba jöttem, hogy három határőr nézi fél méterről a produkciómat.

Másrészt pedig az országba érkezésem után 20 perccel meg is vesztegettem egy határőrt. A dolog úgy történt, hogy a vízumigénylőhöz kellett volna egy fényképet hoznom. Ez nálam nem volt, mondom a határőrnek, nincs. Azt mondja, akkor ez száz baht lesz – és miután odaadta a pénzt, kiikszelte a fényképem helyét.

Ott jöttem rá,hogy ez zsebre ment, amikor az útlevél ellenőrzéskor bele kellett nézni egy digitális kamerába, és szépen lefényképeztek. Tehát teljesen felesleges a vízumfénykép, csak egy ürügy a lenyúlásra. A vízum kiadása is érdekesen történt: az utasok körbeállták a vámosokat, akik mint régen az orvosnál, név szerint szólították az embereket. Akit szólítottak, az kilépett a sorból, odaadta a 20 dolláros vízumpénzt, és megkapta az útlevelét. Ázsiai stílus.

Pnomh Penh – na, ez aztán egy érdekes város! A reptérről befele először megdöbbenti a külsőségek alapján történő vélemény alkotáshoz szokott európai szemet a kambodzsai valóság. Még az enyémet is, ami pedig több havi Bukaresten edződött. De Pnomh Penh külvárosa bőven üti Bukarestet is. Sokkal lepusztultabb és kaotikusabb mint Thaiföld, és teljesen máshogy lepusztult mint egy európai város. De ezt viszonylag gyorsan megszokja az ember szeme, ma már fel sem tűnt.

Mint kiderült, pont jókor érkeztem: most van a 4 napos „Hajó fesztivál”, amikor a Tonle Sap folyón hajócsapatok versenyeznek napokon keresztül.És ezért az eseményért fél Kambodzsa vidéki lakossága feljön Pnomh Penh-be. Ennek az eredménye valami elképesztő, hihetetlen káosz és forgalom az utcákon. Mindenfelé robogók, robogók és robogók, néha egy-egy tuktuk, ritkábban pár autó. Ez a legnagyobb nemzeti ünnepük, majd próbálom kideríteni milyen gyökerei vannak. De az tény: teljesen meg vannak őrülve ezért a hajóversenyért.

Forgalom Pnomh Penh-ben

Ma eltöltöttem pár órát délelőtt és este sötétedés után is az utcákon, mert ez valami egészen hihetetlen élményt adott. Ilyet még soha nem tapasztaltam: mindenhol gyalogosok hömpölyögnek, a nagyobb utakon pedig motorosok tömegei mennek fel és alá. Egy tűzijátékot is sikerült elcsípnem, és a Tonle Sap-on óriási, kivilágított figurák hajóztak fel és alá. Az éjszakai piacon pedig mindenhol zenés standok dübörögtek, és volt egy színpad is, ahol valamilyen kambodzsai népi játékot adtak elő. Természetesen mindenhol utcai árusok, a cipőtől a ruhánát a kajáig mindent árultak. Az összes étterem és kocsma nyitva, szerintem a nemzeti kambodzsai jövedelem egy egész százalékban kifejezhető része cserél itt gazdát egy ilyen hajó ünnepen. Ez a harsány ünnep, az utcákon hömpölygő ünneplő százezrek tudták csak kimosni az emlékeimből a Tuol Sleng és a Killing fields borzalmait, főleg a gyerekek fáját…

Délelőtt lekéstem a királyi palota nyitva tartását, bár 11-ig tart program szerint nyitva, de 10:32-kor már bezárták a kapukat. Megunták az őrök, pihenni akartak. Kambodzsai munkatempó.

Kambodzsai Nemzeti Múzeum

Ez viszont lehetőséget adott arra, hogy elvegyüljek a délelőtti hajóversenyek forgatagában. Mászkáljak a helyiek között, fotózzak, megnézzem a kambodzsai nemzeti múzeumot, és életemben először sült békát egyek.

A mászkálásról és a kambodzsai nemzeti múzeumról a képek tanúskodnak. A béka pedig finom volt, valahol a csirke és a hal közé helyezném. A béka után felszolgált kicsit csípős, ismeretlen gyümölcsökkel és tésztával megpakolt leves pedig valami egészen hihetetlenül finom volt. (Itt ugye a levest az étkezés végére szolgálják fel, először a főételt eszik és utána jön a leves.) Teljesen ismeretlen fűszerekkel és ízekkel találkoztam, de majd elaléltam a gyönyörűségtől, annyira jó volt.

Béka - a hasamban brekegett

Tuol Sleng és Killing Fields: erről most nem írok, nem szeretném felidézni azt, amit két whisky és az ünneplő tömegben mászkálás úgy-ahogy feledtetni tudott.